"De nehéz az iskolatáska!"

  Bezzeg a mi időnkben! A mi fekete, lakkozott papundekli hátitáskánkban egy olvasókönyv, egy vonalas és egy kockás füzet, valamint egy tolltartó lapult ceruzával, radírral. Amikor délelőttösök voltunk, akkor uzsonna is került a táskába, a tornafelszerelés pedig az anyánk által varrt vászonzacskóba. Az első olvasókönyvünk emlékezetem szerint színes, képes volt, a képek alatt a szavak szótagjai. De kezdetben csak a mássalhangzók külön-külön az összes magánhangzóval összekötve, az értelmes szavak ezután következtek. Év végére kellett megtanulni olvasni, nem olyan rohamtempóban, karácsonyra, mint manapság.
A könyvet és a füzeteket kék csomagolópapírba kötötte édesanyám, majd vignettát ragasztott rá a nevem gyöngybetűivel. Mindezt nagy izgalommal figyeltem, és persze az iskolakezdést is nagyon vártam. Szerencsémre a belvárosban egymáshoz közel lakó óvodás társaimmal egy közeli iskolába, sőt egy osztályba kerültem. Ketten közülük a mai napig legjobb barátnőim, érettségiig együtt jártunk, olyannyira, hogy reggelente találkoztunk, hogy még az utat is együtt tegyük meg. Később nyolcadik osztályban egy új kislány csatlakozott hozzánk, azóta ő is a barátnőnk, kiegészülve a csapatunk még 3 gimnáziumi osztálytárssal.
Kép forrása: saját felvétel

Az általános iskola első évnyitóján két hosszú padsorban ültünk ünneplőbe öltözve, mögöttünk az izgatott anyukák. A fotó tanúsága szerint mi nagyon megilletődöttek voltunk, az anyukáknak pedig az 1950-es évek egyenfrizurája így 70 év távlatából nagyon mosolyogtató. Akkoriban nem voltak nagy különbségek sem kinézetben, sem anyagi helyzetben, mindenkinek volt fedél a feje felett, tisztán, rendezetten jártunk iskolába. Emlékszem, hogy varrónő édesanyám a kihízott, vagy megunt ruháit alakította át nekem. Pl. egy barna kosztümjéből kötényruhát varrt.  Az elsős osztályképen a matrózruhámat fedi a fehér kötény, ami csak arra volt hivatott, hogy napközben védje a ruhámat. Elfelejtettem a fényképezéskor levenni.Kép forrása: saját felvétel

Nagymamám állandóan kötött, horgolt, még kombinét is. Egy tornaórán egy szál kilátszott a fehér blúz alól  és Sári barátnőm le akarta tépni. Mindezt akkora elánnal tette, hogy majdnem félig lebontotta a horgolt alsóneműt. Ugyancsak Sárival történt egy másik vicces sztori, bár akkor nem nevetett rajta. Másodikban már tintával, tollal írtunk a füzetbe, minden nap vittük a tintát, /üvegének egy lyuk volt kialakítva a padon/, a tollszárat, és a tollhegyet. Sári elfelejtett tollhegyet vinni, és padtársa egy forintért adott csak neki.

Mindezeken a történeteken ma már jókat nevetünk. Jó, hogy megvagyunk még egymásnak, az internet jóvoltából napi szinten tudunk egymásról. Büszkén mutogatjuk unokáink, sőt egyesek már dédunokáik fotóit, videóit.

A gyerekkori barátságok a legőszintébbek és legigazabbak.

 Annaróza

Betűk vonzásában

    Részlet az 1952-es kiadású elsős olvasókönyvből.  Kép forrása: MaNDA

Sok-sok évtized telt el azóta, hogy életem első szerelmes levelét elsős koromba kaptam, szintén elsős társamtól. Ez a levél egy szóból állt, egy félbe szakított, kockás füzetlapon, gondosan hajtogatva előbb négybe, majd nyolcba. A posta repülve érkezett, átdobva egyik padból a másikba, amíg a címzetthez ért.

Az is eszembe jut, hogy az első mondat, amit a magam által összerakott betűkből kiolvastam egy plakáton volt, ami a kamránk külső oldalát díszítette. A mondat így szólt. „Azé a föld, aki megműveli”. A színes kép egy felszántott, barázdában lépegető földművest ábrázolt, aki a teli kötényéből búzaszemeket szórt.

A plakát az 1940-es/50-es évek társadalmi változásait tükrözte a földosztás megvalósulása után. Ez a plakát volt számomra az a csoda, amely megtanított felismerni és összerakni a betűket, mintha azok mágnesként vonzották volna egymást. Megjegyzem, hogy a szüleim nem akarták, hogy iskola előtt olvasni tanuljak, mondván, majd a tanító megtanítja a mi gyermekünket is, ha előbb többet tudna, unalmassá válna neki az iskola.

   Részlet az 1952-es kiadású elsős olvasókönyvből.  Kép forrása: MaNDA

Tanítómestereim azok a falusi bácsik lettek, kik a cipész édesapámnál cipőjüket javíttatták és kivárták míg a  cipőjük elkészül. Ők ráértek felelgetni kérdéseimre, magyaráztak, gyakran történeteket meséltek, melyek igazán szórakoztatóak voltak számomra. Így került sor az összes betű megismerésére. Amikor társaimmal az iskola kapuján belül a betűk világát  ostromolni kezdtük, én már nem elégedtem meg az olvasókönyvünkben foglaltakkal, nekem a mesék világa is kellett.

A könyv azóta is a legjobb barátom. A betűk világa ma is úgy vonz, mint egykoron, felfedezésük idején.

 Kiemelt kép forrása: Fortepan

 Zsazsa

Szerzői jogvédelem

Tilos a Régiségeknek blogban megjelent írásokat, recepteket, fotókat és videókat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény értelmében máshol közzétenni és sajátként feltüntetni. Az írások, fotók és videók a bloggerek szellemi tulajdonát képezik, miként a képek is, amennyiben más forrás nincs feltüntetve. Írásaink csak linkként használhatók fel, mely az eredeti forráshoz vezet !!!!

Látogass el közénk, blogunk

  facebook csoportjába,  

ahol reggel és este is valami érdekessel várjuk követőinket, kedvelőinket. 

Iratkozz fel blogunk

VIDEÓ CSATORNÁJÁRA is,

hogy értesülj legújabb videóinkról!