Legkedvesebb kolléganőm „lánybúcsúja”, avagy nyugdíjba vonulása

Volt munkahelyemen, a „Piros oviban”, a 90-es évek óta hagyomány a nyugdíjasok méltó búcsúztatása. Az első nyugdíjba menő óvónő még 55 évesen kezdte megérdemelt pihenőéveit. A forgatókönyv azóta is ugyanaz: kinek-kinek személyisége szerint komolyabb, vagy humorosabb méltatás, közösen adott ajándék,  az óvoda tornatermében megvendégelt munkatársakkal való beszélgetés, nosztalgiázás. Ami nagyon jó, hogy később sem feledkeznek meg a nyugdíjas kolleganőkről, minden ünnepségre, kirándulásra szeretettel várják őket, érdekli őket  a nyugdíjasok élete, szabaddá vált idejük kitöltése.

Közös kiránduláson

Legutóbb Évike búcsúztatására került sor, akivel sok csoportot bocsátottunk együtt iskolai útjára, nagy összhangban végezve nevelő, „óvó” munkánkat.

Óvodánk egykori törzsgárdájából már csak egy aktív óvónő dolgozik. Zsuzsa, egy fiatalos energiabomba, akinek bántotta a fülét a „nyugdíjas búcsúztatás” elnevezés, ezért átkeresztelte „lánybúcsúra”. Ő nem csak óvónőként agilis, hanem minden megmozdulás, ünneplés, szervezés mozgatórugója. Természetesen nyugdíjba vonuló Évikénk búcsúbuliját is ő szervezte, mozgósítva a régi kolleganőket, akik a Piros óvoda 1978-as átadásától kezdve együtt dolgoztak vele. 41 év alatt az óvoda színe rózsaszínre fakult, vele együtt mi, nyugdíjasok is megkoptunk, de Zsuzsa egyetlen hívó szavára azonnal ugrottunk, mint ahogy korábban is, szívünkkel, lelkünkkel, humorunkkal ötleteltünk, valahányszor egy óvónéni, vagy dajkanéni befejezte munkás éveit.   

Óvodai karácsony az óvónők és dajkák gyerekeivel, 1984

1978-ban, az óvoda nyitásakor, fiatal lányokként, vagy már anyukaként hatalmas lelkesedéssel vettük birtokba kétszintes, 8 csoportos csodapalotánkat, ami akkor a legkorszerűbb volt városunkban.  Egymás után szültük gyerekeinket, a jövendő ovisokat, akiket egymás gondjaira bíztunk, és tudtuk, hogy a legjobb helyen vannak. Emlékszem, volt olyan év, hogy egyszerre nyolcan voltunk gyesen, nem kis gondot okozva a helyettesítésünk megoldásával vezetőnknek, Pannikának, akit második anyánkként szerettünk, tiszteltünk.

Fiatal anyukákból szinte pillanatok alatt nagymamákká „serdültünk”, és a sok kedves emlék, az együtt átélt vicces sztorik olyan családdá kovácsoltak, amelyben mindmáig igényeljük egymás társaságát, akár közös kirándulásokon, akár a mostanihoz hasonló búcsúztatásokon.

Kirándulás Budapesten

Óvodánk megalakulásának 25 éves évfordulóján hét óvónő még aktív dolgozó volt, de már akkor is iróniával emlegettük változó formánkat. Néhány sor az elmés versikéből, amit Klárika költött:

„Ünnep van ma az oviban, hét óvónénit köszöntünk,

Itt vannak már az első naptól, ők az alapító tagjaink.

 25 év biz’ elrepült, elszállt felettük is az idő,

Meghíztak és lelassultak, kellenek még az oviba?...”

A sok iskolaérett kisgyerek, és szüleik hálás mosolya bizonyította, hogy szükség volt ránk.

Az én búcsúztatásom 2005-ben

Zsuzsa most is ügyesen kiosztotta a feladatokat nekünk, nyugdíjasoknak, így mi is érezhettük fontosságunkat. Javaslatokat kért ajándékra, gondolatokat Évike munkájának méltatására, Klárit, aranykoszorús, örökös költőnket egy vicces verses mese megírásával bízta meg. Ugyanis az évtizedek alatt hagyománnyá vált az adott személy tulajdonságainak tréfás versikébe foglalása. Klári most sem okozott csalódást, nagy derültséget váltott ki strófáival: /rövid részlet/

”Ahogy múltak az évek, Évike sudár menyecskévé érett.

El kellett hát dönteni, hol akarja az éveit tölteni.

Éjszaka álmából arra ébredt, óvónéni akar lenni, a gyerekekért valamit tenni.

Szóval Évike minden iskolát elvégzett, közben persze az esze is tele lett.

Teltek az évek, és azon gondolkodott sokszor, mi lenne, ha az oviban nem lennének gyerekek olykor.

Ha ezt a rendszert Évike kivitelezte volna, sok óvónéninek a feje se fájna,

Ő pedig a minisztériumba járna, neve felkerült volna a feltalálók listájára.

Sajnos azonban nem sikerült az ötlet, reggel 7 után egy gyerekből öt, 8 után meg 27 lett.

Így hát mit lehet tenni, most már nyugdíjba kell menni.”

A színházjegy utalvány és virág átadása

Komolyra fordítva a szót, Zsuzsa előadta a többek gondolataiból szőtt méltatást Éva kimagasló, mindig megújulásra kész pedagógiai munkájáról, pozitív, derűs, jóindulatú természetéről, kollegiális segitőkészségéről, majd átadta a Régiség-közösség ajándékát, az orchidea mellé egy színházjegyutalványt, ami többszöri, szabadon választott színházi darabra jogosít. Mindig testreszabott ajándékkal lepjük meg a búcsúzó kolleganőt, és tudtuk, hogy Éva rendszeres színházlátogató kultúrlény.

Az ünnepelt lucullusi lakomával hálálta meg figyelmességünket, miközben meglepetésként megjelent az est egyetlen férfivendége, Zsuzsa jóbarátja, aki gyönyörű hangján aktuálisan Máté Péter: Azért vannak a jóbarátok c. dalát adta elő. Kis idő múlva már a mi hangunktól is zengett az óvoda.

lucullusi lakománk

Vacsora végeztével a már nyugdíjas Marika vicces kérdéseket tett fel Évának, és ezek megválaszolása volt a feltétele a nyugdíjassá avatásának. Miután sikerrel teljesült a felavatás, ugyancsak Marika foglalta 10 pontba, hogy mi az előnye a nyugdíjas létnek. Néhányat idézek ezek közül:

• Az emberek már nem gondolják, hogy hipochonder vagy.
• A most vásárolt dolgaid már nem használódnak el.
• A szemed, füled, járásod romlik, de az erkölcsöd javul.
• Az egészségbiztosítónál befizetett összeg végre kifizetődik.
• Izületeid a legpontosabb meteorológusok.
• Titkaid biztonságban vannak, mert barátaid nem emlékeznek rájuk, vagy nem is hallják.
• Agysejtjeid száma végre kezelhető méretűvé csökkent.

A 40 éves évfordulón

Ilyen jókedélyű, aktív nyugdíjasoknak nem kell tartani a rohamos agysejtszám-csökkenéstől.

Szerencsésnek érezhetjük magunkat, hogy számítanak ránk, fontosak vagyunk. Zsuzsának pedig ígérjük, hogy megszervezzük a „lánybúcsúját”, ha akkor még élünk. Ő ugyanis hallani sem akar a nyugdíjazásáról. 90 évesen is az óvoda kisszékén kucorogva mondaná meséit az apróságoknak.

     Annaróza