2018. jún 24.

Egy japán-magyar zongorista ígéretes pályakezdése

írta: Adam G. Steve
Egy japán-magyar zongorista ígéretes pályakezdése

 

Egy ifjú zenei tehetség karrierje

 

Szeretnék egy olyan májusi szegedi koncertről beszámolni, amelyet a zenei élményen túl az emberi vonatkozása is különlegessé tett számomra. 11 éve megismertem egy hazánkban tanult, és letelepedett japán férfit, akinek magyar feleségtől született fia zongoraművész lett, és a koncert főszereplője volt.

Az apa, Masaru Tanaka, egyik rokonom kollégája volt, és általa kaptam meghívást erre a délelőtti matiné koncertre. Izgatottságomat fokozta a műsorra tűzött két Gershwin darab: a Kék rapszódia Kendzsi Tanaka interpretálásával, és az Egy amerikai Párizsban, a szegedi szimfonikusok előadásában. Az amerikai zeneszerző nagy kedvencem, aki a jazz és a szimfonikus zene csodálatos elegyét alkotta meg a műfaj szülőatyjaként.

https://www.youtube.com/watch?v=CFD0RGI-iBo

Mivel bérleti hangverseny volt, csak a 3. emeleten kaptunk helyet, de egy zenei élményért bármi áldozatra képes vagyok. Elérkezett a nagy nap, elfoglaltuk helyünket a kakasülőn. Megkönnyebbülésemre az első emeletig lift szállított.

Már a konferanszié is érdekfeszítően, szellemesen vezette be az előadást, a Kék rapszódia keletkezéséről, fogadtatásáról. Az 1924 február 12-i New York-i bemutatón olyan hírességek „csápoltak” (idézet a konferansziétól), mint Rahmaninyov, Stravinsky, Stokowski, Jascha Heifetz és sokan mások. Majdnem 100 év múlva pedig mi csápoltunk Kendzsi Tanakának, ismerősünk japán-magyar fiának, aki Dániából érkezett, hogy egyéniségével, tehetségével megörvendeztessen bennünket. Őt most láttam először, de édesapját, Masarut és történetüket 11 éve ismerem rokonom révén, aki kollégája volt a japán úrnak.

 

Masaru-401x600.jpg Masaru Tanaka


De hogyan is került kis hazánkba ez a szimpatikus, barátságos férfi? Amerikában végezte a biofizikai tanulmányait, mert kutatóorvos akart lenni. Az orvosi diploma és a PhD megszerzésére pedig Szegedre vezetett az útja. Itt ismerte meg későbbi feleségét, Editet. Két gyerekük született, egy lány és egy fiú, akikkel pici korukban Amerikába költöztek. Felesége ott végezte el a jogot, és ügyvéd lett. Férje anyanyelvét is szorgalmasan tanulta. A kisfiúnak, Kendzsinek már 6 éves korában megmutatkoztak zenei képességei, de akkor még csak énekelni, később furulyázni, majd zongorázni tanult. Sajnálatos módon az édesanya megbetegedett, ekkor hazajöttek Szegedre, ahol a nagyszülők szeretete próbálta enyhíteni a nehézségeket. Egy év után sajnos a gyógyíthatatlan kór elragadta a kedves feleséget, és csodálatos édesanyát. Masaru egyedül maradt egy 9 és 10 éves gyermekkel, akiknek nevelésében a nagyszülők nyújtottak áldásos segítséget. A japán nagyszülők pedig látogatták az elárvult családot.

https://www.youtube.com/watch?v=2rgfAn1MbDk

Példaértékű, ahogy az apa önsajnálat helyett gyerekei legjobb nevelésére koncentrált. Már hazajövetelük után, akkor még feleségével közösen zongoratanárt kerestek Kendzsinek a zeneiskolában. Egy fiatal zongoratanárnő, Sigmondné Erős Andrea várandós volt, nem akart vállalni új tanítványt, a fiúval mégis kivételt tett tehetsége, és abszolút hallása miatt. Nem is csalódott benne, és amikor 18 évesen elvégezte a konzervatóriumot, ez a tanárnő biztatta, hogy külföldön folytassa a tanulmányait. Szóbajött Párizs, Berlin, London, de személyes kapcsolatuk, segítségük, sehol nem volt. A nagylány, Josikó, akkor már egy éve  Londonban tanult hadtudományt,  így Kendzsi a Londoni Királyi Zeneakadémián felvételizett egy sikeres angol nyelvvizsga után, ahol nem más, mint az intézet zongora tanszékének vezetője vállalta el tanítványának.

 

lány-avatáson-600x399.jpg Kendzsi nővére, Josikó


A szorgalmas gyerek nem akart csupán apja támogatására hagyatkozni, magánórákat adott gyerekeknek, zongoratanítást vállalt a saját tanulmányai mellett. Tavaly végezte el az akadémiát, de Londont túl nagynak érezte, és Dániába költözött, ahol most 2 éves mesterkurzusra jár a Dán Királyi Zeneakadémiára, Koppenhágában. Emellett futárként dolgozik a költségei fedezésére.

2011-2018 tavasza közti időben nemzetközi zongoraversenyeken számtalan előkelő helyezést ért el Magyarországon és külföldön egyaránt. A 2017-es, Szegeden tartott Nemzetközi Bartók Béla Zongoraverseny III. díja nyomán kapta a meghívást erre az idei, májusi koncertre. Előzőleg is sok koncertmeghívásnak tett eleget Magyarországon és külföldön egyaránt.

fiú-zongorázik.jpg Kendzsi zongorázik


Kérdésemre, hogy kitől örökölte a fiú ezt a tehetséget, a papa szerényen megjegyezte, hogy fiatalkorában gitározott, talán ő is hozzájárult fia zenei érdeklődéséhez. Természetesen Kendzsi kamaszkorából sem maradhatott ki a gitár, még együttese is volt Szegeden. A klasszikus vonulatú jazzes zeneszerzőket, mint Muczynski és  Kapustin, londoni évei alatt ismerte és kedvelte meg, és hallgatta a nagy jazz zongora legendákat, mint Oscar Petersont, Bill Evanst. Mostanában Brahms kamarazenéiben szeret elmélyedni.

Érdekes adalék, hogy a székely mesék, versek ízes nyelvezetű előadója Berecz András fiával, Mihállyal vizsgán együtt játszott egy két zongorás Bartók zongoraversenyt. A Kodály módszeren nevelkedett fiatalember le sem tagadhatná magyar vénáját, hiszen Bartók is nagy kedvence.

 

zongora.jpg Kendzsi egy koncerten


Visszatérve a májusi koncertre: hálás vagyok a kapott élményért, úgy is, mint Gershwin-rajongó. Kendzsi fantasztikus magabiztossággal, mégis a japánokra oly jellemző alázattal szólaltatta meg a Kék Rapszódiát, hol hatalmas, energikus fortéval, hol gyengéd, szelíd billentésekkel. A szegedi szimfónikus zenekar is brillírozott, amikor megszólaltatta az  Egy amerikai Párizsban című Gershwin művet. Masaru, az édesapa nem a díszpáholyból (ami megillette volna), hanem velünk együtt, a kakasülőről izgulta végig fia sodró erejű játékát.

A koncert után a liftben megismertem Kendzsi első magyar zongoratanárnőjét, aki gratulálni készült a fiúnak.  Hazafelé meghatottan gondoltam erre a kozmopolita fiatalra, aki a nemzeti értékekhez is hűséges. Nem kerültem a közvetlen közelébe, mégis megmártózhattam abban a szeretetben, ami felé árad zenészektől, nézőtérről, liftből, utcáról. A különleges délelőtt Kendzsi 23. születésnapi bulijával folytatódott. A fotókról én is bepillantást kaptam a felszabadult ünneplésről.

 

  Annaróza

 

Szólj hozzá