2022. dec 31.

Új év, régi-új köretek

írta: Lujza65
Új év, régi-új köretek

Nagy kedvencünk az indiai lencseleves

lencseleves.jpg

   Véletlenül került hozzám az indiai lencseleves receptje egy újságból kitépve. Volt benne vörös lencse, csicseriborsó, koriander és mindenféle egyéb fűszer. Elkészítettük, nálunk nagyon bevált, és én a vörös lencse meg a csicseriborsó híve lettem (recept a cikk végén).

Amióta a férjem is és én is többet vagyunk itthon, gyakrabban főzünk és most, bőven 70 év fölött kezdtünk el új ízeket kipróbálni. Úgy látszik, sose késő. Főleg a köretek terén próbálok újítani, mert – bár a krumplit minden formában imádom -, a krumpli-rizs-tarhonya hármashangzatot egy kicsit túl régóta variáljuk. A zöldségféléket is nagyon szeretem, de a férjem nem annyira és nem annyifélét, mint én.

A vörös lencse éppen olyan, mint a „magyar” lencse, csak kicsit kisebb, piros, nem kell beáztatni előző este, gyorsabban megfő, és mondanom se kell, hogy nagyon finom. Valamivel drágább, mint a mi megszokott lencsénk, de nem sokkal, és időnként a diszkont élelmiszerláncok üzleteiben is előfordul.

dried_red_lentil-1.jpg

 Vörös lencse

A vörös lencséhez hasonlóan réges-régóta ismert csicseriborsó is gyerekkori, otthoni ízeket idéz, és nincs vele semmi munka, mert konzervben, készen veszem. Tudom, hogy a zöldségkonzervek leve ártalmasan sós, ezért egyáltalán nem sózom azokat az ételeket, amikbe konzerv zöldborsót, zöld vagy fehérbabot, kukoricát, csicseriborsót teszek. Azt nem tudom, mennyire felelnek meg ezek a konzervek az egészséges táplálkozás és a takarékosság elveinek, de a zöldségkonzerv jóízű és sosem marad kemény. Az sem utolsó szempont, hogy számomra a konyhában töltött idő, a főzés nem az önmegvalósítás, nem a feltöltődés ideje, arra inkább spórolom az időt.

desi_chick_peas.jpg

Csicseriborsó fűszeres, sós lében

A diszkont élelmiszerüzletben 250 Ft körül van egy 40 dkg-os, finom csicseriborsó-konzerv.

A Közel-Kelet másik alap-élelmiszerét, a bulgurt (búzatöretet) ismertem, de sok éve nem készítettük, mert úgy tudtam, a férjem nem szereti. Nemrég megemlítettem, hogy éppen akciós, kipróbálhatnánk. A férjem azt mondta, megeszi, így hát örömmel meghoztam. Pontosan úgy készítjük el, bő vízzel felengedve , mint a tarhonyát. A párolás félidejében fagyasztott vegyes zöldséget adok hozzá, de ha több időm van, akkor a franciasaláta-keverék helyett kedvenc gyökérzöldségeimmel, sárgarépával, céklával társítom.  Ez utóbbiakat külön párolom, mert lassabban puhulnak meg.

bulgur_voroslencse_jpg3.jpg

 Bulgur és vörös lencse

Hűtlenül elhagytam a fejes salátát a jégsaláta kedvéért. Jobb a „textúrája”, vagyis az állaga, még ecetes salátalében is napokig ropogós, mégis zsenge marad. Ha ilyet készítek, akkor a jégsalátának a kisebbik felét használom el. A többi mosatlanul, papírtörlőben és fóliában a hűtő zöldséges fiókjában várakozik. Főétel-salátához leveszek pár felső levelet és a belsejéből is egy szeletnyit, a többi tovább vár. Így egy fej jégsaláta három hétig is kitart.

iceberg2.jpg

A szép jégsaláta

 

INDIAI LENCSELEVES

Hozzávalók 4 adaghoz:

30 dkg vörös lencse

15 dkg konzerv csicseriborsó

1 fej vöröshagyma

2 nagy érett paradicsom vagy fél doboz hámozott paradicsomkonzerv

1 evőkanál római kömény

2 cm-es gyömbérdarab

2 gerezd fokhagyma

1 egész zöld chili

2 teáskanál őrölt koriander mag

1 teáskanál kurkuma

2 evőkanál olaj

2-3 teáskanál só

2 esetleg 3 csésze víz

friss zöld koriander vagy petrezselyem

 

Elkészítés:

A vörös lencsét alaposan átmossuk, és egy kevés vízben pihentetjük, míg előkészítjük a többi fogást. A vörös lencsét a hagyományos lencséhez képest nem kell hosszú ideig áztatni, anélkül is gyorsan megfő.

A vöröshagymát, a gyömbért, a fokhagymát és a zöld chilit apróra vágjuk, s ha friss paradicsomot használunk, meghámozzuk és felaprítjuk.

Egy lábosban közepes tűzön felhevítjük a zsiradékot, beleszórjuk az egész római köményt és az aprított hagymát. Ha megpárolódott a hagyma, mehet rá a gyömbér, a fokhagyma és az apróra vágott chili hármasa. Ezután rászórjuk a porfűszereket, majd beletesszük a paradicsomot is. Megsózzuk, majd addig főzzük kevergetve, amíg egynemű, krémszerű alapot nem kapunk. Ez az úgynevezett masala.

Beleöntjük a leszűrt vörös lencsét és a konzerv csicseriborsót. Ezután hozzáadunk 2 csésze vizet. Ha a lencse megpuhult krumplinyomóval átnyomkodjuk, és ha túl sűrűnek érezzük, adunk hozzá még vizet.

Friss korianderrel vagy petrezselyemmel megszórva tálaljuk.

 

Nyitókép: Az indiai lencseleves  Forrás: Benu patikaújság

A képek forrása: Wikimedia Commons

 

  Lujza

 

Látogass el közénk, blogunk

  facebook csoportjába,  

ahol reggel és este is valami érdekessel várjuk követőinket, kedvelőinket. 

Iratkozz fel blogunk

VIDEÓ CSATORNÁJÁRA is,

hogy értesülj legújabb videóinkról!

 

 

Szólj hozzá

leves köret csicseriborsó bulgur indiai újévi Lujza