Tisztelgés nagyapám előtt.

Nagyszüleim és édesanyám

Húgom nagy családfakutató és régi, fontos dokumentumokat is őriz. Így került kezembe egy megsárgult 1914-es bizonyítvány nagyapám  részére egy bizonyos Grósz Károlyné divatáru kereskedőtől. Nagyapám gyakornokként való alkalmazását hadba vonulása miatt kellett megszakítania. Meghatódtam a hölgy elismerő szavaitól, és kezdtem felidézni imádott nagyszülőm sovány alakját, akit gyerekkoromban én is sokszor láttam szorgoskodni városunk jól ismert méteráruboltjában.

Nem röstellt a legmagasabb polcról sem leszedni akár 10 vég vásznat sem, ha a vevő azt kérte. Mindezt mosolyogva, udvariasan tette, még akkor is, ha a kedves vevő vásárlás nélkül távozott.

Egy újságíró, bizonyos Lődl Ferenc írt is róla a helyi lap 1963. január 6-i számában, "Négy évtized ugyan annál a pultnál" címmel. Néhány, számomra legbeszédesebb sorát idézem csak:

"Ki tudja, hányszor érné körül a Földet a sok vászon és ruhaféle, amit pályafutása alatt kimért a tíz- és tízezernyi vevőnek. Egész életében pontos és megbízható volt, mint az óra. Hogy közben az ő emberi szerkezete, különösen a szíve megkopott, arra talán még maga sem gondolt. Nem volt rá ideje, lekötötte a munka, az állandó foglalkozás az emberekkel, akiket soha nem károsított meg egy fillérrel sem, sőt mindig jó tanácsadójuk volt a vásárlásnál."

Nagyapa örült, hogy még nyugdíjasként is szükség volt a munkájára. Erről ő maga így nyilatkozott az újságírónak: "Lám, 70 évesen még most is kellek, s bevallom, a munka hosszabbítja meg az életemet, az a munka, amelyet valamikor ebben az üzletben kezdtem el. Örülök, hogy napi néhány órában még most is számítanak rám, nyugdíjasra, pedig körülöttem már csak fiatalok dolgoznak."

A méterárubolt, ahol nagyapám dolgozott

Nem emlékszem, hogy ezután mikor hagyott fel végleg a munkával, csak azt tudom, hogy az újságcikk után hét évvel beteg szíve felmondta a szolgálatot. Az I. világháború orosz fogságában szívasztmát kapott egy, a közelében robbant akna miatti ijedtségtől.

"Nagymama és nagypapa megédesítették gyermekkoromat" c. írásomban szóltam Olgáról, akit gyerekként láttam utoljára nagyszüleim udvarában, és 45 év múltával véletlenül összefutottunk az utcán. Miután elolvasta a közös emlékeket is idéző írásomat, e-mailben egy új adalékot mesélt kereskedő nagyapámról. Olga apukájának inget akartak vásárolni nagyapám boltjában, de nem kapták a szükséges méretet. Csalódottak voltak, dehát akkoriban nem volt nagy a választék. Már meg is feledkeztek a kudarcról, amikor nagyapám beállított hozzájuk 3 inggel a kívánt méretben. Nem tudott belenyugodni, hogy nem szolgálhatta ki a kedves szomszédját. Meg is jegyezte a család nagyapám távoztával, hogy micsoda úriember ez a Lugosits bácsi!

Munkaszeretetét örökül hagyta utódainak. Egyetlen lánya, az édesanyám, szintén idős koráig ült varrógépe mellett, és örömmel dolgozta végig az életét, annak ellenére, hogy vágya, a magasabb iskolában való továbbtanulás  nem teljesülhetett. 

A következő generáció, húgom és én. Álszerénység nélkül kijelenthetem, hogy lelkiismeretesen, becsülettel dolgoztuk végig 40 évünket. Mindketten emberekkel foglalkoztunk, magam pedig az utolsó 30 évben gyerekekkel is, ami igazi tartalmat adott ennek az időszaknak.

Nagyapám (a bal szélen) az üzlet tulajdonosaival és kollégáival

Lányaink az élet legkülönbözőbb területein, ketten közülük külföldön is bizonyítják, hogy a családon belüli jó példa igenis öröklődik generációkon át.

József Attila szavaival:

"Dolgozni csak pontosan, szépen,
ahogy a csillag megy az égen,
úgy érdemes."

       Annaróza