Az alsóbogáti Vrancsics-Festetics kiskastély - videóval

Augusztus végén egy háromnapos kiránduláson vett részt lelkes kis csapatunk, leginkább baráti, családi összetétellel. Utunk fő programja a szlovéniai Skocjan barlangban való túrázás volt, nem titkolt céllal: kütyümániás unokák kimozdítása a való világ csodáiba. Nagymama-barátnőmmel szövögetett tervünk jól bevált, unokáink offline is jól érezték magukat.

A barlang gigászi méreteiben és természeti csodájában gyönyörködve nem is sejtettük, hogy másnap a Dél-Dunántúl lankái közt egy egészen más jellegű meglepetésben lesz részünk. Itt nem a természet művét csodálhattuk, hanem az emberi képzelőerő, szenvedélyes tettvágy nyomán létrejött alkotást.

Alsóbogát, egy Somogy megyei falu, nevét eddig nem is hallottam, amiért nagyon szégyellem magam, így utólag. No nem a faluismeret hiánya miatt, hanem azért, mert egy emberpár olyan csodát művelt itt egy lepusztult és a bozót által eltakart régi kastélyépületből és környékéből, hogy méltán lett híres általuk ez a falucska.

Nagyházi Csaba és felesége

Nem titok a házaspár neve, hiszen az ő tulajdonuk a híres Nagyházi Galéria és Aukciós ház. A hírnévhez vezető út nagyon kacskaringós és érdekes. Nagyházi Csaba 40 éves koráig villamosmérnökként dolgozott, és nagyon szerette a hivatását. Mégis változtatott, és egy teljesen más szenvedélyének áldozott, amikor 1984-ben egy régiségboltot nyitott, majd létrehozta a Galériát és aukciós házat feleségével, Soóky Mariettával, akivel épp a fiatalkorától meglévő műgyűjtőszenvedély hozta össze.

A fiatal villamosmérnök hallgató már a hatvanas évektől rendszeres látogatója volt a Bizományi Áruház Vállalat (BÁV) boltjainak, és fokozatosan vált műgyűjtőből műkereskedővé. De honnan származik ez az érdeklődés? Édesapja régi pénzérméket gyűjtött. Gyerekei iskolai ötöseit egy forinttal honorálta, és Csaba érméket vett az apjától a „keresetéből”. A villamosság iránti érdeklődése egy időre háttérbe szorította a gyűjtőszenvedélyét. Egy váratlan fordulat azonban felélesztette azt. Amikor egy képcsőcserét nem tudtak neki kifizetni, munkabér fejében felajánlottak két ezüst gyertyatartót. Ezentúl leginkább régiségeket kért munkájáért, és a kuncsaftok szívesebben egyenlítették így a számlát. Ez volt a padláskutatás korszaka.

Lengyel László muzeológus, művészettörténész ekképp nyilatkozik a fiatal Nagyházi Csabáról: „Hihetetlen, hogy mennyire benne van a lelkében a művészet. Autodidakta módon képezte magát, a tárgyak közvetlen vizsgálatából, a terepen való gyűjtés során olyan fantasztikus tudásra tett szert, amelyet iskolapadban képtelenség megszerezni.”

Nagyházi Csaba képei között

Az aukciós ház első sikeres árverése 1994 áprilisában történt a londoni Sotheby’s közreműködésével, 2005-ben pedig  egy híres Tiziano festmény (Mária gyermekével és Szent Pál képében megjelenő donátorral) 140 millió forintért náluk talált gazdára. 1995-ben a szakma „Az év műkereskedőjévé” választotta, 1997-től pedig a Magyar Műtárgy és Régiségkereskedők Országos Szövetségének elnöke lett. Ide repített a szenvedély egy embert, aki 40 évesen változtatni mert pályáján, életén, hogy álmait megvalósíthassa. Tette ezt 4 gyermekes családapaként.

Ugyancsak népes családja motiválta abban, hogy a lepusztult alsóbogáti Vrancsics-Festetics kiskastélyt felébressze több, mint fél évszázados álmából, és a képzőművészeti rekonstrukció mellett családjának is kényelmes lakhatást biztosítson benne.

Ilona mutatja körbe a kastélyt

Egy prózai dolog indította el a felújítandó kastélyok keresésében. Feleségével balatoni házukban próbálták kipihenni a főváros forgatagát, zaját. Itt azonban másféle zaj zavarta nyugalmukat, a szomszéd kutyájának folytonos ugatása. Ekkor a házaspár felkerekedett, hogy felújításra szoruló kastélyt keressen, kizárólag a Dél-Dunántúlon. Kastélyvásárlási szándékuk 1989 óta megvolt, abban az időben a gyugyi kastély mellett döntöttek volna, többször adtak vételi ajánlatot, de nem sikerült megvenni. 2007 júniusában újabb sikertelen ajánlattétel után egy ingatlanközvetítő az alsóbogáti kiskastélyt mutatta meg nekik. A szakértő szem fantáziát látott ebben az 1945 után megalázóan lepusztított épületben, ahol a földosztás után betelepített családok éltek, majd tsz-iroda működött, végül a szocializmus „újrahasznosító” törekvéseként libatenyészetet hoztak létre. Nagyházi Csaba képzelőereje, tettvágya, művészet iránti érzéke nyomán máris tervek születtek a fejében ennek a csupasz falakból és tetőből álló épületnek és jó levegőjű környékének a helyrehozatalára.  2007 novemberében megvásárolta, és feleségével tulajdonosai lettek e romhalmaznak.

A kastély a felújítás előtt

Ő ekkor 63 éves volt, és egy ideje már tudott súlyos betegségéről. Amíg egy átlagember elzárkózott volna a külvilág elől, és  depresszióba esett volna, ő lázasan nekikezdett a tervezésnek, szakemberek felkutatásának, nagyon sokszor saját kétkezi munkáját is beleölve. Hatékonyabb gyógyszer volt ez számára bármely orvosságnál. Boldogan kiáltott fel, amikor a kastély szalonjának mennyezeti freskójáról a 8 réteg festéket kapargatta óvatosan: „Kincset találtam!”  Ez nem volt más, mint 1771-ből származó Dorffmeister freskók, a művész szignójával. A szalon melletti szobák a család otthonát képezték, gazdag gyűjteményük korhű bútoraival rendezték be azokat. Dicséretes a nem hivalkodó, szinte puritán, a funkciónak alárendelt berendezés, ami a házaspár szerénységét tükrözi. A régies faborítások mögött a 21. század modern háztartási eszközei rejtőznek, pl. hűtőszekrény, mikro, a kemence kovácsoltvas ajtaja mögött a korszerű villanytűzhely. Remek ötvözete a barokknak és mai modern világunk vívmányainak! Mindezt a családhoz hűséges Ilona mutatja végig a látogatóknak, és színesen mesél a kastély Csipkerózsika álmából való felébresztéséről, és gazdáiról. A valamikori óvodai dajka nénit idegenvezetővé varázsolja a lelkesedése és a család iránti szeretete.

A szalon a freskóval

5 és fél évig tartott a restaurálás, és ugyanennyit adott a sors Nagyházi Csabának, hogy láthassa élete főművét. Özvegye, Marietta híven ápolja ezt a hagyatékot, sőt befejezte az eredeti terv megvalósítását, a magtár felújítását, ahol Művésztelepnek adnak otthont. A nagy belmagasságú földszinti teremben előadásokat tartanak, az emeleten nagy hálóterem, és több kisebb vendégszoba van, a pince akusztikája pedig koncertek rendezésére alkalmas. A közösen tervezett önfenntartó gazdaságot is már egyedül hozta létre ez az erős asszony biokertészettel, gyümölcstermesztéssel, a sertés- és marhatenyészet termékeit a szintén felújított gazdasági épületben dolgozzák fel. Haltenyészetük is van, mindezzel sok embernek adnak munkalehetőséget.

A felújított magtár

Az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság az alsóbogáti Kiskastély épületét 2012. április 20-án, 3 hónappal Nagyházi Csaba halála után ICOMOS díjjal tüntette ki „a kiemelkedő és példamutató helyreállításának, új funkcióba helyezésének, és az épületkutatás során feltárt díszítőfestés restaurálásának elismerésére.” 2013-ban pedig az Europa Nostra díjat vehette át az özvegy.

Fantasztikus hagyaték ez a jelen- és utókor számára, de még fontosabb örökség az a példa, amelyet az apa és nagyapa örökké tevékeny életével, szenvedélyes munkájával, lelkesedésével  mutatott családjának. Négy gyermeke közül a fia Londonban tanulja a műkereskedelmet, két lánya pedig a tanulmányai befejezése óta a galériában dolgozik.

https://www.youtube.com/watch?v=TGeHNjAhj9s

Végezetül Szophoklész szavai jutnak eszembe: „Sok van, mi csodálatos, de az embernél nincs semmi csodálatosabb.”

Annaróza