Gólyát látok, szeplőt hányok, szerencsét találok!

A tavasz jötte egykori kis falumba csábított, azokhoz a drága lelkekhez, kik békés, örök álmukban hívogatnak egy-egy sírkőbe vésett névvel, nem hiába.

Érkezésemkor szokásomhoz híven körbejárom a kis és nagy utcákat, keresem az előnyös, vagy éppen hátrányos változásokat. Tekintetem egy magas beton villanyoszlopon himbálózó, megrongálódott gólyafészekre esik. Nem mozdulok, csak nézem a csüngő, szél himbálta, kiálló ágakat és a fészek aprószálas bélelését. Azt az érzést kelti, mintha egy vihar bősz hullámai sodorták volna partra, s most  segítségre várna.

Vajon hol vannak a fészek lakói? Már meg kellett volna érkezzenek! Megkérdezem a szomszédos  ház gazdáját, aki felvilágosít, hogy bizony ő is izgul a gólyák miatt, mert általában Sándor napra, március 18-ra megérkeznek. De legyünk türelemmel és reménykedjünk, hogy kis késéssel, de rátalálnak régi fészkükre.

Azért készítettem egy fotót, hogy emlékezzem erre a valaha oly kedves, gólyák által benépesített fészekre, amely oly biztonságosnak tűnt még akkor is, amikor többen lakták.

Nosztalgikus emlékeket idézett bennem a látvány, visszaröpített gyermekkorom boldog pillanataihoz. Micsoda élményt jelentett nekünk, gyermekeknek,  a házunk előtt álló gólyafészek! Társaimmal körbe ugrándozva, torkunk szakadtából énekeltük: „Gólyát látok, szeplőt hányok, szerencsét találok!”

Milyen kevés kellett a boldogságunkhoz. Mindennek tudtunk örülni, nem csak a gólyáknak, de a fecskéknek és a tavaszi napsugár melengetésétől kinyílt virágoknak, a langyos szellőnek és a szabadban való játszásnak is.

A megrongált gólyafészek láttán, különös gondolatok törtek elő belőlem. Életünk során nekünk, embereknek is hányszor kell újraépítenünk elromlott életünket? Képesek vagyunk-e időben sikeresen újrakezdeni, vagy mint a veszélybe került gólyák, elveszünk?

Két nap múlva miközben búcsúztam kis falumtól, újra meglátogattam az elhagyott gólyafészket. Csodák-csodája, nem akartam hinni a szememnek! Már nagyjából meg volt erősítve a fészek külső része, terebélyes lakóhellyé alakulva. Benne az ég felé nyújtott csőrrel egy gólya kelepelt, és hangos szárnysuhogással megérkezett párja, a tojó gólya is. Volt is miért adjanak hálát az ég felé törő gólya-imával. Boldogan rögzítettem  ezt a gólya-örömöt is egy fotóval.

A szomszéd gazda elmondta, hogy mindig a hím gólya érkezik meg elsőnek, és előkészíti a helyet párjának. Az is csoda, hogy olyan messzi távolból, több mint 9000 kilométerről érkezve hogyan találnak reá saját fészkükre.

Tovább figyeltem a gólyapárt, felröppenve egymás után köröztek a megújult fészkük körül, majd táplálék után nézve felkeresték a kis árteret, ahol a békák csapata terített asztalként nyújtottak nekik ízletes táplálékot.

Boldog emlékekkel térhettem haza, melyek beékelődve szívem csücskébe örökre megmaradnak.

   Képek forrása: Pexels, Pixabay

              Zsazsa