Boldog gyermekkori szüretek emléke

Szülőházam udvarán hatalmas, délceg eperfa állt, szüleim nagyon szerették, ragaszkodtak hozzá, ki nem vágatták volna. Többféle funkciója volt, pl. a ruhaszárító kötél egyik vége a derekára volt kötve, gyerekeim hintája pedig az egyik vastag ágán lógott. De számomra legemlékezetesebb az volt, amikor már nagyon érettek voltak a hatalmas, sötét eperszemek, apukám az ólból kiterelte a két malacot a fa alá. Egy nagy bottal leverte az epret, terítve volt a fa alja. Azt a boldogságot, ahogy a két malac - Rudi és Sanyi - habzsolták az epret! Elégedett csámcsogásukon sokat nevettünk. Nagy pocakot raktak, utána visszadöcögtek az ólba és rögtön el is aludtak. Ezek az "eperpartik" addig tartottak, míg le nem érett az eper. Persze nem csak a malacok szerették az epret, mi is imádtuk. Mézédes, nagyszemű fajta volt, a szomszédok is átjöttek eprészni.

Jó lenne tudni, áll-e még a fa a ház udvarán... és egyáltalán: áll-e még a ház…

Brigitta

Az eperfa alatt újra boldog gyermeknek éreztem magamat

Kép forrása: Izzy

Az udvaron diadalmaskodó eperfa legmagasabb koronáit egy gólyapár évek óta honfoglalóként magáénak tekinti. Itt nevelik  gólyafiókáikat.

Megközelítettem a hatalmas lombú eperfát, kilesve a reggeli ébredés fázisait. Az ágakkal benőtt korona eltakarta a nyakukat nyújtogató fiókákat, így csak a hangjuk ért el hozzám. Amint a gólya szárnyával megérintett ágak megrezzentek, úgy potyogtak le a friss, nagy szemű, fehér eprek a talajra. Nem akartam felszedni, bevinni, megmosni, nekem azonnal ennem kellett belőle. Eszembe jutott, hogy gyermekkoromban sem mostuk meg.

Rövidesen a ház apraja nagyja mezítláb a nagy eperfa felé igyekezett. Piroska hozott magával egy vízhatlan terítőt, amit a fa alá terített, öcsikéje egy nagy vájlingot húzott maga után, kiabálva, hogy: várjatok meg! Peti cipelte a kis létrát, amit az eperfa törzséhez támasztva könnyen az ágak közé férkőzött. Az ő feladata az ágak rázása volt. Amint egy ágat alaposan megrázott, csak úgy hullottak a csodás, egészséges eprek a terítőre, ami ha megtelt, egy nagy tálban gyűjtötték össze a termést, majd máshol terítették le. Gyűlt is az édes, ízletes eper, már minden gyerek teletömte magát a gyümölccsel.

Elnéztem őket, visszaidéztem gyermekkorom eperszüreteit, amelyek ez alatt a régi, óriási eperfa alatt zajlottak, ahol szinte megállt az idő. Olyan érzés töltött el, mintha újra gyermek lennék, gondtalan, boldog és elégedett. Talán az eperfa, a gólyák és a csodálatos természet ajándékaként kaptam ezt az érzést.

Zsazsa

Kép forrása: Izzy

Bólogat az eperfa lombja

Szélkirály mozgatja, szellő királylány lengeti… Így, tavasz végén, nyár elején pottyannak a földre a lilás színű, érett eprek, szőnyegként terülnek el a fa alatt.

Életem különböző szakaszaiban hatalmas lombkoronás eperfák terpeszkedtek: gyermekkori otthonom, fiatal felnőtt korom, és őszbe forduló jelenkorom házának udvarában. Régmúltra emlékezem, amikor a földön elterülő eperszőnyegre tekintek. Szokás volt hajdanán (valószínűleg ma is), ahol állattartás is folyik, az epret feletetni az állatokkal.

Kép forrása: Izzy

Az epret szemezgetve gondolok arra, hogy most is jó lenne, ha valaki/valami eltakarítaná a földön hevenyésző eper mennyiséget. Vagy megoldás lenne egy fólia fa alá terítésével az eper összegyűjtése (pálinkának, ha akad rá jelentkező a környezetemben), vagy megvárni azt a 2-3 hetet, míg természetes kiszárádása folytán beszívja a föld. Ilyen is volt, meg olyan is volt/van, az eperfám gyümölcsének "feldolgozására". Fáról lecsipegetve az édes, leves epret próbáltam már eltenni, fagyasztani, sajnos nem az igazi, azaz nem alkalmas ilyenekre ez a gyümölcs.

Udvarunk legszebb fája királyi méltósággal foglalja el helyét múltat idézően, szemet gyönyörködtetve, édes gyümölcsét kínálva, árnyékot adva a tűző nap ellen.

        Izzy

Kép forrása:Papá Stefano

„Házunk előtt, kedves édesanyám, van egy magas eperfa”

Nálunk ugyan nem a ház előtt (mint a népdalban), hanem az oldalsó kerítés mellett állt. Nem is volt nagyon magas, inkább zömök, szétterülő ágakkal. Könnyedén fel tudtam/tudtunk mászni rá. Nyárelőn, amikor érett az eper, órákat töltöttem el a fán. Gyerekkoromban csak nagyon ritkán jutottunk boltban vásárolt cukorkához, csokoládéhoz, így az udvarunkban és a ház környékén termő gyümölcsökkel csillapítottuk az édesség utáni vágyakozásunkat. Alig tudtam betelni a mézédes, zamatos, fekete bogyókkal. Ha már jóllaktam, csak elhevertem az egyik vastag ágon és hallgattam a szintén ott lakmározó méhek, darazsak döngicsélését. Persze a ruhámon, meg a kezemen és arcomon is nyomot hagyott a torkoskodás – alig tudtam este lesikálnom magamról a lilás foltokat. Községünkben sok eperfa nőtt. Iskolába menet oda kellett figyelni, hogy ne lépjünk rá a földre hullott, már erjedésnek indult bogyókra, amik sűrűn borították a járdákat. A legtöbb fán, ahogy a mienken is,  sötét színű gyümölcs termett. A fehér kuriózum volt, azt még jobban kedveltem, de olyan csak ritkán  akadt utamba. Irigyeltem is azokat, akiknek a háza előtt vagy udvarában fehér eperfa nőtt.

Miranda

 Kiemelt kép forrása: Papá Stefano

Szerzői jogvédelem

Tilos a Régiségeknek blogban megjelent írásokat, recepteket, fotókat és videókat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény értelmében máshol közzétenni és sajátként feltüntetni. Az írások, fotók és videók a bloggerek szellemi tulajdonát képezik, miként a képek is, amennyiben más forrás nincs feltüntetve. Írásaink csak linkként használhatók fel, mely az eredeti forráshoz vezet !!!!

Látogass el közénk, blogunk

  facebook csoportjába,  

ahol reggel és este is valami érdekessel várjuk követőinket, kedvelőinket. 

Iratkozz fel blogunk

VIDEÓ CSATORNÁJÁRA is,

hogy értesülj legújabb videóinkról