Így érzem magam nyugdíjasként biztonságban

Felvásárlási láz. Az van mostanában. Legalábbis az írottak, olvasottak alapján. És olvastam kommenteket, hogy "úgy kell nekik, majd rájuk kukacosodik a liszt meg a többi áru”.  Ezek a megjegyzések indítottak alábbi gondolataim megfogalmazására.

Tudatosan nem „bevásárlási lázt” írtam. Mert ahhoz a korosztályhoz tartozom, amelyik egyik-másik cikk alapján a háborús nemzedék utódjaként erre nevelődött. Bizony „hetvenkedve” is folyamatosan, évtizedek óta, bevásárlási lázban égek. Trendi ez a megfogalmazás így,  amúgy meg bölcs,  az emberiség élettapasztalata a tartós élelmiszerek otthon tárolása. Még az aktív, nem annyira főzős, városi életemben is a spájznak alig nevezhető kis panel ”lyukban” tartottam otthon pár kiló sót, lisztet, cukrot, krumplit, tésztát, rizst…. Azért „elkopott” ez, még mielőtt a „kukacok” rátaláltak volna, avagy az enyészetté váltak volna. Tudniillik praktikus megoldás, ha az emberlányának nem kell egy-két fej hagymáért, vagy a palacsinta sütéshez szükséges lisztért boltba rohanni.

A bennem szunnyadó gazdasszony mivoltomra akkor derült fény, amikor magunk mögött hagytuk városi életünket és azt falusira cseréltük. Új házunk konyhájából nyíló, panellakásunk szobája méretű kamra láttán felcsillant szemem. Befőttek sokasága lebegett szemem előtt, holott befőzni sem igen tudtam. Megtanultam. Úgy, ahogy kell, hogy akár évekig elálljon. Mert, hogy vannak „termős” és „nem (vagy kevésbé) termős évek”. Márpedig a sárgabarack lekvár jó, ha van, és nem baj, ha a termős évben annyit főzünk be, amennyit erőnk, türelmünk, pénztárcánk megenged. Az évek múlásával, főzési tudományom előrehaladtával „vérszemet” kaptam, és fokozatosan kezdtem „bespájzolni” a nyersanyagokat, nagyobb mennyiségben, mint egy hónapra való. Egy biztos. Jól fel/bevásárolni  nem lehet egy alkalommal. Pénztárcafüggő, és időszakos a dolog. Nekem bő egy év kellett mire módszeresen ”felhalmoztam” a készletemet. Ma már zökkenőmentesen, havonta, két havonta vásárolom, pótolom (ki) ami fogytán van, amelyek eloszlanak az év 12 hónapjára.

Tárolás. A „kukacok” azok jönnek, jönnének, ha engedjük őket. A lisztet, száraztésztát, rizst, szárazbabot azonnal megérzik, és csak a jó ég, a csuda tudja, honnan kerülnek elő. Ha előkerültek és akár egy zacskóban is befészkeltek, akkor bizony annyi, azaz ki kell dobni  mindent a zacskóktól az utolsó szárazbabig…  De nem fészkelnek be, ha odafigyelünk rá. Ismereteimet falusiaktól  és az internetről gyarapítottam e témában. Köztudott, hogy a ruhásszekrényben nem árt, ha van egy kis levendula a molyok ellen. Nos, a spájzban sem hátrány akármilyen erős illatú fűszernövényke, akár egy-két szál levendula, de jó a babérlevél is összetördelve. Nem veszi át az illatát az élelmiszer, hiszen elég egy szál virágocska, levélke morzsolva, vagy tördelve, több négyzetméterre is éreztetve hatását. 1-2-3 havonta, amikor eszünkbe jut, és „arra járunk”, morzsoljunk vagy törjünk rajta, hogy frissítsük az illatanyagot.

Kifinomult szaglásuk van ezeknek a spájzunkba nemkívánatos teremtményeknek és messze ívben elkerülik a számukra irritáló fűszerillatokat. Ez érvényes az egértől a molylepkéken át a hangyákig. Havonta egy felmosás flóraszepttel, ecetes vízzel, vagy bármely más tisztítószerrel és  2-3 polconként valami fűszernövényke töredéke távoltartja  a hívatlan vendégeket. A zsákos/ és, vagy saját krumplit, vöröshagymát ládákban pakolom el. Csírátlanítani kell a krumplit időjárástól függően, most késő ősz óta már két alkalommal is, az enyhe idő folytán. A polcos mélyhűtő-szekrényemben tartom a kiskertemben termett sóska (főzve, turmixolva), petrezselyem, szamóca- málnaszemeken kívül a saját készítésű félkész ételeket, nyers szilvásgombócokat, panírozott hússzeleteket és nyers húsféléket, ez utóbbiak maximum 2 hónapra elegendőek.

A háborúkat megélt nagyanyáink, anyáink, ezektől való félelmükben tudatosan tartottak otthon élelmiszerkészleteket. Szemléletük mélyen a tudatalattinkba ivódott, de a mi békés, pörgős, modern kori életünkben már elfeledtük, azaz mélyen „elásódott”.  Felszínre nálam még fiatalasszonyként bújt elő, amikoris még kötelező volt a kétéves katonai szolgálat, amit férjem az egyetem miatt nem egyvégtében „húzott” le, hanem örök tartalékosként, bármikor behívhatták egy-két hétre, hónapra. De nem hívták. Legalábbis sok-sok éven át nem. Egy éjszaka kellős közepén ébresztett fel egy futár azonnali behívóval, ami némi élelem magával vitelére is felszólított. Nem volt otthon még egy konzerv sem, sőt a kenyér is elfogyott a vacsoránál. A város szívében laktunk, egy ugrás volt a bolt, mindent frissen vettünk, amikor kellett. Nagyon mélyen érintett a dolog. Bántott, hogy élelem nélkül ment el a férjem. A pár kiló ez-az, meg pár darab konzerv azt követően hozzátartozott a paneles életünkhöz.

Falura költözésünk első telén, amikoris nagyon sokáig tartó és nagyon fagyos napok voltak, mínusz 15-20 C fokos hidegek, olyannyira, hogy a környező országok egyes régióiban nem volt gázfűtés, gázelzárás miatt. Aggódva olvastuk, néztük a híreket, nekünk magyaroknak van-e elég tartalék gázunk. Ez az esemény elgondolkodtatott, előhozta a tudatalattimból anyáink szemléletét. Az élet  a legnagyobb tanítómester, csak megfeledkezünk a  tanultakról. Mindezek és az  ösztönös gazdasszonyi létem serkentett az utódaim által  „háborús készlet”-nek nevezett tartós élelmiszerek tárolására.

Azt nem tudom, hogy nagyanyáink hozzányúltak-e ezekhez az élelmiszerekhez. Én folyamatosan felhasználom, minden nap komplett ebédet főzök, tehát elfogy, és folyamatosan pótolom. Nem számítok trendinek tudom, de biztonság érzetem, tudatom az helyén van. Ha másért  nem (és ne is legyen másért), akkor sincs semmi baj, ha fogytán van itthon  a pénzmag. A számlák befizetve, a kaja meg elég nagy választékban tárolva, így  bizton „kihúzom” a nyugdíjig, pár hónapon át.

  saját felvételek

                                Izzy