Annaróza 70 éve él ugyanabban a  lakásban,  Izzy útja rögösebb volt.

Pályakezdő tanárként futottam össze egy volt iskolatársammal, s a találkozást  pár hét elteltével eljegyzés követte.  Mire szüleink magukhoz tértek, már az esküvői ebéden ültek. Ez egyben azt is jelentette, hogy nem volt hetedhét országra szóló lakodalmunk, hetedhét országra szóló ajándékokkal, de még csak hetedhét országra szóló menyasszonytánc  sem volt.  Egyszerűen, de nagyszerűen mondtuk ki a boldogító igent az iskolai tanév téli szünetében. A szűkkörű esküvői családi ebédről indultunk a hazai környezetben eltöltendő nászutunkra, hogy majd, már a  férjemmel  visszatérjek édesapám házába, ahol akkoriban éltem.  Édesapám  házának  egyik szobájában laktunk egy nagy falu erdő-övezetében a tanév végéig. Ez idő alatt el kellett döntenünk, maradunk-e a faluban, - mely tárt karokkal fogadott volna mindkettőnket -, saját otthonteremtés lehetőségével, vagy tovább lépünk a nagyvárosba.

Férjem, Péter fiammal,  komfort nélküli otthonunkban

Tovább leptünk. Elsődleges szempont volt, férjem végzettségének megfelelő állást találni a nagyvárosban. Nagyvárosi lakhelyünk anyósomék  lakottan megvett házának egyetlen, üresen álló, komfort nélkül szobája volt. Nem volt könnyű az összkomfortos életből  egy minden komfortot nélkülöző életbe csöppeni, de előnye volt, hogy itt mi rendezkedtünk be,  élhettük fiatal, közös  életünket, ide született  első gyermekünk is. Lelkesen, ambícióval tele  alakítottuk ki ezt az  egyszerű fészket a fióka fogadására,  egy nyugalmas, békés, barátságos kis szigetet teremtettünk magunknak a nagyváros kellős közepén. 

Péter bölcsője

Természetesen terveink között szerepelt az akkoriban számunkra szinte utópisztikusnak tűnő  összkomfortos, saját lakás. A már-már kilátástalannak hitt álom megvalósulását egy akkoriban induló, új lakástakarékossági forma csillantotta meg, az Ifjúsági Takarékbetét. Négy éven át, minden hónapban  egy meghatározott  (keresetünkből  kifizethető) összeget kellett ebbe a takarékba befizetnünk, és garanciát kaptunk arra, hogy a négy év eltelte után kapunk egy új, összkomfortos, saját tulajdonú lakást a városban. Olyannyira élt ez a megtakarítási forma akkoriban, hogy városunkban fel is építettek egy hétemeletes  Ifjúsági garzonházat azoknak  a fiatal pároknak, akik igénybe vették ezt a lakás  előtakarékossági formát. Megpályáztuk, és ha nem is elsőre, de végül is elnyertük a beköltözés, lakhatás   lehetőségét ifjúsági betétünk lejártáig.

Péter fiam

Ha nem is saját tulajdonú, de ez volt az első összkomfortos lakás, amit meghatározott ideig magunkénak mondhattunk. A takarékbetét négyéves lejáratakor határozatban kiutaltak számunkra egy vadonatúj, a városközpontban akkoriban épült társasházban egy harmadik emeleti két szobás lakást. Takarékbetétünk fedezte  ennek a lakásnak költségét, sőt, még kevés túlfizetésünk is volt, amit vissza is kaptunk. Az addigra már négy főre szaporodott kis családunk boldogan  elfoglalta első, igazi saját lakását,  az első  saját otthonunkat.

        Izzy

56 négyzetméter boldogság, avagy régi-új otthonom

Abban a kivételes helyzetben vagyok, hogy 70 évnyi életem egyetlen lakásban zajlott. Úgy is mondhatnám, hogy ez egy ősi fészek, hiszen édesapám itt élt szüleivel, testvéreivel. Akkor még nagyobb volt a területe, de később több, kisebbre osztották. Így lett 56 négyzetméter.

Itt kezdődött az életem, és felnőtté válva 3 év önállósodás, ideiglenes elköltözés, majd férjhezmenetel után ugyanitt folytatódott, és tart a mai napig is. Nem nagy ez a lakás, de az igazi otthon kritériuma nem feltétlenül a mérete.

30-as éveim elején házasodtam, előtte 3 évig egy komfort nélküli, de csinos kis tanácsi bérlakásban laktam, a férjemnek pedig egy OTP hitellel terhelt panelházi lakása volt. A kettőt akartuk egy nagyobb, téglaépítésűre cserélni. Édesanyám nagylelkűen felajánlotta, hogy eredeti lakásunkat, ahová születtem, és ahol 30 évig éltem, átadja nekünk, és szívesen beköltözik az én kis földszinti lakásomba, mondván, hogy neki már magas a 2. emelet. A mai napig hálás vagyok neki ezért.

Lakásom régi konyhája

Természetesen az ő kényelméről is gondoskodtunk. Férjem OTP lakását eladtuk, a komfort nélkülit komfortosítottuk, az ősi fészket pedig az új, a saját fészekrakásunkra korszerűsítettük, csinosítottuk. Születő kislányunkat már a régi-új közös otthonunkba vihettük, aminek minden zugát jól ismertem, hiszen ott nőttem fel, oda kötöttek gyerekkori, lánykori emlékeim. Mivel többlakásos, kétemeletes bérházról van szó, ugyanazokat a kedves lakókat kaptam vissza, akik részesei voltak az életemnek. Van köztük olyan, akivel együtt gyerekeskedtem, a közvetlen szomszédom pedig a nagynéném volt, aki idei sajnálatos haláláig szinte második édesanyám volt. Csodálatos élmény volt ebben az ismerős közegben családot alapítani.

Kislányommal otthonunkban

Eszembe jut, amikor férjemmel és lányunkkal külföldi nyaralásból tértünk haza, a küszöböt átlépve akkor 5 éves gyerekünk így lelkesedett: „Otthon, édes otthon!” Fogalmunk sem volt, hogy hol és mikor hallotta, de lányom szavai most is emlékezetemben élnek, és kimondatlanul én is így érzek.

Mint mindenkit, engem is értek veszteségek, de az otthonom mindig enyhet adott, körülölelt, biztonságot nyújtott. „Az én házam az én váram” – szokták mondani. Soha nem vágytam máshová. Szeretek utazgatni, de olyan jó hazajönni. Az otthonom a megérdemelt nyugdíjas létem békéjének, nyugalmának záloga. A csendje pihentető, de vidám baráti beszélgetésekre, családom fogadására is nyitott.

Modernizált otthonom

Oscar Wilde szavait idézem: Minden zugocska, amit szeretünk, egy világ a számunkra.

Annaróza