Micsoda döntő volt!

A futball világbajnokság rettenetesen izgalmas döntője még engem is beszippantott, pedig nem érdekel a futball, a sportközvetítések se kötnek le. Karinthy Frigyessel értek egyet, aki valahol azt mondta, nem érti ezeket a rövidnadrágos legényeket, miért futnak olyan lóhalálában a labda után, mikor ha elérik, úgyis elrúgják.

Viszont mi más szórakozás lenne képes egy időben a képernyő elé ültetni nézőket a világ majd’ minden országában? Ezt nemcsak elgondoltam, hanem tapasztaltam is: amikor Amerikában élő sógornőmmel beszélgettem skype-on, behallatszott a másik szobából a meccsközvetítés, ott az öcsém nézte a foci VB-t, itthon meg a férjem. Annyi volt csak a különbség, hogy ott angolul kommentálták az eseményeket. 

Ennek a lenyűgöző tömeghatásnak a középpontjában a játék iránti érdeklődés áll. Ez köt engem is a focihoz, pontosabban az azzal kapcsolatos családi emlékek.

Amióta csak visszaemlékszem, a férjem mindig lelkesen nézte a TV-n a futball világbajnokságot, ahogy az édesapám és az öcsém is. Mi több, ők hárman végigfocizták a gyerekkorukat.

A családi legenda szerint jó fejszámoló édesapámnak – nevelő célzattal - egyszer pótvizsgáznia kellett számtanból, mert a tanítónő sose látta tanulni, mindig csak focizni. (A papám még késő öregkorában is mérgesen emlegette „Szeifartnét”, aki miatt nyáron tanulnia kellett…) Jóval később, az ötvenes években, TV-közvetítés még nem lévén, kijárt szurkolni a mérkőzésekre. 1953. augusztus 20-án elvitt engem a Népstadion megnyitó ünnepségére.

A 60-as évek elején kaptunk a papánktól egy futball-labda mintázatot utánzó, nagyszerű sárga labdát, amit hagymafejűnek neveztünk el.

Futball-labda az ötvenes évekből, forrás: Wikimedia Commons

Volt rugós asztali focink, a játékosokat megpöccintve lehetett a labdát tovább passzolni. Halványan rémlik egy gombfoci-csapat is.

Rugós foci,  forrás: Retro Játékmúzeum

A papám úgy szerette a focit, hogy még 70 évesen is passzolgatott az unokájával.

A férjem a gimnáziumi éveiben délutánonként tanulás helyett szintén csak focizott. És csak most mondta el, hogy egyszer az ő matekjegyét is lerontotta a tanár az örökös focizás miatt. Igaz, nem olyan drasztikusan, ötösről épp csak négyesre.

Az öcsém is a labda bűvöletében élt, egyesületben pingpongozott. Élénken emlékszem az 1974-es foci VB-döntőre, amit a férjem meg az előfelvételis katonaként frissen leszerelt öcsém nálunk nézett a TV-ben. A pár hónapos fiú babánk addig kúszott-mászott, amíg el nem helyezkedett a két nagyfiú között.

A labdarúgás máig az öcsém életének része, a fiai valamikori általános iskolájában tanít európai futballt amerikai gyerekeknek.

Ennyi év elteltével azt kívánom, bárcsak minél több közös élmény részesei lehetnénk még a világszórakoztató futball révén.

Első kép: A Népstadion nyitó mérkőzése, forrás: Fortepan/Magyar Rendőr

   Lujza

Látogass el közénk, blogunk

  facebook csoportjába,  

ahol reggel és este is valami érdekessel várjuk követőinket, kedvelőinket. 

Iratkozz fel blogunk

VIDEÓ CSATORNÁJÁRA is,

hogy értesülj legújabb videóinkról!