Csodálatos építészet,  bábeli zűrzavar Marrakeshben

Jemaa el-Fna /Lefejezettek tere/ Forrás:Pixabay

Legmerészebb álmaimban sem szerepelt ez az uticél júliusban. Afrika, hiányos földrajzi ismereteim szerint egyenlő az elviselhetetlen hőséggel, különösen a mi nyári hónapjainkban. Mégis elfogadtam lányom invitálását, mert vele és unokámmal együtt nyaralni öröm és kiváltság.  A neten állandóan Marokkó, főleg Agadir és Marrakesh hőmérsékletét böngésztem. Főleg az utóbbi töltött el félelemmel. Agadir nem lehet olyan vészes, - gondoltam -, hiszen enyhíti a meleget az óceán felől fújdogáló szellő. Az előrejelzés szerinti 26-28 fok igazolta reményemet. Nálunk akkor már 33-34 foktól ájuldoztunk. Nocsak! A végén Afrika lesz a menekülési útvonalam?! A legmelegebbnek ismert kirándulási célomnál, Marrakeshben is „csak” 35-36 fokról szólt a fáma. A már bepakolt bőröndömbe utólag beraktam egy hosszú ujjú vékony kabátkát, hiszen az óceán mellett este lehűl a levegő. Nemcsak este, hanem reggel is szükség volt rá, amikor köd borult a tájra. Pár napig csak déltől volt igazi napsütés, de később is csak 10 órától.

https://www.youtube.com/watch?v=A35MWQ8WNfQ&feature=youtu.be

Megérkezésünk, elhelyezkedésünk után azonnal lecsapott ránk a kirándulásszervező. Mivel ő vitt bennünket megbízható pontossággal a szállodához, továbbra sem kísérleteztünk mással. Átgondoltuk már előre, hogy mit szeretnénk látni, és megegyeztünk vele. Mint kiderült, több embere, és kocsija van, minden kirándulásra más vitt bennünket, percnyi pontossággal. Úgy gondolom, Marokkóban az idegenforgalom a legjövedelmezőbb vállalkozás.

Már az első délután részt vehettünk egy Agadir városnézésen, ingyen, mivel több kirándulásra jelentkeztünk. Ez a „városnézés” inkább a sofőr üzleti túrája volt, az állatkerti séta csak álcázta igazi szándékát. A híres arganolaj kézi sajtolása csupán idegenforgalmi látványosság, mert a gépi előállítást is láthattuk. Ez valóban érdekes volt, a lányom tekert is egyet a kézi sajtoló köveken. A bazár bejáratánál már várt sofőrünk embere, aki a fűszereit, teáit, kávéját tukmálta volna ránk.  Neveltetésünk tiltotta, hogy sarkon forduljunk, 1-2 kortyot lenyeltünk. Hiába bökdöstem lányomat, ő udvariasságból vett egy teát, meg egy krémet.

Agadir

Egyébként minden kirándulásnak része az arganolaj és a fűszerek bemutatása. A marrakeshi fűszeres fiatalember  intelligensen, kicsit sem tolakodóan, szinte tudományos alapossággal beszélt termékeiről, meg is szagoltatva azokat. Tőle örömmel fogadtuk az elmaradhatatlan vendégfogót, ráadásul mentából.  

Egy napi tengerparti ejtőzés és a 22 fokos vízbe csobbanás után tehát elindultam Marrakesh felé, családom nélkül, egy 14 fős csoporttal, egyetlen magyarként.  Lányom (”a gyámom”) az idegenvezető lelkére kötötte: Look mum please! (Kérem, figyeljen a mamára!) Ezzel a felelősséggel felruházott fiatalember  már a buszban keresett. Dehogy mertem elszakadni a csoporttól. Az idegenvezetők egyébként nagyon felkészültek, angol és francia nyelven is beszélnek (magyarul sajnos nem).

A bazár külső forgalma

Ez volt az egyetlen városnézésem az egy hét alatt, mert semmiképp nem akartam kihagyni azt az élményt, amit ez a különleges világ nyújt egyedi mór építészetével, bábeli zűrzavarával. Az út mentén kocka alakú, terrakotta színű viskók, kordéjukról gyümölcsöt áruló emberek, (néha gyerekek), szegényes műhelyek, csacsifogatok kísértek. A kicsit módosabbak árujukkal halmozott kordéit motor húzza. 3 órás út után megérkeztünk Marrakeshbe, az egykori fővárosba. (Jelenleg Rabat a főváros).  

 A medinába (óvárosba) modern, nyüzsgő lakónegyedeken és gyönyörű pálmasoron keresztül jutottunk. Vörös színű homokkő- falai és épületei miatt „Vörös városnak” is emlegetik. Itt nemcsak a szegények házaira, de szinte mindenre a terrakotta szín jellemző, amit egyébként királyi rendelet ír elő akkor is, ha nem a  közeli hegyek homokköveiből építkeznek. Többezer éve itt letelepedett berber törzsekből különböző dinasztiák nőttek ki, melyek közül az Alavita család erősödött meg leginkább az 1630-as években. E dinasztia sarja, VI. Muhammad a királya jelenleg is az országnak.

A minaret és környéke

Városnézésünket a Koutoubia mecsetnél kezdtük, ami 77 méterre magasodó minaretjével már messziről látható. Nevét a környezetében régen működő, több, mint száz könyvesboltról kapta. Innen a 19. században a nagyvezér számára épített Bahia (jelentése: szépség) palota kézi faragással, festéssel, geometrikus mintájú mozaikokkal díszített szobáiba, valamint enyhet adó, buja zöld kertjébe érkeztünk. A hatalmas udvar szemközti oldaláról nyíló egykori iskola festett üvegablakai is nagyon elbűvöltek.

Bachia palota

Következő uticélunk a 16. században virágkorát élő Saadian dinasztia mauzóleuma volt, ahol 66 sírhely a csipkeszerűen faragott márványteremben őrzi az uralkodó család álmát, a katonák és szolgák pedig a kertben nyugszanak.

Az örök álom és béke szigetéről  a város főterére, a Djemaa el Fna-ra vittek bennünket, ahol nevének megfelelően (A lefejezettek tere) nagy fejetlenség, káosz uralkodik. Ezer éve itt állították ki a lefejezett bűnözők fejét. Mi meg csak kapkodtuk a fejünket a kígyóbűvölő, a majmával fényképezést erőszakoló, a doboló, a pikulázó, a kerékpárjával, motorjával őrülten  össze-vissza cikázó kaftános arabok között. A tolvajokra külön felhívták a figyelmünket. Szembe is találkoztam egy gondterhelt rendőrrel, lehet, hogy épp lefülelt egy díszpéldányt. Utóbb tudtam meg, hogy kuruzslók, sarlatánok gond nélkül fogat húznak pár dirhamért. 

Fűszerek a bazárban

A bazár területén a közlekedés tébolyához társul az áruk kínálatözöne, az ételek, fűszerek, kozmetikumok illatorgiája a motorok benzingőzével keveredve, az árusok hangoskodása, a vásárlók alkudozása. Amit itt nem lehet kapni, az nincs is. Félóra alatt a bazárban jobban elfáradtam, mint az egésznapos városnézés alatt. Az ájulás szélén lihegve kértem az idegenvezetőt csekélyke nyelvtudásommal: Nekem elég volt a bazárból, le szeretnék ülni. Úgy látszik, nálam fiatalabb útitársaim csak erre vártak, mert mások is örömmel társultak hozzám a klimatizált kávéház irányába, ahol egy kellemes órát vártunk a vásárlásmániás, (Lujza  blogtársam szavával boltkóros), jólábú és fáradhatatlan társainkra. Elárulom, hogy a forró városnézésre vizes, és többször újravizezett vállkendővel, testpermettel készültem.

Izgalmas kirándulásunkat háromfogásos vacsora koronázta, egy gitáros és két dobos autentikus zenéje kíséretében.  Egy kedves indiai családdal, de főleg az anyukával „beszélgettem”, aki a kávéház hűvösében is szívesen osztozott velem.

Lovaskocsi sor

Legvégül a főtér forgatagában meneteltünk vissza az autóhoz. Egy hátulról, majommal „támadó”, velem fotózkodni akaró arab úgy megijesztett, hogy elvesztettem a csoportot. Idegenvezetőnk pont itt, a zűrzavarban feledkezett meg lányom intő szavairól. Három kivezető út közül vajon merre távozhattak? Próbáltam ismerős alakot keresni, de sehol senki. Viszont nem győztem lerázni a portékáját kínálgató erőszakszervezetet. A pánikban jött a megvilágosodás: a jobboldali kivezető úton békésen álldogáló lovaskocsisor eszembe juttatta, hogy ott jöttünk be a térre. Elindultam az ismerős irányba. Idegenvezetőm már fejvesztve közeledett, idegen emberek még így nem örültek egymásnak. A szállodánkba érve hiánytalanul átadhatott családomnak.

A városi „kultúrkaland" után a természeti csodák következnek, külön fejezetben.

   Annaróza

                    Képek Forrása: saját felvételek és Pixabay