A társasházban is minden lefelé esik
Beázás, madarak, hörcsög az ágyunkban
Ősi találmány a társasház, egy fedél alatt élünk benne másokkal, idegenekkel, akikre semmiféleképpen nem tudunk hatni. Mert milyen szép dolog, hogy a felső szomszéd úgy szereti a növényeket, hogy teleülteti velük az erkélyét, és folyton locsolgatja őket. Nemcsak reggel vagy este, hanem akár a legnagyobb napsütésben, délután 3-kor is. A víz meg addig folyik lefelé, ameddig tud. Adott esetben át a virágcserépen, ami alatt ugye nincs alátét, le az erkély szélén, egyenesen a nyakunkba. Vagy – mert óvatlanul vendégekkel ültünk ki a teraszra – a vendég feje tetejére.
Ha meg szél támad, ami nálunk nagyon gyakori, akkor elég kinézni a teraszra, máris tudjuk, mit hagytak kint a fentebbi szomszédok az erkélyeken: szemétlapáttól kislavórig, száradó fehérneműtől babatakaróig díszelgett már nálunk minden. És nem jönnek le érte! Addig marad ott a partvisnyél, ruhacsíptető és társai, amíg én fel nem szedem.
A teraszról amúgy folyamatosan vagyok kénytelen takarítani a fentről kidobott sörös és cigarettásdobozokat, csikkeket, a szomszéd kiengedett, de ki nem kísért kutyájának a kakiját – és még csak ne is panaszkodjak, hiszen van olyan ismerős, akinek az erkélyére sörösüveg esett és törött szét ott, sőt volt, akinek az erkélyére fentről lehánytak.
Ezek az utálatosságok bosszantóak, de legalább nem költségesek. Viszont amit a víz művel a társasházakban, az örök és hiábavaló küzdelem. Tegye fel a kezét, aki még sosem áztatta el a mellette vagy alatta levő lakást! És most tegye fel a kezét, akit még sosem áztatott el a mellette vagy fölötte levő szomszédja! Úgy látom, nem maradt ki senki. 120 vagy 20 vagy 2 éves ház – csak annyi a különbség, hogy az öreg házban a cső reped el, az új házban meg a falban folyik a víz, át a csodálatos, korszerű szigetelésen, a födémen, és egyáltalán mindenen. Meg kellett szüntetnünk a terasz-világításunkat, mert életveszélyessé tette a fölöttünk levő erkélyen a mezítláb járást: a födémben futó villanyvezetékünk mellett az áramot vezető esővíz is utat talált magának. A fürdőszobában a félig leragasztott járólapnál, a kötelességébe belefáradt zuhanytálca-szigetelésnél elszivárgó víz előbb-utóbb az alanti lakás plafonján képez nedves foltot, panelházban hamarabb, téglaházban valamivel később.
A kép saját felvétel
Végül megemlítek egy-két kuriózumot ember és állat együttéléséről nagyvárosi társasházakban. Egy ismerős hölgy annyira szeret reggel madárdalra ébredni, hogy madáretetőket szerelt föl a belvárosi erkélyén és odaszoktatta a madarakat. Az alatta levő szomszéd egy darabig hiába kérte, hogy ne csinálja, mert az ő erkélye tele lesz madárpiszokkal. Az idilli hajnali hangverseny csak akkor ért véget, amikor a szomszéd fenyegetően lépett fel.
A ketrecéből megszökött és a szellőzőn át bejutott hörcsög esetét máig emlegetjük. A szegény rémült állat éjszaka szaladt át keresztben az ágyunkon, a férjem fölkelt és félálomban kivégezte. Eszünkbe se jutott, hogy háziállat lehet a szerencsétlen, és nem mertük megmondani az igazságot a felső szomszédnak, amikor pár nap múlva az egész házban kereste.
Egy egész 10 emeletes panelház szenvedett a dekoratív utólagos külső szigetelés hibája miatt, a főfali szellőzőnyílásoknál ugyanis egyszerűen kivágtak egy korongot a szigetelőanyagból. A legfelső emeleten beköltöztek a madarak a szellőzőbe, kényelmes fészket alakítottak ki a szétrágott-kapart hungarocellből meg egyéb szemétből, amit addig hordtak a szellőzőaknába, amíg el nem zárták azt.
A képek forrása: Wikimedia Commons
Lujza
