Édesapám ecet-ciberéje
Sosem volt beteg, nem szedett gyógyszereket
Gondolataim gyakran emlékeket vetítenek elém. Most éppen egy gyerekkori reggel bukkant fel előttem szüleim társaságában.
Édesapámat látom lelki szemeim előtt idős korában. Minden áldott nap ugyanabban a korai órában kelt. Elvégezte vállalt teendőit, úgymint: szellőztetés, tűzgyújtás, majd két piros kannával elment a kútra ártézi vízért. Azután a szomszédból elhozta a Riska finom, friss tejét, majd felforralta. Ezek után szólt édesanyámnak:
– Kijöhetsz anyja, már melegít a sparhelt, nem fogsz fázni.
– Jól van apja, máris megyek.
És elkezdődött a megszokott napi tevékenység. Vízmelegítés a mosdáshoz, asztalterítés a reggelihez. Kevés beszéd, csak cselekvés.
– Apja, kikészítettem a reggelidhez valókat!
És apja nekilátott a saját reggelije készítéséhez. Örökösen ismétlődő reggelijéhez senkit nem engedett oda, hogy olyan legyen, mint mindig, ahogy ő szereti.
Szinte látom, amint a sparhelten a kis füles lábaskában a víz forrni kezd. Belekerül a kanál ecet, majd a két kanál kristálycukor (melyből véletlenül a tűzhely platnijára is kerül mindig egy kevés), ami karamellként finom illatot áraszt. És hallom anyja beszólását:
– Apja megint nem vigyáztál! De a hiányzó eleme a ciberének még ezután következik, mármint a piros paprika. Ilyenkor egy kis kávéskanálnyi mennyiség a forró vízbe érve kavargatás közben kifut a kis lábasból.
– Neked anyja nem tetszik ez a finom karamell illat? Akkor most már a kész cibere illatot érzed. Mást nem futtatok ki, ne félj!
A kis kockákra vágott pirítós a tányérban a meleg ciberéhez adva mindjárt megdagad, már csak enni kell. Az is van, ki egye. Apja kellemesen jól lakott, anyja pedig örül, hogy apja még ma is képes humorral tekinteni arra is, ami néha másként sikerül, mint szeretné.
– Jól laktál apja? - kérdezi.
– Persze, déli 12-ig biztosan nem éhezek meg. Akkorra a te főztöd fog a tányéromba kerülni.
Édesanyám is úgy intézte a dolgát, hogy déli 12-kor, amint Pesten elkongatják a delet, az ebéd az asztalon gőzölögjön. Ez már beidegződött szokás volt náluk. Ha vendég érkezett hozzájuk, előre figyelmeztették, hogy náluk az ebéd déli 12 órát jelez, de szóljanak, ha más igényük van.
A változatos, naponta friss ebéd rendszerint a kiskertben gondozott zöldségekből tevődött össze. Hús hetente egyszer vagy kétszer került asztalukra szintén a maguk által nevelt malackából, ami sokáig kitartott, mert a feldolgozása is átgondolt módon történt. Hűtőszekrényük majd csak idős korukban lett, mert a villany bevezetése késett a falvakban a nagyobb településekhez képest. A malackának minden porcikáját tartósították. Így a szalonna, kolbász, sonka, bőrsajt a füstölőn végezte. A friss hús darabokra szelve, bő zsírban, vagy cserépedényekben, légmentesen, a hűvös kamrában megőrizte ízét, zamatát.
Szüleim még nem ismerték a diétát, nem számlálták az elfogyasztott kalóriát, sőt még vérnyomást is csak az orvos mért, ha kellett. Nem sportoltak, ám a mozgás a mindennapi munkájuk végzésében megvalósult. Betegek sem voltak, a fájdalomcsillapító aszpirinen kívül alig ismertek más gyógyszert. Ha megfázáskor mégis belázasodtak, azt ecetes, hidegvizes borogatással kezelték, és a betegnek lement a láza. Íme az ecet a gyógyulást is szolgálta.
Édesapám kialakította egyedi táplálkozási szokásait, megtartotta évekig azt, ami bevált. Mellőzte a gyógyszereket és a kórházi ápolást.
Ugye most már elhihető, hogy mekkora értéke van egy egyszerű ecet-ciberének?
Képek forrása: Microsoft Copilot
Zsazsa
Szerzői jogvédelem
Tilos a Régiségeknek blogban megjelent írásokat, recepteket, fotókat és videókat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény értelmében máshol közzétenni és sajátként feltüntetni. Az írások, fotók és videók a bloggerek szellemi tulajdonát képezik, miként a képek is, amennyiben más forrás nincs feltüntetve. Írásaink csak linkként használhatók fel, mely az eredeti forráshoz vezet !!!!
