"Szeretem nézni, sőt fürkészni a madarakat. Na annyira nem, hogy egy bokorban üljek mozdulatlanul egy távcsővel várakozva, csak éppen a könnyen megleshető madarakat kukkolom szívesen. Idén, ahogy hideg lett, madarak óriási csapatai lepték el az utca ostorfáit, lecsipegetve az ágakon még ott maradt apró magokat. Aztán, hogy csupaszra kopasztották a fákat, megjelent néhány példány az ablakunk előtti tűztövis bokron is és így egészen közelről megnézhettem őket, amint rávetették magukat a még ép, szép piros bogyókra. Még akkor sem repültek el, amikor lencsevégre kaptam őket. Nem vagyok benne biztos, de talán seregélyek lehetnek, azok szoktak csapatostól megjelenni és mindent letarolni.

Kedvenceink egyébként a kis cinegék, amelyek igen elszaporodtak errefelé. Szívesen jönnek a konyhaablakkal szemben, a kerítésre akasztott madáretetőbe, ahová férjem szorgalmasan kirakja nekik a finom, fekete napraforgómagokat. Egyszerre csak egy repül be az etetőbe, felcsippenti a magocskát, majd elszáll vele a fügefa ágára, ott csőrével kinyitja, kieszi a puha, olajos belet és már áll is sorba a következő magért. Néha hat-nyolc cinege is ül a kerítésen sorára várva. Időnként meggyvágók (vagy zöldikék?) is jönnek a magokra. Ők közel sem olyan udvariasak, mint a cinegék, többen egyszerre bekvártélyozzák magukat az etetőbe és addig ki se mennek, amíg jól nem laktak. Történt egyszer, hogy egy cinege eltanulta a meggyvágóktól, hogy nem kell minden egyes maggal elrepülni és visszajönni egy újért – pláne, hogy az közben el is fogyhat -, hanem az etetőben fogyasztotta el a magokat egymás után, míg jól nem lakott. No, talán a cinegék a törzsfejlődés egy újabb állomásához érkeztek és a többi kis cinege is el fogja tanulni az élelemszerzésnek ezt a praktikusabb módját? Napokig figyeltem őket, de semmi sem változott, csupán annak az egyetlen madárkának intelligenciahányadosa volt magasabb a többinél.

Egy másik kedvenc történetem a fügeéréshez kapcsolódik. Azon a nyáron annyi óriási füge termett a fügefán, amilyen talán csak a bibliai Kánaánban teremhetett. Jöttek is a madarak rá csőstül és kedvtelve csipegették a puha, mézédes gyümölcsöt. Egyszer észrevettem egy pici madarat, amelyik egy fügének kicsipkedte a belsejét, majd beleült a lyukba és belülről csipkedte tovább az óriásira nőtt gyümölcsöt. Egy pillanat alatt rengeteg madár jelent meg és mind azt az egy, már megkezdett fügét kezdte el böködni, holott a fa tele volt temérdek, még érintetlen, finom gyümölccsel. De mindnek az az egy kellett volna, ami már egy másiké volt. Jót derültem rajtuk. Mintha ráismertem volna magunka, emberekre …

Aztán van egy picit szomorú történetem is. Egyik nyáron telkünk kertjében egy fészekből kipottyant, még alig pelyhes fiókát találtunk. Elkezdtük etetni és nagyon megszerettük a szépen cseperedő madárkát, de mivel Lucy cicánk mellett nem tudtuk őt biztonságban, gondozásra elajándékoztuk egy barátnőmnek. A kis fióka már kezdett megtanulni szállni és arra készültünk, hogy visszavisszük őt a telkünkre, majd ott szabadon engedjük. Ám mielőtt ez bekövetkezett volna, a madárka eltűnt barátnőm kertjéből. Reméljük, hogy a szabadságot választotta és nem egy szomszéd cica zsákmányává vált szegényke.

Ilyenkor télen aktuális a madáretetés hogyanja és mikéntje. Két madáretető ötletet szedtem le a Pinterestről. Az egyik műanyagpalackból és fakanalakból készült, a másik egy kiszuperált, felakasztott gereblyéből. Úgy gondolom. hogy a barkácsolni szeretők magyarázat nélkül is meg tudják valósítani ezeket a praktikus és olcsó, hulladék újrafelhasználásával elkészíthető madáretetőket.

A madárfotókat én készítettem.

Cecilia