Egy idős férfi életstratégiája

Miklóssal, külföldön élő rokonommal gyakorta szkájpolunk. Örömmel tapasztalom, hogy milyen derűs mostanában, az ember  feltöltődik tőle energiával egy-egy  képes beszélgetés során. A most hetvenéves rokon korábban sorsával gyakran elégedetlen, ingerlékeny ember volt, főnökeivel állandó harcban állt, családjával is akadtak konfliktusai.

- Sokáig szeretnék élni jó egészségben - jelentette ki a minap. Kérdésemre, hogy mit tesz ennek érdekében elmondta, hogy minden nap tornázik  és minden nap sétál feleségével  a környék meredek utcáit róva legalább egy órán át.  Azonkívül   naponta eszik gyümölcsöt és egyéb zöld-félét, és nagyon lecsökkentette  az elfogyasztott étel mennyiségét.  Mindezt bizonyítandó felállt, kicsit távolabb ment a számítógép kamerájától, hogy jól lássam, mennyire lefogyott. Ahogy visszaült  a géphez, és közel hajolt a kamerához, fürkészően megnéztem az arcát, amit szinte ránctalannak láttam.  Nahát!?

- De ez nem minden, az agyamat is tornáztatom.  Minden nap tanulok valami újat a számítógépen és rengeteget olvasok, - folytatta Miklós. Azt korábbról tudom, hogy több blogja is van, de oda csak akkor ír, ha valami nagyon eredeti gondolata van.

Kérdeztem, hogy hogyan megy a munka. – Jól, nagyon élvezem, - mondta. Az utóbbi években, már nyugdíjasként, elkezdett életmód tanácsadással (coaching)  foglalkozni, melyet autodidakta módon sajátított el és szép eredményeket ér el a kliensekkel, kiegészítve nem túl magas nyugdíját.  Miklós – igaz kéretlenül – nekem is szokott  tanácsokat adni, és mondhatom megszívlelendő ötletei vannak.

De a legtöbbet azt hiszem az segített a harmónia megteremtésében, hogy tudatosan kerüli a konfliktusokat és   keresi a kellemes  élményeket.  Felesége családjának nemrég megrendezett nagyszabású összejöveteléről  például takarékossági okokra hivatkozva kimentette magát, elkerülendő, hogy összevitatkozzon néhány nem kedvelt rokonnal.  Míg neje a családi partira utazott, sikerült egy rég tervezett összejövetelt  összehoznia néhány, ötven éve nem látott katonatársával, akikre a Facebookon lelt rá.

Munkahelyi konfliktusaitól nyugdíjasként szerencsére megszabadult.  És a legfontosabb: kapcsolata feleségével harmonikus, gyerekeivel úgyszintén - legalábbis amióta azok távol kerültek a családi fészektől.

Hogy miért is írtam le ezt a hétköznapi történetet? Magam se tudom. Csupán jó volt hírt adni egy magával és a világgal békében élő, az idős kor örömeit élvező emberről.

    Cecilia