A türelmetlenség az emberi kapcsolatokat is kapkodóvá, felületessé teszi.

Kis életkép: tömött buszon utazom, csúcsforgalomban. Az autók, járművek araszolgatnak, lassan haladunk. Nézem az utasokat: mindenki feszült, szigorú vonalat rajzol az arcokra a türelmetlenség. Moccanunk végre, amikor egy nagy teljesítményű autó hirtelen bevág a busz elé. A sofőr fékez, az ütközést elkerüli, de az utasok közül többen elesnek, táskák-csomagok repülnek szerte-széjjel. Néhány hangos, durva, bár jogos kifejezés is elhangzik, a sofőr is cifrákat mond a most már előtte araszolgató autósra. Nem a józan belátás, hanem a durva türelmetlenség “vezérelt” abban az autóban.

A közlekedésben nagyon veszélyes helyzeteket idézhet elő, elég, ha csak a sorompó tilos jelzése ellenére a sínekre hajtókra gondolunk.

A türelmetlenség az emberi kapcsolatokat is kapkodóvá, felületessé teszi. A nyelvi kifejezésben is kezd eluralkodni a "csak gyorsan, csak a lényeget mondd, nem kell árnyalt indoklás, a konkrét tények, adatok felsorolása, felesleges a részletezés, stb." gyakorlata. Munkahelyen sokszor a kolléga kérdez valamit, majd hirtelen elsiet - miközben érdemi választ szerettél volna adni neki. Ha két ember beszélget, egy harmadik, cseppet sem zavartatva magát, közbeszól – valami egészen más témában.

A családi együttlétek sem nyugodtak többé: a gyermeknek nincs türelme kivárni a közös étkezés végét, gyorsan befalja az ételt, megköszöni (ha megköszöni) ... és már ott sincs: fut a tabletjéhez, telefonjához, kütyüjéhez, se lát, se hall. Végtére is: hová sietünk ennyire? Elsikkad a fontos közölnivaló, redukált mondatokkal kommunikálunk, mintha sms-t adnánk át szóban.

Nemrég láttam egy fotót, a címe: Látogatóban a Nagyinál. A nappaliban az idős hölgy felnőtt gyermekei és unokái ülnek, a nagyi süteményt sütött, ünneplőbe öltözött, szépen meg van terítve az asztal. Mosolyogva néz körül, végre mind együtt lehetnek! Csakhogy a kamerába egyedül a nagyi néz, a többiek a tenyerükben tartott telefont, tabletet nyomkodják, sem a nagyival, sem egymással nem beszélgetnek.

Elmúlik majd ez az őrület? És ha igen, mikor?

Mindezen közben cégek, hivatalok, intézmények időnként tűrhetetlen módon és arcátlanul élnek vissza a türelmünkkel.

Sokszor az az érzésem, hogy a hivatalok, intézmények telefonos irányítórendszerét direkt arra találták ki, hogy a hosszadalmas gomb-nyomkodás, ismételt várakozás és a végtelenített gépi zene hallgatása közben az érdeklődő, reklamáló, vagy egy ügyet végre elintézni kívánó ügyfél belefáradjon és maradék türelmét végképp elvesztve abbahagyja az egészet. (Közben a telefontársaság elégedetten dörzsölheti a markát…)

Nemrég próbáltam (volna) közérdekű észrevételt tenni a fogyasztóvédelmi hatóságnál elektronikus úton: természetesen csak ügyfélkapun keresztül tehettem (volna) meg. Az ügyfélkapu létrehozása, technikai rendszerének működése, a regisztrációs eljárás. a különféle ajánlások, előírások és tiltások egyre bonyolultabb rendszerét olvasva végképp elvesztettem a fonalat és a türelmemet is. A jogos panaszt, észrevételt megtartottam magamnak.

A sokféle szerződés, az űrlapokhoz csatolt kiállítási útmutató, az apró betűkkel, sűrű sorokban teleírt használati vagy kezelési tanácsok nem csak a türelmünket teszik próbára, hanem – ha nem veszünk észre valamilyen részletet - komoly anyagi hátránnyal is járhatnak. Rá kell szánni az időt és erős akarattal kitartásra kell kényszerítenünk magunkat, hogy ne később kelljen bánkódnunk a sietős szerződéskötés, stb. miatt.

Mi lehetne a megoldás? Az élethez lendület, nagyvonalúság kell, ez vitán felül áll. Ugyanakkor az elemzés, a józan belátás, a megfontoltság, a következetesség, az ellenőrzés és a tanulságok levonása, a türelmes hozzáállás szintén fontos a kiegyensúlyozott, derűs élethez. Nem muszáj mindig futni, mindenben sietni, kapkodni.

Hogyan tudnánk megtalálni a helyes arányokat?

Fodor Anna