Alig várom már, hogy nekiláthassak a palántázásnak.

A tavaszias februári napokon, amikor még szunnyad a föld, de már tyúklépéssel hosszabbodnak a nappalok, gondolataim az eljövendő tavasz, és az azzal járó kerti munkák körül járnak. Ilyenkor számot vetek magamban az elmúlt néhány év sikeresebb, és sikertelen ültetéseiről, hiszen csak pár éve, és már igencsak meglett koromban vált lehetővé, hogy kertészkedjek.

No, azért nem kell nagy veteményesre gondolni, csak olyan kisebb ágyásokra, amelyek idényenként megtermelik a konyhára való egy kis részét. Koromhoz illően is próbáltam alakítani a dolgokat, mármint, hogy csak annyi kerti veteményem legyen, amennyit el is bírok látni megterhelés nélkül. „Földművelési” ismereteim hiányosságaiért hónapok, évek verejtékes munkájával kellett megfizetnem a tanulópénzt. Az első időszak, ami nem egy tavaszt ölelt fel, a nagy rácsodálkozások időszaka volt, a felismerése annak, hogy a kertészkedés olyan valami, amiben majdhogynem semmi sem úgy sikerül, ahogy az a könyvekben le van írva. Mert az volt az első lépésem, hogy annak rendje módja szerint utánaolvastam. Következő lépésem a könyvből olvasottak megvalósítása volt, ami már nem volt olyan egyszerű. Eleinte több-kevesebb sikerrel, de inkább kevesebbel. Azért a sikertelenség nem volt akkora mérvű, hogy elvette volna a kedvemet a további tervezgetésektől, munkálatoktól. Bármilyen rajtam kívülálló okban is kerestem a hibákat, rá kellett jönnöm, hogy közvetlen oka a tapasztalatlanságom volt az adott környezet, az adott föld milyenségét illetően. A „kulisszák mögé” igazából csak akkor láttam már be, amikor kezdtem környezetemben élőkkel jobban megismerkedni, megbarátkozni, amikor már ők is elfogadtak, és befogadtak engem.

Megpróbálom leírni a kertem földjének milyenségét, csakúgy laikusan, költői szavakat idézve. Ha nem is kopár, de olyan szikes, hogy bizony „ég a napmelegtől a szik sarja”, és a szik is szárad olyannyira, hogy megrepedezzen. Ember legyen a talpán, aki abban bármit is tud csinálni, ásni, kapálni, vagy a beérett termést kiszedni épen, egészben. Én bizony beletörtem már répát és egyéb terméseimet. Nem szedtem ki időben, így megtapasztaltam, hogy a rest kétszer fárad. Meg kellett tanulnom, hogy nincs kec-mec, eső után nem sokkal, amikor már felszikkadt annyira, hogy nem merülök el a ragacsos, agyagos földben bokáig, azonnal hozzá kell látni a földmunkához, mert ha még várok egy-két napot, akkor, jó ha csákánnyal fel bírom törni. Persze lehet(ne) locsolni, feláztatni, a talajt, de egy egész idényen át az nagyon költségessé tenné a termelésemet. Ma már igyekszem a köztes megoldást választani: nem hagyni megrepedésig kiszáradni a talajt. Ez azért nagy kánikulában meglehetősen vízigényes feladat. És itt jön az őslakosok nagy titka,  hogy miért olyan szép, rendezett a kertjük és porhanyós a földjük. A titok, hogy sok évtizede, minden évben az ültetendő növények alá virágföldet, homokot szórnak. Összekeverik a szikes „anyafölddel” és jól beleforgatják. Természetesen itt, és most csakis a kicsi, házi veteményes kertekről írok. Követem példájukat, és lassanként nekem is könnyebb lesz a veteményesemben dolgozni.

Mindezek után ha bárki megkérdezi, már pedig megkérdezik, hogy - Megéri-e bajlódni ezzel a kis veteményes kerttel? - Válaszom mindig az, hogy természetesen, igen. Még mindig olcsóbban jövök ki, mintha megvásárolnám ezt a bármilyen kicsinek is minősülő mennyiséget. A válaszomat kétkedően szokták fogadni. A legfőbb érvem, ami előtt aztán mindenki meghajol, és nem kérdez tovább:         -Tudom, hogy mit eszek. Nincs is ízletesebb a frissen szedett zöldségnél, gyümölcsnél! A vegyszerezést messze elkerülöm a gyümölcsfák lemosó permetezésén, és a vetés előtti talajfertőtlenítésen kívül mást nem használok.

Nos, ezeket gondolom végig így télvíz idején. Most még annyi teendőm van tavalyról elmaradva, hogy a több ládányi diót feltörjem és kiszedegessem a dióhéjból, és fél, - egy kilónként lefagyasszam, hogy ne avasodjon meg. Mire készen leszek ennyi dió feltörésével és elraktározásával a napi teendők mellett, lassan készülődhetek a február közepi-végi palántázáshoz. Alig várom már.

Izzy