2024. már 13.

Cuki robotok az idősgondozásban

írta: S. Cecilia
Cuki robotok az idősgondozásban

A robot-baba gondoskodó társ és riaszt is, ha kell.

hyodol-ai-doll-1.jpg

  Hyodol a neve egy aranyos kis robotnak, amit arra találták ki, hogy egyedül élő, idős embereknek társaságot nyújtson. De a puha robot-baba nemcsak simogatni való és magányoldó, hanem az idős emberrel törődő, beszélni tudó intelligens "lény", azaz a mesterséges intelligencia terméke. 

A cuki kis Hyodolt idén februárban mutatta be dél-kóreai megalkotója a Hyodol cég  Barcelonában, a Mobile World Congress-en. 2024 második felében jut majd el az európai és észak-amerikai piacokra. Ára 1800 USD - írja a www.wired.com

A robot-babát bemutató, alább látható videót végignézve először arra gondoltam, hogy  én bizony sokkal jobban szeretném, ha a saját unokám hívna fel, és jönne el, hogy gondoskodjon rólam. Más, még aktív idősek, feltehetően ugyancsak így gondolják. Sőt még azt is megreszkírozom, hogy titkon abban reménykedünk, hogy mi nem kerülünk majd olyan állapotba, hogy szükségünk legyen rá, hisz a robot-babát elsősorban az egyedül lakó, beteg, vagy fogyatékkal élő időseknek ajánlják. Bizonyára vannak olyanok, akik magányosan élve és másokra rászorulva hasznát vennék egy ilyen kis okos, gondoskodó robotnak.

E robotok megalkotói még azt is mondják, hogy ha az ember megsimogatja, megöleli, vagy akár csak ránéz a kis barátra, jó érzések töltik el, örömöt, szeretet  érez. 

Miért is ne? Szerintem legalább annyira szerethetőek, mint egy okosóra, egy telefon, vagy más személytelen készülékek, amik örvendetes módon már nálunk is az idősek iránti gondoskodás szolgálatába állíthatók.

Mint tudjuk a világ több régiójában, így nálunk is egyre nő az idősek aránya és ezzel nem tud lépést tartani   az idősgondozás. Arra bátorítom idős kortársaimat, hogy  barátkozzunk  a  cuki kis „társ robotok” hasznosságának, megszerethetőségének gondolatával!

A továbbiakban részletesen elmesélem, mi történik a Hyodol bemutatását célzó alábbi kis videóban. Aki tud angolul, az nem szorul a segítségemre. 

- Nagymamám ragaszkodik ahhoz, hogy egyedül éljen, nem akar gyerekei terhére lenni. Aggódom a nagymamám miatt, ezért egy meglepetés ajándékot készítettem neki – mondja bevezetésként egy szimpatikus  fiatalember.

Felkeresi a nagymamát, aki megöleli, nagyon örül a látogatásának. Az unoka előveszi a kis robot-babát odanyújtja a nagymamának és azt mondja - Ez egy másik ÉN vagyok, úgy fog törődni veled, mint én. Nagymama kedvesen megsimogatja a babát (engem egy majmocskára emlékeztet), amit a videó kis barátként aposztrofál.

A kis barát és nagymama közös élete elkezdődik.

 Jó reggelt Nagymama! Hogy érzed ma magadat?  Óracsörgésre az unoka álmosan ébred - a kép mutatja, hogy helyette a kis barát szól a Nagymamához.

Apróbetűs felirat: a kis barát 24 órán át a nagymamával van és törődik vele.

  • Nagymama, ne felejtsd el bevenni a tablettádat ebéd után, figyelmeztet a robot-baba! – Nagymama beveszi az odakészített dobozból a pirulát.

Apróbetűs felirat: a kis barát emlékezteti a nagymamát a napi feladataira és információt ad egészséges életmódról.

Nagymama megsimogatja a kis barátot, még a fülecskéit is meghúzza.

  • Nagymama, ideje mozogni egy kicsit! Emeld fel magasra a jobb kezedet… együtt tornáznak.

  • (Itt muszáj kiszólnom a képből és megjegyeznem, hogy a férjem okos órája is ezt mondja, ha túl sokat ül egyhelyben. A legtöbbször rá se hederít. Na de itt vagyok én, aki jobban tudja, mikor van a megfelelő pillanat, amikor ezt mondani kell, amire meg is jön a válasz: majd később! )

Apró betűs felirat: a kis barát torna gyakorlatokat, agyserkentő feladatokat, kvízeket és egyéb programokat kínál.

És ekkor történik valami váratlan: A kis barát  a munkából fáradtan hazabattyogó unokának küld üzenetet a telójára: Nagymama 10 órája nem volt aktív, kérlek hívd fel!

Unoka rátelefonál: - Nagyi hol voltál, aggódtam érted.

Nagymama valami nem értelmezhető választ ad.

Apró betűs felirat : A kis barát monitorozza a nagymama mozgását és vészjelzést ad a hozzátartozónak szükség esetén.

Unoka: Az okos telefonon bármikor tudok hangüzenetet küldeni - és küld is egy hangüzenetet.

- Hogy vagy nagymama? Kérlek vedd be az orvosságodat és tornázzál az engem helyettesítő kis baráttal! A hétvégén meglátogatlak, hiányzol!

- Annyira hiányzol, kedvesem – mondja nagymama és megsimogatja a kis barátot.

- Nincs jobb szó, mint hogy szeretlek – mondja robot-baba kedvesen.

- Én is szeretlek – válaszolja a nagymama elérzékenyülve.

Este van, unoka elköszön nagymamától, akit más családtagokkal együtt meglátogatott.

- Vigyázz magadra - köszön el a nagymama!

- A kis barát mindig vele marad – mondja az unoka befejezésül nekünk.

hydol-child-dolls-gear.webpA magánytól a legtöbb egyedül élő idős ember szenved, ami erősíti a depresszió és  a demencia rizikóját. Adj szeretetet és törődést szüleidnek ennek a kis társnak a segítségével!- ez a videó összegző  üzenete a néző számára.

képek forrása: https://hyodol.oopy.io/

Cecilia

 

Szerzői jogvédelem

Tilos a Régiségeknek blogban megjelent írásokat, recepteket, fotókat és videókat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény értelmében máshol közzétenni és sajátként feltüntetni. Az írások, fotók és videók a bloggerek szellemi tulajdonát képezik, miként a képek is, amennyiben más forrás nincs feltüntetve. Írásaink csak linkként használhatók fel, mely az eredeti forráshoz vezet !!!!

 

Látogass el közénk, blogunk

  facebook csoportjába,  

ahol reggel és este is valami érdekessel várjuk követőinket, kedvelőinket. 

Iratkozz fel blogunk

VIDEÓ CSATORNÁJÁRA is,

hogy értesülj legújabb videóinkról!

 

 

Szólj hozzá

beteg robot öreg szeretet idősgondozás Cecilia