2017. dec 03.

Nyugdíjas önkéntesek segítik a lemaradó gyerekeket

írta: Adam G. Steve
Nyugdíjas önkéntesek segítik a lemaradó gyerekeket

 

 

Senior Mentor Program az iskolában

 

A nyugdíjasok aránya egyre nő a magyar népességhez viszonyítva, 2010-ben kb. 1,6 millióan voltunk, 2025-re pedig az idősek aránya eléri majd a lakosság 20 %-át is. Helyes törekvés, mind a civil szervezetek, mind pedig az egyének szempontjából, hogy erre a generációra, mint potenciális lehetőségre tekintsen! Hiszen sok kortársunk, bölcsebb és türelmesebb korba érve, szívesen végezne valamilyen hasznos munkát. Így átélhetné, hogy élettapasztalata, felhalmozott tudása – érték! Hogy tudására szükség van!  Ezt a tényt felismerve született meg a Senior Mentor Program.

Nemrég egy érdekes előadásra hívtak: a Civil Vállalkozások közhasznú szervezet invitálta az idősebbeket egy fórumra, ahol bemutatták ezt a  programot.

Szinte naponta halljuk, magunk is tapasztaljuk, hogy az általános iskolákban a megnövekedett tanítási órák és túlméretezett tananyag miatt a gyerekek egy része nem tud lépést tartani a többiekkel: lemarad és elmarad. Számukra az iskola nem öröm, nem izgalmas verseny, hanem napi gyötrelem, stressz, főleg amiatt, hogy nem tudnak rendesen olvasni. Ezen próbálnak meg változtatni a mentor programban résztvevő kortársaink: egyénileg foglalkoznak olyan gyerekekkel, akik az órai tempót nem tudják tartani, zárkózottak lesznek, vagy épp dacosak, motiválatlanok.

 

Az idősebb segítők türelmesebbek, nincsenek előítéleteik a gyermekkel szemben, hiszen nem tapasztalják naponta a sikertelenséget. 55 éves kor felettiek jelentkezhetnek erre az önkéntes segítő munkára, mint mentorok és oktatók, akik elsősorban az olvasás megtanulására, az értő olvasás elsajátítására helyezik a hangsúlyt, nem pedig gyors, látványos eredmények produkálására törekszenek.

Egy tapasztalt, felnőtt mentor egy iskolai tanéven keresztül foglalkozik egy gyermekkel, hatni tud rá és egyéni képességeire figyelve tudja segíteni őt.

A program keretében a mentorok délutánonként 45 perces foglalkozásokon olvasnak és beszélgetnek egy-egy gyerekkel. Nem feltétel, hogy a mentornak jelentkezők nyugdíjas pedagógusok legyenek.

A személyes sikerélményen túl a program előnyökkel is jár: a mentorok számára a tréningek és csoportfoglalkozások ingyenesek, lehetőség nyílik hasonló beállítottságú és gondolkodású emberekkel kapcsolatokat kialakítani. Ezen kívül a heti óraszámban a legtöbbet teljesítő tagok havi ösztöndíjat is kaphatnak.

 

Akinek mindez felkeltette az érdeklődését, az alábbi oldalon további részleteket is olvashat

További információ:  info@civilvallalkozasok.hu

Jelentkezési lap itt tölthető le

 

Próbáljuk meg!

 

   Fodor Anna

 

Szólj hozzá