2022. ápr 27.

Az egzotikus Jordánia a legmaradandóbb úti élményem

írta: Annaróza47
Az egzotikus Jordánia  a legmaradandóbb úti élményem

Betekintés a mesés keleti világbakincstar_wikipedia.jpg

Fiatalkorom óta vonzanak a határainkon túli természeti szépségek, kultúrák is. Ezért elég sok helyen megfordultam már, és remélem még lesz lehetőségem megvalósítani bakancslistám néhány tervét.

Európai utazásaink után gyerekkori barátnőmmel megcéloztuk a Közel-Keleten fekvő Jordániát 12 évvel ezelőtt. A TV utazási ismeretterjesztő műsoraiból megcsodált Petra már évekkel azelőtt álmaink tárgya lett, ahol a természet és az ember alkotásai meseszerűen összefonódnak, a több, mint 2000 éve élt nabateusoknak köszönhetően. Emellett a Vörös tenger is csalogatott bennünket, mint vízimádókat.

szallodank.jpeg

Szállodánk

Az egyik utazási iroda szervezésében 2010. május elején megvalósíthattuk álmunkat. Már ekkor 30 fok feletti hőségben érkeztünk szálláshelyünkre, a tengerparti Akabába, Jordánia egyetlen tengeri kikötővárosába. A tengerpartról jól látható a szemközti izraeli kikötőváros, Eilat. Akaba majdnem 200 ezres lakosságával egy nyüzsgő, forgalmas nagyvárosnak mondható. Első ismerkedő esti sétánkon érdekes elegyébe csöppentünk a hagyományos női abajába, férfi disdásába, valamint az európai divatnak megfelelő ruhákba öltözött embereknek.abajaban.jpgabajaban_1.jpg

Abajában és disdásában

A városi kavalkád élményét tovább színezte, amikor meghallottuk a minaretből hangszórón zengő müezzin esti imára hívó kántálását. Ezután naponta 5-ször hallhattuk ezt a jellegzetes éneket, hajnalban ébresztő gyanánt, majd délben, kora délután, napnyugtakor és este.

az_europaiak_partszakaszanak_medencei.jpeg

Az európaiak partszakaszának medencéi

A szállodából egy menetrendszerű ingyenes mikrobusz szállított bennünket az európai turisták strandjára, mert mint kiderült, nem veszik szívesen az abajában fürdőző hölgyek a magukból enyhén szólva többet mutató európai nők látványát, főképp férjeik szeme láttára. Erről meg is győződhettünk, amikor egy hajókirándulás után fürdőruhánkra csak egy blúzt húzva gázoltunk a hűs tengerbe. A gyilkos női pillantások is gyorsan lehűtöttek bennünket. A férfiak nem bánkódtak annyira. Mindenesetre megtanultuk tiszteletben tartani a szokásaikat.

csere_a_piknikezo_lakosok_lathato_hogy_abajaban_mennek_a_vizbe_3.jpg

Strandoló helyiek - a nők abajában

Utóbb megtudtuk, hogy azért volt olyan sok piknikező a parton pénteken, mert náluk ez és a szombat a heti pihenőnap.

Elérkezett a nagy nap, kirándulás Petrába magyar idegenvezetővel. A név egyébként sziklát jelent. Az 1 km hosszú szikbe, más néven szurdokba vezető út elején alacsonyabb sziklasírok fogadtak, majd egyre magasabb, akár 200 m magas, és a déli napfényben rózsaszínű sziklák közt, kellemes árnyékukban haladtunk egyre beljebb.

csere_csoportunk_a_szikben_egy_sziklasir_elott_az_autentikus_kendoben-1.jpg

Sziklasír a szikben

Bár a domináns szín a rózsaszín, a vöröses szint a vas, a sárgát a kén, a zöldet a réz, a fehéret az agyag, a szürkét és feketét a magnézium kioldódása okozza a homokkőből. Csak ámultunk a tektonikus mozgások és a szél, valamint víz munkája nyomán létrejött különleges alakzatokban, amelyeket bőven gazdagított az ott élt, i.e. 169-ben független királyságot létrehozó nabateusok építészete: barlanglakások, sziklasírok, fejlett vízvezetékrendszer maradványai. A sziklák közt az út néhol csak 5 méterre, sőt ritkán 2 méterre szűkül. Az egyik legkülönösebb természetes alakzat az ún. „elephis” volt. Ez angol elnevezése az elölnézetben elefántot, oldalnézetben halat mutató képződménynek.

montazs.jpg

Elephis - előlről elefánt, oldalról hal

A szikben vezető utat nem mindenki gyalog teszi meg. A kényelmesebbek lovaskocsit béreltek. Bennünket is visszhangzó lópatkókopogással figyelmeztettek a közeledő, hangulatos lovashintók.

kincstar_pixabay.jpg

Kincstár   Kép forrása: Pixabay

Az 1 km-es sétánk legdöbbenetesebb látványa a sziklahasadékból kilépve a Kincstár néven fennmaradt meseszerű épület, amelyet egyetlen sziklatömbből faragtak fentről lefelé haladva. Ez az ikonikus épület Petra legtöbbet fotózott szimbóluma. Tulajdonképpen egy hellenisztikus homlokzatú királyi síremlék ez, melyben III. Aretasz nabateus király nyugszik. A Kincstár nevet onnan kapta, hogy a legenda szerint egy egyiptomi fáraó rejtette itt el kincseit a homlokzaton lévő urnában, amit beduinok és kincsvadászok próbáltak szétlőni, sikertelenül.

csere_a_kincstar-1.jpg

Kincstár előtt a csoportunk

A Kincstár előterében hirtelen jött homokvihar takarta a kilátást, ami szerencsére csak pár percig tartott. Ekkor értettem meg, hogy mi a haszna a butikokban vásárolható nagy kendőnek, amely az orrot és szájat takarja.

csere_tevehaton_1.jpg

Várakozó tevék

A Kincstár előtt békés tevék ücsörögnek, türelmesen várva a turistákra. Mi gyalog folytattuk utunkat a Homlokzatok utcája és az amfiteátrum felé, melyek már egy nyitott térben épültek, ezáltal forró napsütésben kellett tovább nézelődnünk.

csere_szamarhaton-3.jpg

Szamárháton sziklasírok között

A Homlokzatok utcája több emelet magasan épített sírboltok tucatjait foglalja magába. Volt, aki szamárháton folytatta ezt az utat, melynek két oldalán gyerekek árulják az érdekes, színes köveket, valamint az ezekből készített ékszereket.lovaskocsik_a_szikben.jpg

Lovaskocsik a szikben

A lovagló, szamaragoló, tevegelő turistákat megmosolyogva mi makacsul gyalogolva tettük meg a visszautat is, mert azt akartuk, hogy a délutánra vöröses színben pompázó sziklák látványát minél tovább élvezzük. A busz indulásáig volt is elég időnk.

Fáradtan, de boldogan hagytuk el az ősi várost, amely felülmúlta minden elképzelésünket.

al_oldalon_mariann_es_emberi_faragvany_a_szikben.JPG

Bal oldalon: barátnőm, Mariann és emberi faragvány a szikben

Jobb oldalon: én - a szik végén a tektonikus hasadék, kilátással a Kincstárra

Még két fakultatív kiránduláson lehettünk tanúi a történelemnek, valamint a hagyományőrző, mégis modernizálódó arab világnak: 2 napos útra jelentkeztünk Jeruzsálembe, valamint a Holt tenger jordániai részére. Utolsó kirándulásunk pedig Wadi Rumba vezetett.

 

Első kép: Kincstár    Forrás :Pixabay

A képeket fényképezte: Fenyvesi Mariann

 

Folytatás következik

Annaróza

Látogass el közénk, blogunk

  facebook csoportjába,  

ahol reggel és este is valami érdekessel várjuk követőinket, kedvelőinket. 

Iratkozz fel blogunk

VIDEÓ CSATORNÁJÁRA is,

hogy értesülj legújabb videóinkról!

 

 

 

Szólj hozzá

utazás Jordánia Annaróza