Karácsonyra öltözzön a lelkünk is ünnepi díszbe!

Advent első vasárnapján barátnőkkel való társalgásra készültem trolival. A hátam mögötti ülésről kedves fiatal fiúhangra lettem figyelmes: „Dehogy vagy Te öregasszony! A legkomolyabban mondom, Te vagy a legbölcsebb a családban.”  Ez a bók csakis egy nagyinak szólhatott. Gyanúmat igazolta a következő mondat: „Szeretlek mama, puszi!” Búcsúját még megtoldotta egy kéréssel: „Anyáék visznek Neked egy csomagot. Küldenél velük egy kis finom kaját?” Biztos kollégiumban lakik a srác – gondoltam, és melyik nagymama tudna egy ilyen kérésnek ellenállni?! Közben le kellett szállnom, de nem hagyhattam ki, hogy meglessem a barátságos hang gazdáját. Ő is már az első ajtónál állt, a telefon még a kezében, és egy előtte leszállni készülő idős hölgytől megkérdezte: „Segíthetek?” 18 év körüli sportos fiatalembert pillantottam meg, aki megmelengette nagymamai szívemet.

Egy másik fiatalember is meggyőzött arról, hogy szép számmal vannak jól-nevelt, jóérzésű fiatalok elgépiesedő, rohanó világunkban. A postán álltunk sorban, és egy idős hölgy 4 borítékot akart venni. Az árát kérdezve a 20 forintot 200-nak gondolhatta, mert sokallta. A mögötte álló fiatalember azonnal kifizette helyette a 20 forintot a postás kisasszonynak.

A pejoratív értelmű piramisjáték azért jutott eszembe, mert úgy gondolom, hogy aki szeretetet sugároz a külvilág felé, legyen az családtag, vagy egy idegen, a jó érzés hatványozottan fog visszaáramlani felé, és ebben a játékban vesztesek nem lehetnek.

Sokan vannak a korosztályunkban, akik szomorkodnak, hogy egyedül kell tölteniük a karácsonyt, mert a fiókáik kirepültek, messze élnek, és házastársukat is elvesztették. A szerencsésebbek gyermekei néhány kilométerre távolodtak el a szülői háztól, esetleg csak más városban, de hazájukban raktak új fészket.

Másokat messzebbre sodort az élet, akár szükségszerűségből, akár kalandvágyból. De mi, idősödő szülők csak akkor számíthatunk feltétlen szeretetükre, ha elfogadjuk ezt a tényt, és útjukra engedjük őket, még akkor is, ha legbelül fájdalmas űrt érzünk. Saját tapasztalatból tudom, hogy nincs az a telefon, skype, ami pótolná a személyes ölelést, együtt töltött ünnepet, vagy akár hétköznapot.

A minap egy érdekes cikket olvastam egy magára maradt idős férfiről, aki nem akarta egyedül tölteni a karácsonyt, és szokatlan dolgot tett: a helyi kisbolt üzenőfalára kitűzött egy cédulát a következő mondattal: „Hol tud egy magányos nyugdíjas társaságot találni Karácsonyra?” Egy segítőkész fiatal lány megkönnyítette az üzenet terjedését a facebookon, és százával jelentkeztek meghívással. Felmerül bennem a kérdés: - Mi lesz a többi napon? – Máskor sem szükségszerű a magányosságtól szenvedni, hiszen szinte mindenütt működnek nyugdíjas klubok, egyesületek, ahol kor- és sorstársakkal találkozhatnak a magukra maradt emberek, és kellemes beszélgetéssel, játékkal múlathatják tömérdek szabadidejüket. Akik fittebbek, mozgásos programokat is kereshetnek lakóhelyükön, és az együtt végzett senior fitnesz, még ha olykor nyögdécselve is, jó hangulatot áraszt, és közelebb hozza őket.

Én szerencsés helyzetben vagyok, mert vidéki nagyvárosban élek, és számtalan lehetőségem van. Barátnőimmel élünk is ezekkel, úgy vízben, mint szárazon tornázva. A jókedvvel végzett mozgás nemcsak ízületeinkre, hanem lelkünkre, sőt agyi frissességünkre is felüdítő hatással van. Néhány fitneszes barátnőmmel hetente együtt járunk filmklubba, utána megbeszéljük megnevettető, vagy éppen megríkató élményeinket. Nagyon jó kis közösség ez, köszönhetően egy Ádám nevű fiatalembernek, aki kezdeményezte városunkban a senior fitneszmozgalmat.

Visszatérve az idős úrra, akinek cédulán kellett a világba üzenni magányosságát, pár dolog még eszembe jutott. Vannak olyan szépen élő, és együtt megöregedő házaspárok, akik nem igénylik mások társaságát, úgymond „belterjesen” élik az életüket. A tragédia akkor történik, amikor a házaspár egyik tagja eltávozik, és mondjuk a gyerekek messzebb élnek. Ilyenkor emlékezetbe lehetne idézni régi kedves barátnőket, barátokat, hiszen a mai modern technika segítségével fel lehet kutatni egyet-kettőt. Számítógépes tájékozatlanság esetén biztos akadna segítő kéz. Persze kezdeményező készség nélkül nem megy. Egyik barátnőm egyedül él egy panelházban, és a lépcsőházban többször találkozott egy szomorkás új lakóval. Egy idő után megszólította, beszédbe elegyedtek. A hölgy nemrég özvegyült meg, gyerekei elfoglaltak, nagyon megörült barátnőm közeledésének. Azóta reggelente együtt kávéznak, beszélgetnek, sőt engem is meghívott ez a barátnőm egy vasárnapi ebédre hármasban.

Újból visszakanyarodom az idős úrhoz, aki például meghívhatott volna egy, a közelében élő, ismerős szegényebb családot, ha nem is ebédre, de egy délutáni meleg italra, süteményre. Egy kis kedvesség, nyitottság mások felé mindenképp elnyeri jutalmát, és tovább gyűrűzik, majd egy egész piramis épülhet fel a szeretetből. Akik pedig ilyen téren jobb helyzetben vannak, vegyék észre legalább ünnepek előtt, hogy kinek van szüksége pár bátorító szóra, vagy konkrét segítségre.

Ne csak a lakásunkat díszítsük fel karácsonyra, a lelkünk is öltözzön ünnepi díszbe!

Annaróza