A szem a lélek tükre
Egy egynapos, szürke hályog műtét margójára.
Boldogan mondhatom, hogy a legnagyobb elégedettségemre néhány hete megtörtént a műtét. A modern felszerelés, az udvarias, türelmes egészségügyi alkalmazottak, és a szinte szalagrendszerben történő beavatkozások frappáns szervezésének hála 20-25 perc alatt elvégezték a beavatkozást, és pár óra múlva hazamehettem.
Plinius bölcs mondása szerint "animus habitat in oculis", vagyis „a szem a lélek tükre”. Mi történik akkor, ha ez a tükör elhomályosodik? Először a tényleges tükröt tisztogatjuk, mert sminkeléskor nem látjuk, hogy hova húzzuk szemceruzánkat. Én legalábbis így jártam, amikor színházba készülvén kicsit szépíteni akartam nem túl fiatal arcomat. Aztán megtorpantam, mert a bal szememet láttam, de amikor a jobb szemhéjam sminkjére került sor, csak egy homályt érzékeltem. Ekkor döbbentem rá, hogy a bal szemem "tükrével" van a gond. A szemorvos rövid úton megállapította a szürkehályog tényét, műtéti javaslatával a szemklinikára utalt. Rövid időn belül el is távolították bal szememről a hályogot a szegedi szemklinikán.
2009-ben történt az első műtétem, meglepetésemre a doktornő már akkor jelezte, hogy a másik szememen is van hályog. Mivel azonban nem érzékeltem, nem foglalkoztam vele. Boldog voltam, tisztán láttam, távolbalátáshoz nem kellett már szemüveget hordanom, hiszen a beépített műlencse éleslátást eredményezett. Természetesen az olvasáshoz továbbra is szükségem volt szemüvegre.
5-6 év elteltével azonban a jobb szememen lévő homály kezdett nagyon zavaróvá válni. Főleg erős fényben gátolta a látásomat. Nagyon találó ennek a betegségnek a görög neve: cataracta, vagyis vízesés: mintha vízfüggönyön keresztül látnám a világot. Ráadásul az olvasásban is zavart, mert az olvasószemüveg ellenére kezdtek összefolyni a betűk, főleg este fáradt hamar a szemem.
Elindultam tehát a már ismert úton: beutaló a szemklinikára, ott tüzetes vizsgálat, majd időpont a műtétre. Boldogan mondhatom, a legnagyobb elégedettségemre hogy néhány hete megvolt a műtét. Modern felszerelés, udvarias, türelmes egészségügyi alkalmazottak, a szinte szalagrendszerben történő beavatkozások frappáns szervezése könnyítette a várakozó betegek stresszhelyzetét. 20-25 perc alatt mindenkivel "végeztek", és egy fiatalember visszakísért bennünket abba a kórterembe, ahol műtét előtt beszélgetve várakoztunk.
Ez a sorstársi traccsparti „régiség szemmel” (még hályogosan is) érdekes történetek fóruma volt. Leginkább egy idős hölgy lepett meg, aki festegetni szokott, és elpanaszolta, hogy a hályog miatt már nem látta a vonalakat, és a színek élénkségét. Érdekelni kezdett a története, megmutatta a festményeinek fotóit, és jót beszélgettünk. (Egy következő posztomban majd bemutatom a festőnőt és csodálatos alkotásait).
Miután pihentünk pár órát műtét után, ki-ki a saját kísérőjével visszasétált régi, megszokott életébe. Az első napon még szúrást, törést, könnyezést szenvedtem, de másnapra megszűntek ezek a kellemetlenségek, és egyre tisztábban láttam az arcokat, a betűket, a színeket, és azt is, hogy jó élni.
Mi is ez a betegség? A szürke hályog a szemlencse elszürkülése, elhomályosodása, amely a látás fokozatos, fájdalmatlan elvesztéséhez vezet. Előfordulhat veleszületett formában, vagy a kor előrehaladtával. Nálam 62 éves korban jelent meg, de a 75 év felettiek közül majdnem minden második embernél megfigyelhető. Vigaszt nyújt, hogy a szürke hályog - a zöld hályoggal szemben - műthető. A műtét teljesen fájdalommentes, folyamatos szemcseppentéssel érzéstelenítenek.
A bátrabbak megnézhetnek itt egy videó filmet a műtét menetéről.
Annaróza
Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy
Helmeci Vica 2016.04.03. 10:22:20
Annaróza 2016.04.04. 10:02:12