Padova leghíresebb nevezetessége az 1222-ben alapított egyetem (Università del Bo’), ahol számos magyar ifjú is tanult, és akikből később kiváló szakemberek lettek. Az egyetem a hírnevét haladó szellemű oktatásának, az orvostudomány és a természettudományok terén elért felfedezéseinek, kísérletező, új módszerek kialakításának és minden téren innovatív, szabad szellemének is köszönheti. (Nem kevés bátorság is kellett ahhoz, hogy az egyházi tilalmak ellenére boncolások útján szerezzenek új ismereteket az orvosok, vagy a medikusok.)
Az egyetem belső udvara 


Szerzői jogvédelem
Az elmúlt napokban alkalmam nyílt megismerni egy „idősek otthoná”-nak nevezett létesítményt városomban. Lakói leginkább kényszerhelyzet következtében választották lakhelyként az otthont, ahol teljes ellátást, orvosi ellenőrzést, esetleg kezelést is kapnak.
A személyzet igyekszik beiktatni a mindennapokba bizonyos kulturális programokat is, amelyeken az vesz részt, aki akar, és aki mozgásképes állapotban van.
A nagyon változatos időjárás sokszor bekényszerít bennünket a lakásba, mert vagy nagy a hőség, vagy viharok dúlnak kint. Így aztán a tévé képernyője elé ülve próbálunk valami jó filmet kifogni . 

A Nagymező utcai Gólya Áruház plakátja 1910-ben készült. Kezdetben itt gyermek- és női ruhát árultak, később az áruház kicsit odébb, a Nagymező és a Király utca sarkára költözött, még a 70-es évekből ...

Éppen most olvastam egyébként, hogy az események utcai hirdetése 2000 évre tekint vissza. Itt van egy falra festett hirdetés Pompejiből:
„D. Lucretius Satrius Valens, a trónörökös Nero állandó papja, 20 pár gladiátort és D. Lucretius Valens junior 10 pár gladiátort fog egymással harcba állítani Pompejiben április 8., 9., 10., 11. és 12-én. Valódi állatviadalok! Ponyva a ...



A gyönyörű műemlék épület 2. emeletén a múzeum fogadóterében is kiállítás van: az 1894-es postai szabvány szerinti eredeti íróasztal mögött beosztószekrény látható, mondta a tárlatvezető (itt figyeltem meg először a Posta szakmai műszavait, a fogadótér és a beosztószekrény is ilyen). A rekeszes polcrendszer különlegessége, hogy a leveleket válogató postás középre állva még a legtávolabbi rekeszt is el tudta érni. A rekeszek túloldalán a kis rácsos ajtók nyithatók, a postás egy mozdulattal besöpörhette a táskájába az egy irányba küldött, összeválogatott leveleket. 



