Egy nagymama keservei a magyar és angol oktatásról

Egy magyar kisiskolás

Mindenütt nehéz az iskolatáska? Magyarországon biztosan. Nem csupán a könyvek, füzetek, és egyéb tartozékok súlya miatt, hanem a megtanulandó tartalom tömege miatt is. Nemrég jöttem haza Londonból, ahol a karácsonyi ünnepeket töltöttem a lányoméknál. Volt alkalmam tapasztalni, hogy iskolatáska ügyben mennyivel jobb dolguk van az angol gyerekeknek, így unokámnak is. De nem minden téren vannak előnyben a szigetország nebulói. Egy nagymama összehasonlító megfigyelései következnek.

Az orvosilag ajánlott iskolatáska súlya a testsúly 10 %-a lenne, de a valóságban ez Magyarországon átlagosan 15-18 %. Egy 19-20 kg-os gyerek esetében a 25 %-ot is eléri. Hazánkban rendelet szabályozza, hogy az alsósok könyvei, füzetei nem lehetnek 3 kilónál nehezebbek, de ehhez adódik még a tolltartó, a táska, a tornazsák, és még sok egyéb tanszer. Amerikai kutatók vizsgálták a gerinc normális görbületétől való eltérést olyan diákoknál, akiknek 10-11 kg a napi cipelni-valójuk. Ezek 50 %-ánál állapítottak meg egészségtelenül nagy gerinc elhajlást. Ez súlyos és tartós károsodáshoz vezet, sőt felnőttkorban centikkel lehetnek alacsonyabbak, akik gyerekként nagy pakkal jártak.

Angol iskolások

Angliában egy vékony táskával járnak iskolába

Mennyivel vidámabban sietnének iskolába a nebulóink, ha a képen látható vékony bookbag (könyvtáska) lenne a napi csomagjuk, mint ezeknek az angliai gyerekeknek, akiknek 6. osztályig csak ez a táskájuk. A könyveket, füzeteket, sőt 7. osztálytól a tabletet is, az iskola ingyen biztosítja, és mindez a tornafelszereléssel együtt az iskolában marad (utóbbit időnként mosásra hazaküldik). Ennek viszont az a hátránya, hogy a szülő nem tudja követni, mivel foglalkozik gyermeke, mi az aktuális tanulnivaló az iskolában. Én jónak látnék egy olyan füzetet, ami tartalmazza az aznapi tárgyak vázlatát.

Angliában 5 éves kortól kötelező az iskola, de általában 4 évesen már elkezdik  a nulladik évfolyammal. Ez a szülőknek azért kedvező, mert a magán bölcsődei és óvodai elhelyezés nagyon költséges. Állami intézménybe 3 éves kortól írathatók be a kicsik, de csak napi 3 órát tölthetnek ott délelőtt, vagy délután. Ha teljes napra akarják óvodába járatni a gyereket, marad a magánóvoda, vagy jöhet a babysitter.

Négyévesen már elkezdhetik az iskolát

4 éves kortól tehát kezdhetik a primary schoolt, vagyis az általános iskolát, ami a magyar óvodák középső, majd nagycsoportjának felelne meg, ha nem kényszerülnének írni, olvasni tanulni. Ez szerintem nagyon eltúlzott, ha figyelembe vesszük fejletlen ujjízületeiket, és a tartós figyelemre való képtelenségüket. 3. osztályig azonban nincs házi feladat. Utána is csak heti egy alkalommal van lecke, amit az iskola által nyomtatott lapon kapnak a gyerekek. 6. osztályig egy-egy lap, üzenő füzet, és az osztály könyvtárából kivett vékony könyv a bookbag tartalma. Egy Angliába költözött háromgyerekes magyar anyuka ekképp lelkesedett: "Itt az iskola játék, móka, kacagás!" Egy másik szülő örömmel konstatálja, hogy ott mennyire szabadok a gyerekek. Én azonban gondolkodóba estem: nem lesz ennek böjtje később? Saját tapasztalatom, hogy a nagy szabadsággal vissza is lehet élni, és nagy probléma, ha tizenévesen még mindig csak a játék van előtérben.

Magyar iskolások tankönyvei és füzetei

Véleményem szerint a magyar iskola túlterheli, az angol rendszer viszont alulterheli a diákokat, (kivéve a korai angol írás-olvasást), aminek egyenes következménye, hogy feladat tudatuk nem alakul ki még 6. osztályra sem. Pedig, mint tudjuk "teher alatt nő a pálma". A középút lenne a célravezető. Az Európai Unió lépéseket tehetne a két véglet közelítésében, természetesen a helyi hagyományok tiszteletben tartása mellett. Nem csak az uborka méretében, formájában kellene egységes szabvány, hanem a diákok tudásában, ismeretanyagában, képességeik fejlesztésében is közelíteni kellene az elvárásokat.

Az angol és magyar iskolának viszont egyaránt érdeme, hogy gyakorlatias. Például unokám iskolájának udvarán egy egészségügyi buszban ismerkedhettek a gyerekek orvosi műszerekkel. Az is tetszik, hogy pár hetes ingyenes szakkörökön kipróbálhatják magukat, mihez van tehetségük, affinitásuk (pl. tánc, hangszer, sport). Sajnos a továbbiakban a folytatni kívánt kurzus elég komoly pénzbe kerül, míg Magyarországon az átlagfizetésű szülő is be tudja íratni gyerekét sport-, vagy művészeti képzésre.

Angliában a tantárgyak bizonyos témakörökhöz csatlakoznak, míg nálunk nincs, vagy nem mindig vannak összhangban az egyes tárgyak, ill. a tanult korszakok történelme, irodalma, képzőművészete. Egy itthoni ismerősöm panaszolta, hogy unokája, aki hatodikban a pozsonyi békét tanulja, azt sem tudja, hol van ez a város, azaz a történelmi és földrajzi tanulmányok nem épülnek egymásra.

Nincs kötelező olvasmány

Különbséget látok az olvasásra való ösztönzésben is. A magyar oktatásban a kötelező, vagy ajánlott olvasmányok rendszere biztosít egy irodalmi alapműveltséget, és talán kialakítja a gyerekekben az olvasásra való igényt. Az angol állami iskolában ezt nem tapasztalom, míg a magániskolában 10 kötelező olvasmány is van egy évben. Szívesen vettem volna, ha ott tanuló unokámnak feladatul tűzik legalább egy ajánlott könyv elolvasását a két hetes téli szünetben, és természetesen beszámoltatják az adott könyvélményéről.

Egy magyar  iskolás pakkjai

Végül, társadalmi egyenlőtlenségek kialakulásának gyökereit látom az angol iskolarendszerben, mert tapasztalatom szerint csak a drága magániskolák támasztanak olyan követelményeket, (és kérik számon a tanultakat), amelyek predesztinálják a diákjaikat a továbbtanulásra. Egy félévi tandíj ezekben az alapfokú és középfokú intézményekben több ezer font, ami a gyerek életkorával emelkedik. Ezt egy átlagkeresetű család képtelen fedezni, így gyermeke szinte esélytelen, hogy felsőfokon folytassa tanulmányait. Szerencsés esetben a szülő motiváló attitűdje, jó példája ösztönözheti a gyereket a nagyobb tudás elérésére. A legoptimálisabb persze, ha a gyerek ezt belső késztetésből, intellektuális kíváncsiságból teszi.

Zárszóként egy kis humorral szeretném oldani a pesszimista hangvételt. Van egy életkori sajátosság, ami minden kamaszra jellemző, éljen bárhol a világon, és származzon bármilyen családból. Mégpedig az, hogy "égőnek" tartja a szülői, ne adj Isten nagyszülői kíséretet, a búcsúpusziról nem is beszélve. Mókás volt látni 12 éves unokám feszengését, midőn a téli szünet előtti utolsó tanítási nap reggelén az iskolába kellett kísérnem. A villamosra várva remek ötlete támadt: - Mama! Ha látod egy gyereken ezt az emblémát - mutatott zakójára -, akkor ne beszélj hozzám -.
- De hiszen a télikabát eltakarja az emblémát! Ne izgulj Markus! Most korábban jöttünk, az osztálytársaid még nem lesznek a villamoson. - Széles mosoly volt a válasz.

Annaróza