Foto: FORTEPAN/Korencky László adományozó

11 éves voltam, amikor először töltöttünk 2 hetet a Balaton mellett. A testvéremmel együtt imádtuk a Balatont, ezt a két hetet vártuk egész évben. A 10 szobás vállalati üdülőhöz egyetlen fürdőszoba tartozott, külön épületben.

Az ebédet éthordókban hozta valahonnan az üdülő gondnoka, Baksa néni, és az ebédlő sarkában tálalt. Megfigyeltük, hogy minden másnap tarhonya van; nagy röhögésekkel üdvözöltük, ha igazunk lett. Soha semmit nem vettünk a strandon – hiszen az üdülőben ellátásunk van, mondta anyukám. Egyetlen egyszer vett nekünk a papám cigánypecsenyét, anyukám haragudott is érte.

foto: FORTEPAN/MHSZ

Az üdülő kis udvarán volt egy pingpongasztal és egy fa kugli-készlet, állvánnyal. Ott pingpongoztunk életünkben először. A testvérem úgy belejött, hogy versenyző lett belőle. A kuglizás is hozzátartozott a nyaraláshoz, minden este versenyeztünk. Felnőttként egyszer vettünk színes műanyag kugli-készletet a gyerekeinknek, aztán hamar ki is dobtuk, morogva, hogy túl könnyű, szétreped, a siófoki kugli volt az igazi.

A Balaton vize szürkésbarna volt, mert a strandolók fölkavarták a sekély meder homokját. A fürdőruhánkból és mi magunkról is mindenhol pergett a homok, amikor megszáradtunk a parton. Soha nem lett semmi bajunk a víztől, felnőtt koromig nem is hallottam szennyezett víztől terjedő fertőzésről.

 Foto: FORTEPAN

Beiratkoztunk a helyi könyvtárba, és a szabad strandon, a vízen keresztül mentünk kölcsönözni. Anyukám a víz fölé tartva vitte a könyveket, és a másik kezével engem húzott, én lusta lábtempókkal tartottam fönn magam. Apukám nem tudott úszni, nem volt a víznek nagy barátja, de hamar társaságra lelt a szomszéd villában. Az ultiparti aztán a nyaralás végeztével sok éven át nálunk folytatódott.

Talán 18 éves lehettem, amikor utoljára volt beutalónk a siófoki üdülőbe.

Lujza