Idős bloggerek vallomásai

Három idős blogger elmondja, nekik hogyan sikerült, vagy nem sikerült, a házasságuk

Legyen türelmünk kivárni az igazit!

Mindenképp érettebb korban, minimum 24-25 évesen válasszunk életre szóló társat ! Úgy gondolom, hogy ekkor már képesek vagyunk arra, hogy az első fellángolás után, a fizikai vonzalom mellett felfedezzük a másik emberi értékeit, amelyek fontosak számunkra, és amelyekre családot lehet építeni. Minden embernek más az értékrendje, de leendő társunkkal egyezzen a véleményünk világnézeti dolgokban, a humánumról,  toleranciáról, a munkához való hozzáállásról, a természetszeretetről, és a legfontosabbról, a gyerekvállalásról. Szerintem fontos még az azonos  intelligenciaszint, a humorérzék, a nagyjából hasonló érdeklődés, műveltség. Ez egyben azt is jelenti, hogy legyen türelmünk kivárni azt az embert, aki mellett hosszú távon el tudjuk képzelni az életet.

Hogyan alakult ez az én esetemben? Férjemet 33 évesen ismertem meg, talán „túléretten”, de elég határozott elképzelésekkel. Ő 38 évesen túl volt egy sikertelen házasságon. Mindketten hosszú egyedüllét után találkoztunk. A „meglátni és megszeretni” már az első beszélgetésnél azt jelentette, mintha mindig ismertük volna egymást. Én úgy éreztem, hogy végre „hazaértem.” Ezután 3 hónap együttjárás, majd összeköltözés elég volt arra, hogy igent mondjunk a kapcsolatunkra. Összeházasodtunk, és ő mindenben partner volt számomra. Valósággal kinyíltam mellette. Nagyon fontos tehát, hogy társunk az önbizalmunkat segítse, és ne letörje.

9 hónap múlva megszületett várva várt kislányunk. Férjem mindenben a támaszom volt. Mindig ott segített, ahol éppen kellett. Például ő fürdette először a babánkat, mert már volt gyakorlata.  Ugyanis neki már volt egy kamasz fia, aki akkor velünk élt. Jó pedagógiai érzékkel kezelte a középiskolás fiú, és féltestvére kapcsolatát. Soha nem volt feszültség ebben a kis patchwork családban, én is igyekeztem, hogy az újonnan kapott nevelt fiam jól érezze magát.

A bevásárlást, amíg pici volt a gyerek, mindig apa végezte, de nem volt rest olykor takarítani sem. Az egészséges munkamegosztás is feltétele a jó házasságnak. Elég korán elkezdtünk utazgatni, előbb belföldön, majd két év múlva külföldre is merészkedtünk. Mindig biztonságban éreztük magunkat mellette, soha nem stresszelt, és ezt a nyugalmat mi is átvettük. Mindketten nagyon jó utitársnak bizonyultak. Amellett, hogy szinte mindenhova együtt mentünk, volt egy kis magánszféránk is. Ő nagyon szeretett horgászni, én pedig énekkarba jártam. Tehát nagyon fontos, hogy mindkét félnek lehessen egy kis, jó értelemben vett szabadsága. Ez csak erősíti a kapcsolatot.

Nem tudom, mit mondhatnék még a házasságomról, hiszen 28 éve elvesztettem a Társamat. De a vele töltött 8 és fél év, a kislányom és nevelt fiam erőt adott a folytatáshoz. Ők is példát kaptak arra, hogy milyen egy jó házasság.

Annaróza

Addig legyünk csak együtt, amíg még szép és jó a házasságunk!

Ha valami nem működik, ne erőltessük! Semmi sem tart örökké, egyszer minden elromlik, megfárad, javítani lehet, de már soha nem lesz a régi. Vallom én, életem harmadik felvonásában. Egy életben lehetünk kétszer is (de talán többször) boldogok.

44 évi házasság után váltam el. Nem mondom, hogy nem voltak szép és jó dolgok életünkben, de egyszer azt vettem észre, hogy én csak egy kellék vagyok a lakásban, mint egy tárgy. Elvégeztem a dolgom, mostam, főztem, takarítottam, bevásároltam, elintéztem, szerveztem, jöttem-mentem, tehát látszólag minden rendben volt otthon. De én nem éreztem magam jól. Nem elégített ki egy jó könyv, nem örültem egy újonnan vásárolt szép ruhának, az unokám társasága sem pótolta azt, amire én vágytam.

Szép szóra és hosszú beszélgetésekre vágytam, nemcsak arról, hogy mit fogunk vacsorázni. Vágytam családi, baráti társaságra, ahol nem az evés-ivás van csak napirenden. Utáltam, hogy mindig én voltam a háziasszony és soha nem élveztem a  buli egyetlen pillanatát sem. Nem szerettem az álszent nagyképűséget. Kifele azt mutatni, hogy minden szép és jó, dicsekedni, hogy nálunk milyen rendben van minden.

Kedvességre vágytam, apró ajándékokra és odafigyelésre. Szerettem volna, ha a kiemelt ünnepeket együtt töltjük romantikusan, és ne a barátok legyenek mindig a középpontban. Szerettem volna reggel arra ébredni, hogy az asztalon van a reggeli a friss péksüteménnyel, és nem arra, hogy a párom már megint barátokkal együtt élvezi az életet. Szerettem volna egy köszönömöt hallani, ha elvittem az autót a gumishoz, vagy éppen azt elérni, hogy ne nekem kelljen tankolni az autóba. Szerettem volna érezni a frissen borotvált arc és a friss tisztálkodás illatát, melyet csak ritkán érezhettem, mert az nem nekem járt, hanem a barátoknak.

Sok mindenre vágytam, melyeknek többször hangot is adtam. Mivel nem változott semmi, egy pszichológus tanácsai segítettek ennek véget vetni. Hagytam, hogy ő is boldog legyen, azt csinálja, amit akar, elengedtem a kezét, hadd járja azt az utat, amit szeretne. Ennek egyetlen feltétele az volt, hogy én is azt csináljam, amit én akarok. Én toleráns voltam, ő meg sem próbálta.

Házasságunk válással végződött.

Vica

A jó házasság titka: akarni kell!

   Fordulópont az életünkben a házasságra, a közös életre lépés döntésének pillanata. Megváltozik életünk menetrendje. Felelősek leszünk együtt, egymásért, a fészekrakás gondjaival, mikéntjével.  A családtervezésben/alapításban a döntéseket kettőnknek kell meghozni. Szülők, rokonok, kívülállók (barátok, barátnők) véleményét, javaslatait meg lehet ugyan hallgatni, de a tapasztalatom az, hogy ahányan vannak, annyifélét is mondanak, remélhetőleg jószándékkal, de mi ketten fogjuk együtt leélni az életünket, nem ők, velünk.  Magunkban kell eldönteni, mit akarunk, majd a párunkkal meghozni a döntést kettőnk és leendő családunk érdekében. Más ember, más életkörülményei alapján adott tanácsai a legtöbbször nem igazán passzolnak a mi életünkre, és ahhoz a célhoz, amit mi akarunk elérni.

 Magánszféra egy emberpár kapcsolatában. Bensőséges, intim dolgaink csakis ránk tartoznak, nem „közérdekű” téma, még baráti körben sem. Bizalom kérdése, hogy nem „adjuk ki” egymást intim dolgainkban, nem tartozik senki másra rajtunk kívül.  Mindkettőnknek megvolt a magunk kis otthoni magánterülete (gyűjteményeink, naplók, stb.), amit tiszteletben tartottunk,  csakis engedéllyel nyúltunk a másik dolgaihoz. Egymás leveleit sosem bontottuk fel, nem olvastunk bele a másik levelezésébe, SMS-eibe, csak ha kérte, vagy az engedélyével.

 Társasági élet:  Férjemmel együtt, közös barátainkkal jártunk moziba, színházba, bálakba. Az önmegvalósításunk nem a  külön-külön baráti körök látogatása során alakult ki. Nem volt külön társasági életünk (barátnős, haveri).  Nem mindig mentünk kézenfogva együtt,   a közös ismeretségi körben,  vagy kettesben éreztük magunkat a legjobban.

 „Transzformátornak” lenni :  Képesnek lenni (rossz) hangulat, kétségbeesés, feszültségek átalakítására, levezetésére, az otthoni kiegyensúlyozott, biztonságos, harmónikus lét megteremtésére.  Lehangolt percekben, kétségbeesett órákban kell annyi erőt gyűjteni, hogy segítő kezet nyújtsunk egymásnak (akár félretéve a személyes sértettségünket) a „gödörből”  való kimászásra,  egy kedves gesztussal, vagy hosszabb távon lelkierőt adva a tovább lépésre, vádaskodások nélkül.

  Akarni kell! A jó házasság, párkapcsolat titka, hogy akarni kell  jóban-rosszban megöregedni, míg ásó-kapa-nagyharang el nem választ. Sok-sok ezer és egy dolog történik közös életünk során, örömben, bánatban, kétségek között, a körülmények adta válságos helyzetekben. Ne engedjük, hogy ezek végleges törést okozzanak párkapcsolatunkban! A mi életünkben is számtalan olyan dolog történt a sok évtized alatt, ami ok lehetett volna a válásra, a szakításra. Ok mindig akad.  Mi együtt akartunk maradni, együtt is maradtunk 36 és fél  éven át, férjem haláláig.

Izzy