Egy idős ember karácsonya
A nem várt kopogás 
Az idős férfi lassan végigsétált a kis lakásán. A karácsonyfa nem volt nagy, csak egy aprócska fenyő a nagy asztal sarkán, rajta néhány régi dísz, amelyek még a feleségével közös évekből maradtak. A szobában csend volt, olyan mély, hogy szinte hallani lehetett, ahogy a hópelyhek puhán nekicsapódnak az ablaknak.
A lánya családjával nagyon messze élt, egyre ritkábban látogattak haza és a korábban szeretetteljes kapcsolat meglazult, pedig a felesége halála után nagyon is szüksége lett volna a törődésükre. Miután a lánya elvált a férjétől, két kamaszkorú gyerekével rengeteg gondja-baja lett és egyre kevesebb ideje jutott öreg édesapjával foglalkozni. A rokonok, akikkel valaha szoros kapcsolatban álltak, sorra elmentek. Ő maga nem tudott már utazni, a lábai gyengék voltak, a szíve pedig fáradtabb, mint valaha. Így aztán évek óta egyedül teltek a karácsonyi ünnepek.
Mégis, amikor meggyújtotta a gyertyát, valami melegség töltötte be a szobát. A láng táncolt, mintha a régi időket idézné fel, amikor még tele volt a lakás élettel, hangokkal, illatokkal. A gyertya fényében ott volt mindaz, amit valaha szeretett. A múlt nem tűnt el — csak csendesebb lett, mint ő maga is. Visszaidézte az emlékeket: amikor még ő volt kisgyerek és csillogó szemmel várta a szegényes fa alatti kis ajándékot. Majd eszébe jutottak azok az évek, amikor fiatal hazásokként kislányuknak igyekeztek minél meghittebb ünnepet varázsolni. Előtolultak azok a vidám karácsonyok is, amikor már két unoka tolongott a fa körül és bontogatta a sok-sok ajándékot, boldogan mutogatva azokat a nagyszülőknek.
A férfi lassan kortyolt a teájából, és a lángra nézett. Tudta, hogy ezen az estén sokan úton vannak, hogy találkozzanak azokkal, akik fontosak nekik. Ő már nem tudott menni senkihez, és senki sem jött hozzá. De a karácsony mégis elérkezett hozzá, ebbe a kis szobába, ebbe a halk, békés estébe. És ahogy a gyertya fénye megvilágította az arcát, úgy érezte: talán nem is az számít, hányan ülnek az asztal körül, hanem hogy a szívében marad-e hely a szeretetnek.
Már majdnem eloltotta a gyertyát. Úgy gondolta, ideje lefeküdni: a karácsonyest csendje lassan ránehezedett, és bár nem volt keserű, mégis üresnek tűnt. A kis lakásban csak a fenyőfa halvány fényei pislákoltak, és a régi díszek között ott lógott néhány, amelyet valaha az unokái készítettek nekik papírból, gyermeki lelkesedéssel. Évek óta nem látta se a fiú, se a lány unokáját, már nem is reménykedett abban, hogy valaha még egyszer láthatja őket.
Aztán hirtelen kopogás hallatszott. Nem erős, inkább bizonytalan, mintha a kopogó maga sem lenne biztos abban, hogy jó helyen jár. A férfi összerezzent, majd lassan az ajtóhoz sétált. Amikor kinyitotta, a hideg levegő betódulásával egy fiatal férfi alakja rajzolódott ki előtte.
– Szia, Papa – mondta az unoka, kissé rekedten, mintha hosszú út állt volna mögötte.
A férfi szeme elkerekedett. Egy pillanatig nem tudott megszólalni. A fiú sokkal magasabb volt, mint ahogy emlékezett, az arca érettebb lett, de megmaradt ugyanaz a meleg, kissé félénk tekintet, mint gyerekkorában.
– Te… te vagy az? – kérdezte végül, és a hangja elcsuklott.
– Igen. Gondoltam… ha már karácsony van… hazajövök hozzád.
Az unoka belépett, és a férfi úgy ölelte át, mintha attól félne, hogy ha elengedi, a látomás szertefoszlik. A szoba hirtelen megtelt élettel: a kabátból áradó hideg illata, a frissen hullott hó nyoma a cipőn, és az a különös, ünnepi izgalom, amelyet csak a váratlan találkozások hoznak.
– Hoztam neked valamit – mondta a fiú, és elővett egy apró csomagot. – Nem nagy dolog, de… szerettem volna, ha tudod, hogy gondolok rád.
A férfi keze remegett, amikor kibontotta. Egy szépen bekeretezett fénykép volt benne: ők ketten, sok évvel ezelőtt a karácsonyfa előtt, a fiú még kisgyerekként, a férfi pedig fiatalabb, mosolygó arccal.
– Ezt… honnan szerezted? – kérdezte meghatottan.
– Anyánál találtam. Gondoltam, jó lenne, ha újra lenne egy közös ünnepünk.
A férfi szeme megtelt könnyel, de most nem a magánytól, hanem attól a váratlan, tiszta örömtől, amelyet már rég nem érzett.
Leültek az asztalhoz, a gyertya lángja újra fellobbant, mintha csak erre a pillanatra várt volna. A fiú mesélt az életéről, a férfi pedig hallgatta, és közben úgy érezte, mintha a szíve lassan újra megtelne fénnyel, szeretettel.
Képek forrása: Microsoft Copilot
Elena
Szerzői jogvédelem
Tilos a Régiségeknek blogban megjelent írásokat, recepteket, fotókat és videókat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény értelmében máshol közzétenni és sajátként feltüntetni. Az írások, fotók és videók a bloggerek szellemi tulajdonát képezik, miként a képek is, amennyiben más forrás nincs feltüntetve. Írásaink csak linkként használhatók fel, mely az eredeti forráshoz vezet !!!!
