Anyák napi visszaemlékezések

Anyáink régóta nem élnek már, anyák napján mégis mindig megemlékezünk róluk, mindenki a maga módján. Minél öregebbek leszünk, annál jobban hiányoznak.

Érdekes, hogy milyen sokunk édesanyja volt hosszabb-rövidebb ideig varrónő. Régebben a konfekció ruha még nem volt olyan elterjedt, inkább a varrónők elégítették ki a nők ruházkodási igényeit. Másrészt – főleg kisebb településeken – nem volt túl sok választásuk a dolgozni kívánó nőknek. Varrónőnek lenni megbecsült foglalkozás volt és szerény, de biztos jövedelmet jelentett.

Anyukám varrónőként jó érzékkel formálta az asszonyok ízlését

Édesanyám szeretett volna tanulni, érettségizni, de a családja szegény volt. 15 évesen egy varrónőhöz adták inasnak. Gyorsan tanult, minden érdekelte: az anyagok, szabásvonalak, divat. Mestere észrevette, hogy okos, kreatív. Elintézte, hogy esti tanfolyamon elvégezze a polgári iskolát is. Letette a női szabó segédvizsgát, egy ideig a mestere mellett dolgozott. Később sikerült bejutnia a MÁV-hoz, kis fizetéssel és szerényen ugyan, de végre önálló lehetett.

A háború idején vasutasként hadifogságba került. A fogolytábor keserves körülményeit egy év múltán felváltotta egy kevésbé megalázó időszak, amikor nappal, engedéllyel kijárhatott a közeli faluba és varrással élelemhez tudott jutni. Hamar híre ment, hogy ügyes: maradék anyagokból tudott új ruhát készíteni, vagy régi ruhákat átalakítani. Még a fogságban kézzel varrta meg édesapám „új” öltönyét az esküvőjükre, két katonaköpenyből alakítva.

Az ’50-es években falun éltünk, nagy kincs volt egy varrógép! Évekig kölcsön gépen varrt (lábbal kellett hajtani!), a gép az ablaknál állt az egyetlen fűtött szobában. A ’60-as évek legelején tudott venni egy használt Central Bobbin típusú varrógépet. A falusi asszonyok akkor kezdték elhagyni a népviseletet és modernebb ruhákat akartak hordani.

Anyukám varrónőként jó érzékkel tudta formálni az asszonyok, lányok ízlését, ügyesen igazította, próbálta, hogy kinek mi áll jól, hogyan kell a rövidebb, egyszerűbb ruhákat viselni. Divatok jöttek-mentek, lettek új és még újabb anyagok, kelmék. Sok szép ruhát, kosztümöt, kabátot láttam kikerülni a keze alól.

Anyák napjára tűpárnát készítettem neki: 7 évesen egy szív alakút (kicsit csáléra sikerült), később pedig egy kis könyv formájút, filcből, amelyben a varrótűket tarthatta. Ma is magam előtt látom kedves mosolyát, amint gyűszűs kezébe fogta ügyetlen ajándékomat.                                                         

 Fodor Anna

Hálával őrizzük emlékét

Anyukám egy  kis alföldi faluban, Kocséron nőtt fel. Nem sok lehetősége volt tanulni, épp csak az elemi iskola hat osztályát végezte el. A  századelőn élt sorstársaihoz hasonlóan, neki is a mezei munka és a háztartás jutott osztályrészül. Később egy Kárpátalján élő távoli  rokontól kitanulta a varrónő mesterséget. Amikor férjhez ment leendő apámhoz, egy Budapesthez közeli községbe került. A kertes családi ház, a hamarosan megszülető gyerekek épp elég munkát adtak, így soha nem járt el dolgozni, de a hivatását nem adta fel. Szép nagy vendégkört sikerült kialakítania, a község lányai, asszonyai  egymásnak adták tovább a nevét: az Erzsike nagyon ügyes varrónő, és olcsó!

Tényleg az volt, de ez a kevéske bevétel is jól jött a családi költségvetésnek. Otthon, a kis konyhánk egyik sarkában állt a régi, lábbal hajtható Singer varrógép. Sokszor ennek a zörgésére aludtunk el, mert az egész napi házi és ház körüli munka után csak ilyenkor, késő este jutott anyukámnak ideje odaülni a gép mellé. Gyakran éjfélig is dolgozott.

Csak jóval később, a 70-es években tudtak venni egy elektromos  varrógépet. A konyhaasztalon szabta a ruhákat, amelyekhez maga készítette a szabásmintákat is. Ma is előttem van a kép: anyukám, szája sarkában gombostűkkel, kezében krétával, a szobai tükörnél forgolódó vendég előtt térdel, épp a ruha hosszát  jelöli be. Természetesen a mi ruháinkat is ő varrta, mindent tudott csinálni, fürdőköntöst, rakott szoknyát,  nadrágot, kabátot egyaránt.

Nála türelmesebb, kedvesebb, önfeláldozóbb ember nem élt ezen a világon. Már 32 éve nincs velünk, de hiánya ma is fáj.  Rengeteget segített nekem és két testvéremnek a gyerekeink felnevelésében – volt, hogy mind a hat unoka együtt nyaralt a nagyszülőkkel a balatoni kis házban. Hálával őrzik ők is az emlékét.

Miranda

Jó annak, aki köszöntheti az édesanyját Anyák napján!

A mi blogunk szerzői viszont – koruknál fogva is – már csak emlékeznek az édesanyjukra, nem csak Anyák napján, hanem mindig.

Az én anyukám szülei 1940-ben Budapesten – a bizonytalan jövőtől tartva - úgy határoztak, hogy egy 16 éves lánynak szakmát kell tanulnia, amiből bárhol meg lehet élni. Anyukám irodai munkára vágyott, de elfogadta, hogy varrólány, tanonc legyen Lázár Júlia Váci utcai szalonjában, és azzal a csodálatos alapossággal, gondossággal látott neki a tanulásnak, ami egész életében jellemezte.

„Isten nevében” bejegyzéssel nyitott szabásminta-könyvét máig őrzöm.

Úgy alakult, hogy édesapám is tanult szabás-varrást, s pár évig ez jelentette szüleim számára a megélhetést. Majd anyukám megvalósíthatta gyerekkori álmát, újabb szakmát: könyvelést tanult és művelt. (Mégpedig úgy, hogy - most már bevallhatom – anyukám puskájával mentem át könyvvitelből az egyetemi írásbeli vizsgán több mint 20 évvel később.) 

Anyukám esténként a nagy ebédlőasztalon szabta ki és a lábbal hajtható Singer varrógépen varrta meg az ágyneműt, gyerekkorunk összes pizsamáját, de készült nekem blúz, évek múltán nadrágszoknya, terhesruha, függöny, az unokáknak pizsamák sorozata – hirtelen ezek jutnak eszembe.

Anyukám már 16 éve nincs köztünk, a férjem édesanyja 4 éve hagyott itt bennünket. Mégis "velünk voltak" mindketten, amikor anyósom szekrényében találtam egy anyukám készítette szabásmintát rólam - bár a pulóver sincs már meg, amit anyósom kötött nekem ennek a szabásmintának a segítségével. 

Lujza

Singer varrógépét őrizzük, varródobozát használjuk

Nagyapám hirtelen és korai halála más irányt szabott anyukám életének, mint amit ő maga szeretett volna. Érettségi után találnia kellett egy gyorsan kitanulható szakmát, hogy a négytagú családot eltartsa. A vidéki városból Budapestre költözött egy rokon varrónőhöz, hogy szalonjában pár hónap alatt elsajátítsa a mesterséget.

Lakásunkban a konyhából nyíló kis szobában hamarosan beindult a varroda. A kapura kikerült a 'női szabó' cégtábla, és szép lassan jöttek a kuncsaftok. Anyukám szabott és varrógépen varrt, édesanyja és nővére pedig kézzel endliztek, férceltek, azaz besegítettek.  Anyukám rendkívül ügyes volt, a gyakran divatlappal érkező hölgyek ruhaötleteit kreatívan valósította meg. Hamarosan tanoncai is akadtak, akiknek továbbadta a varró mesterség tudományát. A kis varrodában anyukám és tanonc lányok sokat kuncogtak varrás közben, megmosolyogva az időnként elégedetlen középkorú kuncsaftokat, akik morgolódtak, hogy az új ruha nem úgy áll rajtuk, mint a divatlapban a manökenen. A tanoncok és anyukám életre szóló barátságot kötöttek, évtizedek múlva, ha összejöttek, gyakran emlegették a régi időket, tőlük hallottam ezeket  a történeteket.

Mikor én megszülettem, anyukám már szakmát váltott, varrás-tudományát azonban sosem tette félre, a családnak fáradhatatlanul varrt, alakított, kreativitása élete végéig sem hagyta cserben. Nekem is minden lánykori ruhaötletemet megvalósította, majd később türelemmel igazította rám a készen vásárolt ruhákat is.

Singer varrógépe még megvan, lányom őrzi otthonában, ha hozzájuk megyek néha megsimogatom. Varródoboza a színes cérnákkal, tűkkel, gombokkal, a viharvert centiméterrel nálam van, azokat használom, ha varrok. Ilyenkor úgy érzem, mintha a kezemet fogná és még elevenebb az emléke.

Cecilia

Varrónő édesanyám idén lenne 100 éves

A kerek évforduló és az anyák napja különleges emlékezésre késztet, bár szinte nincs olyan nap, hogy ne jutna eszembe. Sajnos már 15 éve nem ölelhetem meg, és virágot csak a sírjára vihetek.

Húgommal minden évben lila orgonát vettünk, anyukám kedvenc virágát.

Remélem, hogy szeretetünk betöltötte azt az űrt, amit gyerekkori álmának, a továbbtanulásnak hiánya okozott. Szülei ugyanis anyagi okok miatt nem vállalták további tanulmányait a 4 polgári elvégzése után, amit pedig kitűnő eredménnyel fejezett be. Varrónőnek adták, és bár nem ez volt az elképzelése, mégis szorgalmasan, tehetséggel tökélyre vitte a francia szabászatot, amit egy szalonban kezdett tanulni 14 éves korától. Miután megtanulta a szakma fogásait, városunk hölgyei sokaságának okozott boldogságot csinos ruháival, kompléival, kosztümjeivel, szoknya-blúzaival, ingruháival, átmeneti és téli kabátjaival, sőt menyasszonyi ruháival. Többnyire dolgozó nők voltak a kuncsaftjai, irodisták, fizikai munkások, néhány orvos, és természetesen barátok, rokonok. Emlékszem, hogy ha rokonlátogatásra mentünk, neki soha nem a kikapcsolódást, hanem a munkát jelentette. Ugyanis a rokonok éltek a remek lehetőséggel, hogy végre csinos ruhájuk legyen, anyukám pedig kötelességének érezte a vendéglátás fejében.

Bennünket is ő öltöztetett, gyerekkorunkban leginkább az ő divatjamúlt, vagy kihízott ruháit átszabva, formálva. Nagylányként pedig együtt választottuk ki az anyagokat, és a megfelelő fazont. Ízlésében bátran bízhattunk.

Imádták a kuncsaftok, néhányan még élnek közülük. Egyikük a közelmúltban mosolyogva emlékezett, hogy ruhakerekítéskor a konyhaasztalunkra kellett állni. Valóban, amikor már nem bírt hajolgatni, felállított bennünket az asztalra, és ott tűzgélte a gombostűket a ruha aljába.

Majd 80 éves koráig varrt, de utána fekvőbeteg lett, és Singer varrógépe nem „énekelt” tovább.

Bár tehetsége révén Irén divatház lehetett volna a szalonja, de megmaradt Inci néni varrodájának.

Annaróza

Első kép forrása: Pixabay - a többi saját kép

Látogass el közénk, blogunk

  facebook csoportjába,  

ahol reggel és este is valami érdekessel várjuk követőinket, kedvelőinket. 

Iratkozz fel blogunk

VIDEÓ CSATORNÁJÁRA is,

hogy értesülj legújabb videóinkról!