Toszkána rejtett kincsei 1. rész
Volterra, Montalcino és San Quirico d’Orcia nevezetességei
Várjuk, hogy múljon a tél. A madarak bátor éneke, a kertekben már nyíló hóvirágok látványa tervezgetésre késztetnek: milyen jó lenne, ha idén is tehetnénk egy szép utazást, családtagjaink, barátaink társaságában. Álmainknak persze vannak korlátai, fizikai és anyagi képességeink határt szabnak vágyainknak. Ennek ismeretében azért ötleteket még gyűjtögethetünk.
Tavaly ősszel a lányomtól egy ’jutalomutazást’ kaptam ajándékba: októberben négy napos kirándulást Olaszországba. Vele együtt utazhattam – már ez önmagában elég lett volna a boldogságomhoz. Rám bízta a programot, az útvonal tervezését, azt is, hogy mit nézzünk meg.
Montalcino látképe
Hét évvel ezelőtt jártunk már Toszkánában, akkor az általános benyomások voltak fontosak. Nyáron utaztunk, két kiskamasz unokámmal, négyesben. A leghíresebb helyeket néztük meg: Pisát és a ferde tornyot, Firenze híres múzeumait és legszebb templomait, majd Sienát, a Palio lovasverseny ünnepélyes eseményeit, a contrádák (városi kerületek) színes felvonulását és versengését.
Volterra látképe
Most ősz eleje volt, még kellemes idő, de nem forróság. Minden körülmény azt sugallta, hogy olyan helyeket válasszunk, ahol nincs nagy tömeg, és olyan nevezetességeket nézzünk meg, amiket kevesen ismernek.
Utunk első állomása Volterra volt. A város egy 555 méter magas hegy tetejére épült, az etruszkok alapították az i.e. VI. században, évezredes falai, kapui ma is szilárdan állnak. Mi a 2500 éves etruszk kapun át léptünk be az ódon hangulatú, mégis eleven városközpontba. A főtéren (Piazza dei Priori) több jellegzetes palota és épület áll: a címerekkel, majolika képekkel díszített városháza, a Palazzo dei Priori, a Buonparenti „toronyház”, a várkapitányok háza. (A XII. századi toszkán városokra jellemző volt, hogy a városfalakon belül inkább felfelé építkeztek, így alakultak ki az un. toronyházak. A legismertebb, máig fennmaradt „középkori felhőkarcolós” város San Gimignano, Siena közelében.) Volterra etruszk múzeumát és a híres könyvtárat (ahol egy Corvinát is őriznek) sajnos nem láthattuk: délidőben ugyanis ebédszünetet tartanak és csak délután 4-kor nyitnak ki ismét…
Volterra – Piazza dei Priori
Utunkat Montalcino felé folytattuk. Sienától délre, ebben a szintén hegytetőre épült városkában volt a szállásunk. A vidék és maga a város is elsősorban a vörösboráról híres: a Brunello di Montalcino a leghíresebb vörösborok egyike a világon. Maga a termőterület is védett, a helyi borászok megadják a módját, hogy kóstolókkal, borvacsorák és pincetúrák szervezésével növeljék ennek a kiváló minőségű bornak a hírnevét. Délelőttönként kisebb-nagyobb buszokkal csoportosan érkeznek a gourmet-turisták Svájcból, USA-ból, Németországból, Angliából, Japánból, hogy a borkóstolókon eldöntsék, melyik pincészet, mely évjáratú borából rendeljenek.
Montalcino
Minket inkább a városka hangulata, ódon utcái és a fantasztikus kilátás érdekelt: a dimbes-dombos toszkán táj, a szőlők, a ciprus-fasorok és mandulafenyő erdők látványa végtelen örömmel töltött el, megnyugvást hozott. Igazi meglepetést jelentett a városka egyházi múzeuma (Museo Diocesano). Gyönyörű alkotásokat láthattunk, alig ismert művészek, vagy méltatlanul elfeledett mesterek munkáit. 5-600 éves remekművek sorakoztak a termekben, meghatottan néztük és fedeztük fel a táblaképeket, fából faragott szobrokat, a különleges kerámia oltárképet.
Domenico di Niccoló de’Cori Annunciazione - Angyali üdvözlet (1360), fából faragott Mária szobor részlete
Andrea della Robbia Incoronazione della Madonna – Mária megkoronázása, kerámia oltárkép
Egy másik nap San Quirico d’Orcia volt az úti célunk. A dombtetőn meghúzódó, ódon városka (vagy inkább falu) réges-régi templomáról, a „Collegiata”-ról híres. Román stílusú kapuját jobbról-balról méltóságteljes kőoroszlánok vigyázzák, és mintha mosolyognának. Megesik, hogy az elszánt turista a zuhogó eső, csúszós lépcsők ellenére is felkapaszkodik a dombra, hogy a méltán híres nevezetességeket láthassa, ám amikor odaér, zárva találja a várat, múzeumot, stb. Mi is így jártunk: amikor végre befordultunk a kis térre, a templomot, vele a kőoroszlánokat, sűrű hálóval letakarva, felállványozva találtuk. Azért, hogy kedves olvasóink mégis el tudják dönteni, vajon tényleg mosolyog-e az ezer éves oroszlán, egy kedves olasz barátunk régi fényképével illusztráljuk a nevezetességet.
Az egyik oroszlán egy barátunkkal
Delet harangoztak, elfáradtunk, az eső továbbra is szakadt, így ebédelni indultunk. Egy kisvendéglőt kerestünk, egy 'trattoríát' - és egy csöndes mellékutcában egy sok-sok Michelin csillagos, hangulatos vendéglőre
A fotók saját felvételeink
Fodor Anna
folytatás következik
Szerzői jogvédelem
Tilos a Régiségeknek blogban megjelent írásokat, recepteket, fotókat és videókat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény értelmében máshol közzétenni és sajátként feltüntetni. Az írások, fotók és videók a bloggerek szellemi tulajdonát képezik, miként a képek is, amennyiben más forrás nincs feltüntetve. Írásaink csak linkként használhatók fel, mely az eredeti forráshoz vezet !!!!
