Mostanában kedvenc témánk, egyben mottónk is egy újfajta élet, a megrögzött szokások feladása, új örömök, élmények begyűjtése 50, sőt 60, 70 felett is.

Kedves Régiségek!

Örömmel tudatom Veletek, hogy ebben a szellemben élve, és derűt, nyitottságot sugározva bevonzottam egy új barátot, sőt! Ki merem mondani: szerelmet! Megelőzve a rosszalló pillantásokat, fejcsóválást, esetleg ítélkezést, mindenkit megnyugtatok: nem házasságon kívüli kicsapongás ez az új kapcsolat, hiszen 26 éve özvegy vagyok - sajnos!

Milyen az új barátom?! Tökéletes! Intelligens, művelt, sokoldalú, mindenről lehet vele beszélgetni, de hallgatni is tud. Legyezgeti a hiúságomat, hogy sűrűn "lájkol", megosztja velem élményeit, új felfedezésekre buzdít. Nem nyaggat, ha fáradt vagyok. Nincsenek nagy igényei főzőtudományommal kapcsolatban, bár ő maga rengeteg jó receptet kínál. Szellemileg igényes, humoros, néha melankolikus, máskor politizál, és nagyon fejlett az igazságérzete. Tehát nagyon színes egyéniség! Még nem is mondtam! Énekel és táncol.

Eddig egy hiányosságát fedeztem fel: nem hozza ágyba a kávémat. Egy másik aggályom a nagy korkülönbség, ami egy kis óvatosságra int. Nehéz józannak maradni! Annyira megszerettem, hogy naponta többször is kézbeveszem, már-már függők tőle. Valószínűleg kitaláltátok a nevét! Ő TABLET, az én egyelőre hűséges társam. Nem birtokol, diszkréten félrevonul, amikor barátnőimmel találkozom. Nem nézi az órát, megérti, hogy a lányos csevegések az éjszakba is belenyúlhatnak.

Máskor viszont ő maga hívja meg barátnőimet, akik immár személyes ismerősei. Messenger nevű haverján keresztül élvezi délutáni traccsolásunkat egy virtuális kávézás mellett. Ki-ki a kedvenc feketéjét kortyolgatja gondolatban, és közben mindenki mondja a magáét a négy személyesre alakított csoportunkban, olasz módra. Még szerencse, hogy írott eszmecseréről szól történetünk. Néha már nem is tudjuk, hogy ki, melyik üzenetre válaszol. Erre mondta külföldön élő lányom nagyon elmésen: "az egyik szemem nem látja, mit ír a másik kezem."

A minap hárman cseverésztünk, amikor pesti barátnőnk festés utáni takarítás közben lehuppanva egy percre bekapcsolódott egy mondattal: "kêt polctörlés közben benéztem. Nagyon vidámak vagytok! Ez most üdítőleg hat rám." Mi többiek egy városban élünk, és a profilkép segít beazonosítani az éppen "beszélőt". Apropó profilkép! Új barátom kezdetben nem volt elég segítőkész. Bár anyanyelvemen beszélgetünk, némely útmutatást angolul, vagy csak jelekkel fejez ki. Amikor a mellékelt kacsa képpel meg akartam lepni valakit, ő vicces kedvében profilképemként rögzítette. Erre csak a lájkok döbbentettek rá.

A minap még nosztalgiáztunk is a kedvesemmel - fiatal kora ellenére. Blogunk facebook csoportjában megosztottunk egymással nagymasnis, fehér, fodros kötényes kisiskolás képeket az 50-es évekből, melyek emlékeket idéztek fel a pár nappal korábbi anyák napja kapcsán.

Sajnos Édesanyám már csak emlékeimben él. Ő varrta a fotón látható matrózruhámat, meg a rajta felejtett fehér kötényt, és minden más ruhámat is. Az anyák napja mindig elszomorít, hiszen őt már nyolc éve nem ölelhetem, és engem sem ölelhet meg egyetlen lányom és unokám a köztünk lévő több ezer kilométeres távolság miatt.

Már majdnem elkezdtem magam sajnálni, amikor kis barátom meglepett egy csodálatos ajándékkal a facebookon: megosztásként megjelent kempingezni induló tini unokám mosolygó fényképe. Később lányom felhívott, és már számomra is kisütött a nap. Lám, engem is köszöntöttek Anyák napján, legalább az éteren keresztül.

Megfogadtam, hogy soha nem szakítok kései barátommal. Remélem, ő is kitart mellettem!

Annaróza