A berlini légihíd - egy angliai múzeumlátogatás kapcsán
Egy kis történelem
Valaki ajánlotta nekem Rhidian Brooks brit (walesi) szerző Egy háború margójára c. regényét. Kivettem a könyvtárból, elolvastam, sok szempontból nagyon érdekes, elgondolkodtató könyv. A második világháborúban Hamburgot agyonbombázó, a háború után a várost megszálló és konszolidáló brit katonaság, illetve a helyi lakosság konfliktusokkal terhelt viszonyát mutatja be. (A filmváltozat sajnos az obligát szerelmi szálra összpontosít.) Árván maradt, földönfutó gyerekek, céltalan fiatalok, éhező, fázó, gyanakvó, máskor hálás hamburgiak, a brit katonai kormányzó, akit túlságosan elborítanak a feladatai, a családja, a brit katonai közösség – megannyi konfliktusforrás, sok tanulsággal.
Több dolog jutott eszembe a könyv kapcsán: előbb 2009, a hatvanadik születésnapom, amikor a gyerekeimtől repülőjegyeket kaptunk a férjemmel Hamburgba. 
A Dammtor pályaudvar épülete Hamburgban 1945-ben és 2006-ban
Tulajdonképpen az alig egy órányira fekvő Lübeck miatt mentünk Hamburgba. Nagy vágyam volt Lübecket látni, bár tudtam, hogy a világörökségi óváros szinte mindegyik épülete korhűen helyreállított vagy újjáépített. 
Lübeck, a Szent Mária templom 1942-ben és 2024-ben
Nagy-Britannia háború alatti és utáni szerepével kapcsolatban előkerestem az angliai Cambridge melletti Duxford Imperial War Museum éppen 10 évvel későbbi, 2019-es prospektusait. Egyáltalán nem vagyok katonai szakértő, nem érdekel különösebben a repülés, sem a hadtörténet, azt sem tudtam, hová megyünk, ez a múzeum mégis emlékezetesnek bizonyult. A katonaiként már nem, de alkalmanként működő repülőtér ad helyet a múzeumnak, ahol nagy élmény volt bemenni repülőgépek belsejébe. Megnézhettük belülről azt a szállítógéppé átalakított brit Avro bombázót, amely 1948-49-ben a berlini légihíd fontos szereplője volt.
A szállítmányok közel kétharmada szén volt, de dieselolaj és benzin is kellett.
A gép rakterében a múzeum egy munkatársa magyarázta, hogyan pakolták tele zsákokkal a rakteret, a legkisebb maradék helyet is kihasználva. A gép mellett felhalmozott zsákok tartalmát táblákon olvashattuk, a teljesebb illúzió kedvéért még egy katonai teherautó is állt ott, rakománnyal.
Nem sokat tudtam a berlini légihídról, de később itthon utánanéztem. Németországot – és a szovjet zónában, országrészben fekvő Berlint is – a győztesek négy zónára osztották. 1948-ban Berlin amerikai, brit és francia szektora egyesült. A Szovjetunió fokozatosan blokád alá vette a nyugati szektort: előbb csak ritkították az engedélyezett közúti és vasúti szállítmányokat, majd lezárták a Nyugat-Berlinbe vezető utakat és vasútvonalakat, blokád alá vették a hajózási útvonalakat és megszüntették az áramellátást. (A főváros felosztásakor a szabályozás nem terjedt ki ezekre, természetesnek véve, hogy a szovjet zónában fekvő országrészben a négy hatalom által felosztott főváros ellátása biztosított marad.) Nyugat-Berlin ellátására a négy hatalom által szabályozott egyetlen mód a légi út maradt.
A berlini légihíd során 15 hónap alatt elsősorban az USA, mellette Nagy-Britannia, Franciaország (további segédcsapatok Kanadából, Ausztráliából, Új-Zélandról és Dél-Afrikából) összesen több mint 278 000 felszállással 2,3 millió tonnát szállított Berlinnek az élelemtől, tüzelőtől, áramtól elzárt, blokád alá vett nyugati szektorába – írja a Wikipédia. Kulcsfontosságú volt a berliniek kitartása, együttműködése: a repülőgépek karbantartásában részt vettek pl. a Luftwaffe szakemberei. A futópályák állandó gondozást, később bővítést igényeltek, ebben is berliniek százai működtek közre.
Az átgondolt logisztika eredményeként sokkal gyorsabb és egyszerűbb lett a kirakodás, miután lecserélték a lejtős rakterű szállítógépeket vízszintes rakterűekre, így a nyitott raktérrel azonos magasságú teherautók közvetlenül a repülőgép mellé állhattak. Azt is felismerték, hogy a pilóták időt veszítenek, ha kiszállnak és bemennek a repülőtér fogadóépületébe. Büfé-jeepeket indítottak, berlini önkéntes hölgyek szolgálták ki a pilótákat a kirakodás alatt. 
A brit légierő szállítógépei kirakodás előtt a Tempelhof repülőtéren. Minden 4 percben felszállt egy-egy gép. 
Amerikai katonák tejet rakodnak a nyugati szektorba induló repülőgépbe.
A lakosság napi ellátásának biztosítására meghatározott mennyiségű lisztet, búzát és egyéb gabonaféléket, zsírt, húst, halat, burgonyaport, cukrot, kávét, tejet, tejport, élesztőt, szárított zöldségeket, sót és sajtot szállítottak.
A Concorde a duxfordi Imperial War Museumban
A múzeum – angol-francia közös tervezésű, Angliában gyártott – Concorde 101 repülőgépét szintén meg lehetett nézni belülről. Ott is arra gondoltam, mennyivel jobban szolgálja a haladást az együttműködés, mint a gáncsoskodás.
A kiemelt képen a brit légierőnek a berlini légihíd során sokszor felszállt G-ANTK Avro York szállítógépe látható a duxfordi IWM múzeumban. Az összes kép forrása a Wikimedia Commons.
Lujza
Szerzői jogvédelem
Tilos a Régiségeknek blogban megjelent írásokat, recepteket, fotókat és videókat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény értelmében máshol közzétenni és sajátként feltüntetni. Az írások, fotók és videók a bloggerek szellemi tulajdonát képezik, miként a képek is, amennyiben más forrás nincs feltüntetve. Írásaink csak linkként használhatók fel, mely az eredeti forráshoz vezet !!!!
