Én papírszalvétát, bélyeget és gyufacímkét

Akkoriban, az ötvenes-hatvanas években szinte mindenki gyűjtött valamit, legalábbis én úgy emlékszem. Mi, lányok, szalvétát, gyufacímkét, képeslapot, bélyeget, csokipapírt, színészképeket gyűjtöttünk leginkább.

Sajnos a gyűjteményeim nem maradtak meg, vagy valahol eldugva, egy doboz mélyén lapulnak. Szerencsémre, barátnőim a segítségemre siettek, lefényképezték bélyeg-  képeslap- és színészkép gyűjteményük néhány darabját és a fotókat rendelkezésemre bocsájtották. Köszönet érte ezúton is!

A legszebb gyűjteményem szalvétákból volt, erre voltam a legbüszkébb. A magyar papíripar akkoriban csak nagyon egyszerű, fantáziátlan, vékony szalvétákat gyártott és még ebből is időnként hiány volt. Hogy juthatott hozzá a gyűjtőszenvedéllyel megáldott iskolás különlegesebb darabokhoz? A külföldi levelezőpartnerei révén, akik levélben küldték a szalvétákat. Olaszországból, Finnországból, Angliából sok szép szalvétát kaptam, az NDK-ból érkezők nem voltak olyan szépek. Az ember gyerekének a lélegzete is elállt, amikor a finom, puha, vastag papírból készült, színes és csodálatos képekkel díszített szalvéták megérkeztek a levélpapír közé hajtogatva. Az ünnepekhez kötődő: karácsonyi, húsvéti, születésnapi szalvéták, vagy egy-egy szálloda, étterem nevével, logójával jelzettek igazi kincsnek számítottak. Ha több példány érkezett belőle, el lehetett cserélni egy másik gyűjtővel olyanra, ami még nem volt meg. Népszerűek voltak akkoriban a Ki mit gyűjt klubok, melynek tagjai összejöttek és közvetlenül csereberélték gyűjteményük darabjait.

A szalvétagyűjtés magyar, vagy talán szocialista táborbeli hobbi lehetett, mert a nyugati levelezőpartnerek nagyon csodálkoztak ezen a gyűjtőszenvedélyen, olyan is volt, aki egy egész csomag szalvétát küldött, azt gondolva, hogy azért kérem, mert nálunk nem lehet kapni (ez elő is fordult időnként).

A szalvétánál még nagyobb csodálkozással fogadták külföldi levelezőpartnereim a kérést, hogy küldjenek gyufacimkét. Itthon az ember bement a trafikba és megkérte a trafikost, mutassa meg, milyen gyufaskatulyát lehet kapni. Ha olyan címke volt rajta, ami neki még nem volt meg, megvette, otthon levágta a doboz azon részét, amire a címke volt ragasztva és vízbe áztatta. Egy idő múlva a ragasztó elengedett és akkor a levált papír címkét meg kellett szárítani, általában valami vastag könyv lapjai közé téve, hogy szépen kisimuljon. A skatulya nélkül maradt gyufaszálakat nagymamám gyűjtögette egy dobozban.

Forrás: Wikipédia, gyufás dobozok és gyufacímkék az 1900-as évekből

Valójában a gyűjtés a bélyegekkel kezdődött. A bélyeget Apukám is gyűjtötte, tagja volt egy bélyeggyűjtő körnek és minden vasárnap délelőtt ellátogatott a kör összejövetelére, ahol az újonnan megjelent magyar bélyegekből lehetett vásárolni, és cserélni is lehetett. Otthon precízen albumba rendezte az új  bélyegeket és nekem is megmutatta. Imádtam nézegetni a madarakat, vadállatokat, lepkéket, közlekedési eszközöket, növényeket ábrázoló, színpompás bélyegeket. Fantáziámat felcsigázták apukámnak a bélyegekhez fűzött magyarázatai. Nemsokára én is kaptam egy kis albumot és abba gyűjthettem a használt, levél borítékokról, képes-, vagy levelezőlapokról kivágott és leáztatott bélyegeket. Mivel akkoriban az emberek még gyakran írtak egymásnak, szüleim pedig külföldre szakadt rokonokkal is leveleztek, a használt bélyeg gyűjteményem szépen gyarapodott.

Amikor felsőtagozatos iskolásként magam is elkezdtem külföldi gyerekekkel levelezni, a külföldi bélyegek megszerzésében már magam is részt tudtam venni. A levelezőpartnerektől érkező levelek és a bélyegek távoli országokba repítettek. Térképeket böngészve, könyvekben kutakodva próbáltam beazonosítani a bélyegek helyét és a bélyegen ábrázolt képeket. Vadásztam a távolabbi országok különleges bélyegeire. A vasfüggöny mögött élve akkoriban így utazott a képzeletünk határokat átrepülve. A nyelvtanulási szenvedélyem gyökerei is oda nyúlnak vissza, amikor a bélyegek pecsétjeit próbáltam megfejteni.

A levelezéssel együtt járt a képeslapgyűjtés. A külföldi levelezőpartnerek gyakran kérték, hogy küldjek levelezőlapot városomról, az ország szép helyeiről és cserébe ők is küldtek hasonlókat. Később, amikor mi, magyarok is elkezdhettünk utazni a környező országokba,  minden barátnak, rokonnak illett valami szép képeslapot küldeni az utazásról, és mi is rengeteget kaptunk, amikor rokonaink, barátaink utaztak valahova. A képeslapokat is szerettem nézegetni, országok szerint rendezgetni. Kisebb koromban egy-egy képeslap áldozatul esett egy különleges bélyeg albumba kerülése utáni vágynak. A megcsonkított lap  azért a gyűjteményben maradt.

Felnőttként még gyűjtögettem ezt-azt (például lemezeket), de ezek a gyűjtések sosem érték el azt a hevületet, amit a gyerek- és kamaszkori szenvedélyes gyűjtögetések, amelyek összekapcsolódtak a világ felfedezésének és megismerésének élményével.

Képek forrása: saját és barátnőim  felvételei

Cecilia

Látogass el közénk, blogunk

  facebook csoportjába,  

ahol reggel és este is valami érdekessel várjuk követőinket, kedvelőinket. 

Iratkozz fel blogunk

VIDEÓ CSATORNÁJÁRA is,

hogy értesülj legújabb videóinkról!