Gyerekkori barátnőmmel már az óvodába is együtt jártam. Sosem voltunk sportladyk, tornaórákon sereghajtók voltunk, hegyi túrákon is utoljára értünk a csúcsra, lihegve. Ez a kapcsolat azóta is véd- és dacszövetség. Sokat utazunk együtt, azonos   tempónk, teherbírásunk, de a szép tájak iránti érdeklődésünk is kiváló alapot, megértést biztosít ehhez. Fiatalkori sporttevékenységünk abban merült ki, hogy ő pingpongozott, én pedig vízimádó lévén úszni szerettem és szeretek ma is, de csak a saját  tempómban. Soha nem voltam szurkoló, inkább csendesen gyönyörködő, és ezt barátnőm nevében is bátran kijelenthetem.

Kamaszodó fiúunokáink azonban sarkából fordítják ki világunkat, illetve személyiségünket. Barátnőm legidősebb unokája pár éve sikeresen focizik, a SZEAC 2002 tehetséges kapusa. Épp a napokban lett NB 1-es a csapatuk az U14-es bajnokságon. A kezdetben aggódó nagymama féltette unokáját a sérülések miatt, meg attól, hogy a foci túl egyoldalúvá teszi a fiú érdeklődését. Ám mostanában büszkén csillognak a szemei, kipirult arccal meséli a kapus unoka sikereit, sőt arra vetemedett, hogy a pillanatképekből videót gyártson okos telefonjával, és titokban megossza néhányunkkal.

Az én 13 éves, Londonban élő fiúunokám engem is csendes szemlélőből szurkoló, sportrajongó nagyivá varázsolt. Kosárlabdaedzésén azon kaptam magam, hogy hangosan ordítozva buzdítom. Egy-egy kis szünetben odajött a sportszerű ökölpacsira, meg néhány korty vízre. Aztán folytatta a küzdelmet. Én pedig boldog voltam, hogy végre lelkesedik a kütyük nyomogatásán túl  egy sokkal értelmesebb, hasznosabb tevékenységért, ami kimozdítja időnkénti kamaszos egykedvűségéből. Nagyon tetszett az is, hogy megtanulják: az ellenfél nem ellenség, barátian gratulálnak a győztesnek. Szimpatikus edzőjük kiváló csapatszellemet épít köztük.

[embed]https://youtu.be/i2bj0GRbs1M[/embed]

 
Markus más sportágakban is kipróbálja magát. A kosárlabda után egy órával már az uszodában szeli a vizet, mintegy levezetésképpen. Az iskolában pingpongozik, atletizál. Szórakozásképpen minigolfozik, és egy hatalmas trambulinházban szaltózgat, majd kosárra dob. Nemrég megmosolyogtam, ahogy megérkezett az iskolából a 25 fokos melegben, alul sport-alsóban, felül az elegáns iskolai egyenruha zakójában. Aznap érkeztem hozzájuk, és ez volt első találkozásunk. Imádtam ezt a vegyes öltözéket, még-inkább a viselőjét.

Néha sajnálom, hogy elmúltak azok a boldog pillanatok, amikor a meséimet hallgatta, majd mondogatta sajátos akcentusával, vagy együtt buliztunk pl. kedvencünk, a Mamma mia zenéjére, távirányítót használva mikrofonnak, és halandzsázva az angol szöveget. Most már fülhallgatóval hallgatja, de időnként velem is megosztja az új, egészen igényes zenéit. Jelenlegi, más dimenzióba került kapcsolatunknak is megvannak a bensőséges momentumai. És természetesen rajongásom iránta maradéktalan.

Fogadott unokám, Bence, aki férjem első házasságából származik, tehetséges kézilabdás. A 21 éves, 2 méteres "csöppség" a Pick Szeged II NBI/B csapatát erősítette az előző idényben, de már a felnőtt csapatban is bizonyított.

Szót kell ejtenem lányom megváltozott életmódjáról is, ami szintén elégedettséggel tölt el. Eddig munka, és otthoni esti teendők után fáradtan belealudt a tv-műsorokba. Most erőt vesz magán, és szinte minden este 2 órás edzésprogramon vesz részt abban a sportcentrumban, ahol Markus kosarazik, úszik.  Van ebben torna, zumba, és spinning. Utóbbiról azt sem tudtam, hogy eszik-e, vagy isszák. Egyik edzését végignéztem, valószínűleg 5 perc múlva kidőltem volna. Törökországi nyaralásunkon vízipólózott, és megpróbálkozott a búvárkodással, amihez nekem soha nem volt merszem, csak sóvárogva bámulom filmeken a tenger színes teremtményeit.

Megnyugodtam, hogy családom a legjobb úton halad az egészséges, boldog élet felé. Már csak a vejkót kellene kimozdítani a tv elől  :-).

Annaróza