Miért tartom Édesanyámat hétköznapi hősnek?

Fiatalon, de gyerekként se volt olyan kívánságom, hogy hasonlítsak valakire sem külső, sem belső tulajdonságaimban.  

Annak ellenére, hogy nem volt elképzelt, vagy határozott példaképem, időskoromra tudatosodott bennem, hogy tulajdonképpen sok mindenben anyukámhoz váltam hasonlóvá. Nevezhetném tehát utólag őt példaképemnek, bár ez a fogalom nálam összemosódik a minta, a példa hatásával.

Édesanyám lánykori képe

Mindig is inkább a hétköznapi hősökkel éreztem érzelmi, szellemi, viselkedés-, vagy jellembeli közösséget, mint híres emberek, „sztárok” iránt. Egyetlen kivétel talán Audrey Hepburn volt, aki lenyűgözött a filmvásznon szelíd bájával, jóságos tekintetével, természetes szépségével. Őrá hasonlítani azonban reménytelen lett volna, így hát megmaradtam őszinte csodálójának.

Miért is tartom Édesanyámat (hétköznapi) hősnek? Házassága első hónapjaiban meg kellett küzdenie a háború utáni infláció gondjaival. Pl. elmesélte, hogy a piacon ún. cserekereskedelem folyt. Mint varrónő, mit is vihetett élelmiszerért cserébe, mint a keze munkáját. Egy alkalommal megkérdezte, hogy egy alsónadrágért hány dinnyét vihet. Csak egyet választhatott, és ha az éretlen volt, kidobhatta.

Esküvői kép

Mi volt ez a körülmény ahhoz a csapáshoz képest, amit fiatal házasként, velem a szíve alatt rámért a sors?! Megtudta, hogy édesapám halálos beteg, és erősnek kellett mutatkoznia előtte, amikor a klinikán látogatta. 11 hónapi házasság után, még születésem előtt el kellett temetnie 30 éves apukámat. Nem foghatta a kezét a bátorító férfikéz, nem élhette át azt a pillanatot, amikor a férjével együtt örülhet a születésemnek. Ő nem hagyta el magát, a munkába temetkezett, rólam gondoskodott kettőzött szeretettel. Nagyszüleim egy időre hozzánk költöztek, hogy segítségére legyenek. Mindezt elmondásukból tudom, de amikortól képes vagyok visszaemlékezni, egy olyan anyát látok, aki ugyan sokat zakatol otthon a varrógépével, de minden délben friss ebéddel vár bennünket húgommal. Ő az időközben kötött második házasságából született. Mindenre szakított időt, a lakás ragyogott, bennünket a szabadba vitt játszani, még akkor is, ha éjszakába nyúló varrás volt az ára. Jókedélyű volt, soha nem hallottuk panaszkodni. Imádták a kuncsaftok, szerettek vele beszélgetni, nevetgélni. Becsülték hibátlanul, ízlésesen megvarrt munkái miatt is.

Húgommal és Édesanyámmal

Elégedett volt az életével, pedig neki nem volt szabadsága, nyaralása. Mi, gyerekek sok nyarat a nagymarosi nagymamánál töltöttünk, de anyukánk legfeljebb egy napig maradt, aztán indult vissza kenyeret keresni. Ha nagy ritkán rokonokhoz utaztunk vele együtt, ott is a varrás volt osztályrésze. Szívvel, lélekkel végezte, annak ellenére, hogy az álma a tanulás volt, mint kitűnő tanulónak.

Amikor másodszor is megözvegyült, mi már nagylányok voltunk, én már dolgozó nő, a húgom pedig frissen érettségizett. Fizetésünkből soha nem kért, arra gyűjthettünk, amit nagyon szerettünk volna, valamint a ruházkodásunkra, szórakozásunkra. Utólag szégyellem, hogy éltünk a lehetőséggel. A varrásban nyújtott segítséggel próbáltam önzetlenségét viszonozni.

Lányom első születésnapján

Amikor családot alapítottunk húgommal, akkor sem szorult sohasem a segítségünkre. Mindig csak adott. Egy ilyen anyának nem kell kérni, netán követelni, hogy látogassák. Napi szinten felugrottunk hozzá, szerettünk vele beszélgetni, sokszor tájékozottabb volt a rádióból, tv-ből, mint mi, akiket lekötött a munka, háztartás, gyerekek. Természetesen vasárnaponként a családi ebédünk vendége volt, próbáltuk utolérhetetlen ízeit megközelítően reprodukálni húgommal felváltva.

Nagyon boldog volt, amikor férjemmel és kislányommal elvittük a tengerpartra. Most, hogy külföldön élő lányomékat csak párszor látom évente, úgy gondolom, hogy annál az egyszeri nyaralásnál sokkal többet ért számára gyerekei, unokái szerető közelsége.

Közös tengerparti nyaralásunk

Próbálok az ő példája nyomán élni, szeretni, becsülni az apróbb örömöket is.

A mai kor szelleme, technikai vívmányai, és ezek által megvalósítható lehetőségeink még nyitottabbá tesznek bennünket a világ iránt, nagyobb igényeink is vannak, sokszor erőnkön felül vállalunk utazásokat bel- és külföldön egyaránt. Nem elégszünk meg a szűk környezetünkkel, kíváncsiak vagyunk más tájakra, emberekre. Fiatalosabban öltözködünk, ápoltságunk a szerény sminket, divatos, de hozzánk illő frizurát sem nélkülözi, jobbak azonban soha nem leszünk, mint anyáink voltak. Őrizzük kegyelettel, amit tőlük tanultunk!

     Annaróza