Megpróbálok gazdát keresni a holmiknak

Ismerős helyzet: elmentek a szülők, elköltöztek a gyerekek, egyedül maradtunk több háztartás romjaival. Ráadásul mindezt a tűzoltás korszaka előzte meg, folyamatos rohanás a szülők – kisunoka – munkahely – na meg otthon is kell csinálni valamit négyszögben. Ebből az egészből jól kijönni nem lehet, de valahogy egyben maradni igen, és ebben nagy segítségemre volt és van a szisztematikus romeltakarítás. Én legalábbis úgy tapasztaltam, hogy – bár macerás dolog, mégis – hosszabb távon megnyugvást, vigaszt ad, ha nem dobok ki egy lendülettel mindent, ami fölösleges, hanem megpróbálok gazdát keresni a holmiknak. Az meg csak hab a tortán, ha valamelyik darabért némi pénz is befut.

Nagyon jól működik a "mindenigyen" csoport a Yahoon. . Aki ide beszáll, az felajánlhatja a holmijait ajándékul, vagy megírhatja, hogy mire van szüksége. A bejegyzést minden csoporttag megkapja, és akit érdekel, e-mail-ben reflektálhat. Más hasonló ingyenes internetes hirdetési helyektől eltérően ez a hely nem teljesen nyilvános, csak Budapesten működik (vannak mutációk más városokban is), és ami a legfőbb: akinek kell valamilyen holmi, az eljön érte és elviszi.

Sok dologtól sikerült megszabadulni e csoport révén, ugyanakkor nagyszerű banános ládákhoz jutottunk,  amikor könyveket kellett csomagolni. A szüleim 19 banános ládányi könyvtárát – a fiamnak köszönhetően – befogadta a Szabó Ervin Könyvtár fiókja. Később egy másik fiók hírét hallottam, ott is örültek volna neki. Van olyan antikvárius, aki pénzt, minimális összeget ad egy-egy láda könyvért, de sajnos olyat nem tudok, aki el is jönne a könyvekért.

Fiatal, tavaly nősült kollégám nagyon örült a jénai tálaknak, konyhai apróságoknak, az unokatestvéremnek éppen jól jött két szép fotel. A barátnőim is haszonnal válogattak a polcokból, lámpákból és így tovább.

Végezetül – és ez nem a reklám helye, de – a Vaterán/TeszVeszen nem nehéz dolog meghirdetni a holmikat. Kezdetben úgy tűnik, mintha rettenetesen sok ugyanolyan tételt hirdetnének mások, de hamar kiderül, hogy aki valamit akar venni, az figyeli a hirdetéseket, és előbb-utóbb minden eladódik. Ezek ugye aukciós internetes helyek, a meghirdetett alacsony ár csak a kezdet, a licitbe többen be fognak szállni, és fölviszik az árat, akár a többszörösére. Ha mégsem, és a meghirdetett áron kelne el a holmi – ami velünk még nem fordult elő –, a semminél akkor is többet nyerünk. Ha akarjuk, a vevő eljön a holmiért, nem kell sehová sem vinni.

Azt azért nem szabad elfelejteni, hogy akár ajándékozás, akár eladás – a vevő a ház előtt kapja meg a holmit, a lakásba idegent nem engedek be.

Állandó vendégei vagyunk a hulladékudvarnak, ahová még mindig visszük a régi újság-hegyeket, kiürült kartondobozokat. A műanyag flakonokat a közeli sárga kukába ejtem bele. Amit mindezek után kidobásra ítélek, azzal már valóban nem lehet semmi mást kezdeni, mint – még az idén – az éves lomtalanításba tenni.

Lujza