Interjú egy önkéntesként dolgozó nyugdíjas orvossal

Kármela blogunk egy kedves olvasója, hozzászólásai felkeltették érdeklődésünket. Önkéntes munkája példa értékű, jó lenne, ha sok ilyennel találkoznánk.

Nyugdíjasként az ember általában  örül, hogy végre nem kell dolgoznia. Téged mi indított arra, hogy önkéntes munkát vállaljál?

Nyugdíj után még dolgoztam egy ideig, de ez év januárjától mindent abbahagytam és még úgy éreztem, van bennem erő, “többlet” az emberek felé a segítésre. Nehéz volt kitalálni, hogy mit is akarok. Sokfelé kerestem új utat, de vagy nem jeleztek vissza, vagy én nem akartam olyan kötöttséget, amelyből nincs kiút a “családi szabadság” felé.  Gyerekeim a családjukkal 17 éve külföldön élnek. Csak ott van szükség nagymamai tevékenységemre, itthon “szabad kapacitásom” lett.

Saját szakterületeimen is lenne még igény a munkámra, de ahol nyugdíjasként kerestem és találtam, ott emberileg, etikailag, anyagilag sem éreztem, hogy megfelel az igényeimnek. Ezért úgy gondoltam, hogy inkább ingyen adom tovább a tudásomat az erre igényt tartóknak.

Hol kerestél és találtál  önkéntes munkát?

Az interneten keresgéltem és sikerült a képzettségemnek is megfelelő önkéntes munkát találnom a TESZÜNK önkéntes klub keretében.

www.onkentes.hu és www.facebook.com/groups/102484273466516/?fref=ts

Éppen egy olyan csoport indult, amilyent kerestem: beszélgetés idős emberekkel. Első telefonhívásomra igen készségesen fogadott a vezetőjük, Alíz Scholtz-Hibay. Elmentem egy összejövetelükre ez év áprilisában, és azonnal csatlakoztam a négy önkénteshez, akikkel ez a munka elindult.

Milyen idős emberekkel foglalkozol és hogyan? 

A csoportunknak szerződése van egy idős otthonnal (ennek megkötése a vezetőink dolga). Nekünk is alá kellett írni egy  szerződésfélét, hogy tudják az otthonban, kik vagyunk, amikor beengednek.

Úgy indult a munka, hogy az 5 önkéntes találkozott 5 idős nénivel az idős otthonban. Olyan 81 és 97 év közötti nénikkel, akiknek igényük volt egy kis  beszélgetésre, mert a dolgozóknak erre már nem volt idejük! Bemutatkozásként a nénik és az önkéntesek is elmondták magukról, amit akartak és ebből alakult ki, hogy ki, kinek lesz a “párja”. Szinte egymást választottuk. Nagyon érdekes volt.

A heti egyszeri találkozáskor arról beszélgetünk, amiről ők akarnak, mi csak kísérjük a beszélgetést. Csak a 2. vagy 3. alkalommal jöttem rá, hogy a néni, akihez járok,  nagyon “feledékeny”, amikor újból be kellett mutatkoznom és elmondani, hogy ki vagyok és miért jöttem… A másik “választottam” a nagybátyám egy idős otthonban, aki bemutatkozás után még megismer és szelektálva, pozitívvá formálva emlékszik az életére.

Másfél órásak a heti beszélgetések. Az időt, órát, évszámot már nem ismerik és csak az utolsó percben elmondottakra, vagy a nagyon távoli múltra tudnak visszaemlékezni.  Arról beszélgetünk, ami éppen szóba jön.  Gyakori, hogy egy percen belül többször is elmondják ugyanazt újdonságként, és én is úgy reagálok, mint aki először hallja. Örülnek a beszélgetésnek, az átölelésnek találkozáskor és mondják, hogy várnak vissza.

Lehangoló, sőt megrázó is lehet ezekkel az emberekkel való foglalkozás. Mi az, amit te kapsz ezektől a emberektől? Milyen pozitív élményeid vannak?  Miért csinálod?

Nem lehangoló, sőt, nagyon érdekes egy ilyen beszélgetés! Sok múltbeli élmény jön elő, ami még az én gyerekkoromban is volt falusi nagyszüleimnél (kemencében sütés, mitől nem kel meg a tészta, hogyan varrta a néni szabó apukája a háborúban a katonáknak a ruhát, hogyan nevelt a mama nyolc gyereket…, mire emlékszik hittanból).

Hogy én mit kapok? Szükség van rám. Nem kell megfelelni és nem lehet elrontani. Mosolyt, örömet, feltétlen elfogadást, másfajta értékeket kapok. A felismerést, hogy mi az igazán fontos, mi az érték az életben. Szemléletváltást, törődést. Idősek megbecsülését. Mert SENKI SEM ÉRTÉKTELEN - még betegen sem! Az emberi kapcsolatokra még magas életkorban is  szükség van.

Azért csinálom, mert szeretem az idős embereket és el tudom őket kísérni az utolsó úton is, ha kell és ezt kevés családtag tudja megtenni.

Milyen kívánalmaknak kell megfelelni egy önkéntesnek ezen a területen?  

Szükség van  diszkrécióra, empátiára, megbízhatóságra, a másik egyéniségének előtérbe helyezésére (ne a saját életemet meséljem el.)

Átestél-e valamilyen képzésen, mielőtt megkezdted a foglakozást?

Nem. De van terv arra, hogy ilyen képzésre szükség lehet, különösen gyerekekkel foglalkozó önkénteseknél, vagy fiatal, nem nyugdíjas  önkéntesnél, mert ilyenek is vannak.

Van-e kapcsolat, együttműködés az ottani orvosokkal, ápolókkal?

Nincs. Nem tudhatunk  a lakók betegségeiről, csak a legszükségesebb információt kaphatjuk, őket is köti a titoktartás. Csak a saját csoportvezetőnkkel van kapcsolatunk.

 Kérlek mutatkozzál be !

Debrecenben végeztem az orvosi egyetemet. Közel 3 évig Nigériában dolgoztam, Lagosban. Szülész-nőgyógyász lettem, majd 2. szakvizsgaként a gyermeknőgyógyászatot választottam. Bagdy Emőke professzor asszony javaslatára 48 éves koromban még elvégeztem a pszichoterápia és hipnoterápia képzést (3+2 év), mert jó ideje már nem csak a testet akartam gyógyítani, hanem a testi betegségeket kiváltó lelket is.  

Egy lányom és egy fiam van, akik családjukkal az USA-ban, Kaliforniában élnek. Édesapjuk révén (aki amerikai állampolgár) zöldkártyásak lettek, kiutaztak “szétnézni” érettségi és egyetem után, és úgy döntöttek, megpróbálják a kinti életet. Jól vannak. Én évente kétszer-háromszor több hónapot náluk töltök, és ők is évente jönnek haza.

A gyerekeim iskolái miatt vidékről a fővárosba költöztem 18 évvel ezelőtt. Ekkor már ötödször kezdtem új életet valahol: más város, új szakma, új lakás, új környezet. Sosem volt könnyű, de reménytelen sem! Fél év alatt 3 munkahelyem lett: állami kórházban, akkor induló magánkórházban és magánrendelésen. Aztán 15 év után vége lett az állami munkámnak, 15 év után csődbe ment a magánkórház és 17 év után eladta a kolléga a magánrendelőt. Én mindenhol hűségesen kitartottam végig, de azért elgondolkodtatott, hogy ha valaminek vége, hagyni kell menni, mert az már nem az én utam, és talán valami új, talán valami jobb vár rám. Még próbálkoztam szakmai utakat keresni, de más várt rám.

Ennyi az élet

Ebben az önkéntes klubban az a jó, hogy körlevélben küldik a lehetőségeket, hogy hol, mit lehet segíteni és az megy el, aki ezt meg tudja tenni. 

www.onkentes.hu  és   www.facebook.com/groups/102484273466516/?fref=ts 

Nem kell feltétlenül rendszeresen kötődni valamihez (csak ha valaki akar). Jó a hangulat, mindenki a szabad idejében teszi a dolgát MÁSOKÉRT, örömmel. Sokan család és unokák mellett végzik ezt a munkát, és mindig  a család az első mindenkinél!  Havonta egyszer találkozunk, ahol a múltbeli és jövőbeli munkákról van szó.

Azt hiszem, most a helyemen vagyok, de még nyitott másféle lehetőségekre is!

Az interjút készítette: Cecilia