2025. máj 07.

A hála és a köszönet miért olyan ritka napjainkban?  

írta: Régiségek blog
A hála és a köszönet miért olyan ritka napjainkban?   

A jótetteket csönd szokta követni
2_46.jpg

 A sikerek, a pozitív események, a jótettek kevesebb figyelmet kapnak életünkben, mint a bajok, panaszok, negatív dolgok. Vajon miért? Eleve így vagyunk „kódolva”, vagy évek során így alakult a látásmódunk? Természetesnek fogadjuk el a jót, mert talán túlzottan is hozzászoktunk ahhoz, hogy a dolgok általában jól működnek, a tervek, elgondolások megvalósulnak?

Az őszinte elismerés, a köszönet és hála kifejezése ritka, mára talán szokatlan is lett. Pedig mindannyian vágyunk elismerésre, annak átélésére, hogy mindaz, amit munkánkkal a családunkért, vagy másokért tettünk, eredményes és hatásos volt. Jólesik tudni, ha örömet szereztünk, jó hatással tudtunk lenni azokra, akikkel együtt élünk, dolgozunk. És jó azt is tudni, hogy nem élünk hiába.

Többször átéltem már, hogy egy kollégától, aki éppen nyugdíjba ment, kedves ünnepség keretében búcsúztak el munkatársai. Ilyenkor felsorolták erényeit, dicsérték tudását, szakértelmét, tapasztalatait és elmondták, milyen jó volt vele dolgozni, átélni a mindennapokat. „Jó volt együtt lenni!” – így múlt időben. A munkatársai és a főnökei vajon miért nem mondták el neki ugyanezt korábban is? Jelen időben! A hibákat, a sikertelenséget vagy az eredménytelenséget nyomban szóvá tesszük, a jól elvégzett munkát, a pozitív tetteket inkább csönd szokta követni.1b.jpg

Szó nélkül tudomásul vesszük, ha valami jót, fontosat, hasznosat kaptunk. Édesanyánk, szüleink az ÉLETET adták, dolgoztak, áldozatokat hoztak értünk. Tanítóink, tanáraink, nevelőink átadták a tudás örömét, mércét állítottak, erkölcsi elveket, szakmai- és hivatástudatot alakítottak ki bennünk. Családtagjainktól figyelmet, törődést, szeretetet, sokszor a javunkra való lemondást is kaptuk. Röviden megköszönjük, elintézzük néhány szóval, mosollyal, néha egy csokor virággal, szokásos ajándékkal, öleléssel. Azok, akik szeretnek, becsülnek és jót tettek velünk, nem is várnak többet. Velünk örülnek. Helyes-e, ha egyszerűen elintézzük azzal, hogy „nyilván úgyis tudják, hogy hálásak vagyunk”?

Miért esik nehezünkre, hogy szépen megfogalmazzuk, elmondjuk vagy leírjuk a köszönetünket, kifejezzük hálánkat? Sokszor évek, évtizedek telnek el, mire igazából értjük és megértjük: miért lehetünk hálásak valakinek. Valakinek, aki életünk egy sorsfordító pontján mellettünk állt, aki bízott bennünk akkor is, amikor mások nem, aki igazán odafigyelt ránk, vagy feltétel nélkül, őszintén segített és velünk örült a sikernek.  4_30.jpg

Igaz, nem egyszerű megtalálni a megfelelő pillanatot, az odaillő szavakat, gesztusokat, a méltó módot, ahogyan kifejezhetnénk a hálánkat. Próbálkozzunk mégis, nem baj, ha sután sikerül, ha dadogunk, ha magunk is meghatódunk. A kedves személy úgyis érzi a szándékot, és végül közös lesz az örömünk is.

Ahogyan egy kisgyermek lelki fejlődésében is meghatározó lehet a jó szó, a dicséret, úgy a felnőttek, idősebbek önbecsülését, életkedvét is erősítheti a hála és köszönet kifejezése. Ha fiatalabb korunkban ez nem is jutott mindig eszünkbe, egy élet tapasztalataival a hátunk mögött már biztosan sikerülne. Gondoljuk végig, kinek, kiknek és miért lehetünk hálásak, és akiknek még elmondhatjuk, megírhatjuk, tegyük meg – késlekedés nélkül.3a.jpg

Számos példát lehetne felsorolni, konkrét eseteket, helyzeteket, vagy egy „hálanapló írását” bemutatni – talán majd egy másik cikkben megteszem.

Hálás vagyok olvasóinknak, követőinknek azért, mert figyelnek arra, amit írunk, amit fontosnak tartunk elmondani egy gépiesedő világban, amelyben az egyik legfontosabb dolog mégis embernek maradni.

Fodor Anna

Szerzői jogvédelem

Tilos a Régiségeknek blogban megjelent írásokat, recepteket, fotókat és videókat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény értelmében máshol közzétenni és sajátként feltüntetni. Az írások, fotók és videók a bloggerek szellemi tulajdonát képezik, miként a képek is, amennyiben más forrás nincs feltüntetve. Írásaink csak linkként használhatók fel, mely az eredeti forráshoz vezet !!!!

 

Látogass el közénk, blogunk

  facebook csoportjába,  

ahol reggel és este is valami érdekessel várjuk követőinket, kedvelőinket. 

Iratkozz fel blogunk

VIDEÓ CSATORNÁJÁRA is,

hogy értesülj legújabb videóinkról!

Szólj hozzá

család emlék tanár köszönet nevelés munkahely példa hála Fodor Anna tnító