A két anyuka

Vejem 40. születésnapját köszöntöttük Walesben

Már 10 éve, hogy kislányom elindult a nagyvilágba a párja után. Mintha most lett volna. Sok minden történt ezalatt az idő alatt, többek között én is idős lettem, de már negyedszer ültem repülőgépre, hogy láthassam őket.

Márciusban vejem édesanyjával együtt indultunk útnak, hogy felköszöntsük szeretett fiát a 40. születésnapján. Hat ökörrel sem tudtak volna visszatartani bennünket.

Az indulás napja előtt beköszöntött a tél. Hideg volt, szakadt a hó, de bíztunk benne, hogy azért felszáll a gép. El is jutottunk szerencsésen a debreceni repülőtérre, sűrű hóesésben -ahogy arrafelé mondják: pustolt a hó -  majd végre beszállhattunk, de nem az időjárás miatt, hanem a hajtómű javítása végett indultunk 1 órával később. Csak 10 kilós kézi poggyászunk volt, alig vittünk ruhaneműt, hogy legyen hely az ajándéknak. Drága nászasszonyom főleg a házi disznótorossal pakolta meg a táskát. Mit mondjak, nagy sikere volt. A gyerekek már vártak Londonban, hideg, ködös idő volt, és elindultunk kocsival Wales-be, ahol laknak. Az út kb. 3 órás volt, abban reménykedtem, hogy látom a szép Dél-Angliát, de csalódtam, mert az autópálya mentén semmi látnivaló nem volt.

Swansea

Hideg, esős időben érkeztünk meg Swansea városába, ahol laknak. Megszerettem  a 230-240 ezer lakosú várost, amely a Bristoli öböl partján terül el, és Wales 2. legnagyobb városa. Egyetemi és kulturális központ, a futball rajongók körében nem ismeretlen a neve. Nagyon szép a fekvése, a házból rálátni az öbölre.

Az óceán

Azért is kedvelem, mert befogadó, a gyerekeink megtalálták a számításukat. Igaz ők is nagyon igyekeztek, megtanulták a nyelvet, vejem séfként dolgozik, a lányom ott végezte el a Művészeti Egyetemet. Swansea nagy területen fekszik, sajnos a közlekedése nagyon drága, amikor még nem volt kocsijuk, taxival közlekedtünk, mert az volt megfizethető. Most jó dolgunk volt, sok olyan részét bejártuk a vidéknek, ahová autó nélkül nem juthattunk el korábban. Nekünk, mint alföldi lakosoknak, nagy élmény az óceán látványa, az apály, a kiszámíthatatlan időjárás, hogy az egyik pillanatban még ragyog a nap, a másikban sűrű, borsószem nagyságú jég esik.

Lányom és a vejem

Ott az emberek kedvesek, a boltokban rád mosolyognak az eladók, a pénztárosok, és sorry -t mondanak még akkor is, ha te mentél nekik véletlenül. Amikor kirándulni voltunk egy csodaszép öbölben, akárki jött szembe velünk, elhangzott a hello, és egy pár kedves szó. A  parton sok - sok pad van elhelyezve. A legtöbbön kis réz táblácskák, amelyeket a család, vagy barátok helyeznek el, mert az elhunyt hozzátartozójuk azon a padon szeretett üldögélni. Nagyon megható és szép szokás. Wales nemzeti virága a nárcisz. Az öbölparti sétányon, ami több kilométer hosszú, szinte minden fa tövében nárciszok nyíltak.

Az étterem, ahol a vejem dolgozik

Egyik nap meglátogattuk a gyerekek munkahelyét. Az étterem a turisták és a helyi lakosok által nagyon népszerű helyen van, a városrész neve Mumbles. Itt  étterem, kávézó, és "játékbarlang" is van a gyerekeknek. A sétányt a világítótorony látványa zárja le. Finom tengeri halat ebédeltünk, az étterem falait a kislányom festményei és dekorációi díszítették. Nagyon jó érzés volt a valóságban látni, amit addig csak képekről ismertünk. A harmadik nap az öböl partján sétáltunk, és mivel apály volt, messzire besétálhattunk, majd a 28 emeletes épület tetején lévő kávézóban gyönyörködtünk a kilátásban.

Lányom festménye az étterem falán

Azért a születésnapról sem feledkeztünk meg, nászasszonyom finom tortával köszöntötte fiát, a vejem meg ellátott bennünket minden jóféle étellel, amíg náluk voltunk. Sajnos hamar eltelt az egy hét és eljött a hazatérés ideje. Éjfélkor indultunk, végig szakadó esőben utaztunk, de Londonba érkezve elállt az eső. Hajnali fél 4-kor  elsétáltunk a Buckigham palotához, szép idő volt, igaz még sötét, de azért a látvány csodálatos volt. Még nem voltam Londonban,  egyszer még szeretném megnézni a várost, teljesen lenyűgözött, amit az autóból láthattam.

Nászasszonyom és vejem a tortával

Örültünk, hogy a gyerekeink jól vannak, de reménykedünk, hogy egyszer eljön az ideje a hazajövetelüknek.

                                                                       saját felvételek

Az írás szerzője: Sári