2015. dec 29.

Újévi lencseleves virsli chipsszel

írta: Adam G. Steve
Újévi  lencseleves virsli chipsszel

lencse 3

Nem vagyok babonás, de ezt a szerencsét hozó újévi levest nem hagyom ki.

A babona szerint az új esztendő első napján lencsét, vagy valamilyen apró szemű ételt kell ennünk, hogy egész évben gazdagok legyünk. Én egészségben, boldogságban és élményekben szeretnék gazdag lenni.

Hozzávalók 4 személyre:

25 dkg lencse
2 gerezd fokhagyma
1 nagyobb babérlevél
1 kávéskanál ételízesítő
ízlés szerint bors, só
1 kis pohár tejföl
1 dl tej
2 evőkanál olaj
2 evőkanál liszt
4 db virsli (személyenként 1 db)
ízlés szerint füstölt kolbász

Elkészítés:

Az előző nap beáztatott lencsét átmosom, leszűröm és 1 liter hideg vízben felteszem főni. Beledobálok minden fűszert, majd félidőben a csípős kolbászt is. (Ha gyermekek is esznek belőle, ez kerülendő, vagy helyettesíthető nem csípős kolbásszal).

Kb. 40 percig lassú tűzön puhára főzőm a lencsét. Ezután rántást készítek: kis lábasban 2 evőkanál olajon, vagy zsíron 2 csapott evőkanál lisztet lassú tűzön állandóan kevergetve szép arany barnára pirítok. Felöntöm 1 dl hideg vízzel és gyorsan csomómentesre keverem fakanállal, vagy ha van, kisméretű habverővel. Belekeverem a kis pohár tejfölt és még 1 dl tejjel hígítom, és annyi vízzel, hogy a levesem 1.5 liter legyen. A tűzön lassan rotyogó leveshez öntöm és addig kavargatom, amíg kissé besűrűsödik. Megkóstolom és ha kell, utóízesítem.

lencse2

Kissé hűlni hagyom, kiveszem a kolbászt, (de kis kockákra vágva akár benne is hagyhatom), majd bot mixerrel megturmixolom. Nem kell teljesen pépesíteni, sem átpasszírozni. Olajban kisütök vékony szeletekre vágott virsli karikákat, - virsli chips lesz belőle - , vagy a levesben megfőtt kolbászt szeletelem karikára és tálaláskor a kész levesbe teszem.

Szerencsét hozó jó étvágyat kívánok az újesztendőben!

Vica

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Szólj hozzá