Főzni jó, főzni öröm
„A főzés könnyű fejet, nyitott lelket és meleg szívet kíván.” Paul Gauguin
Huszonkét éves koromban úgy mentem férjhez, hogy gyakorlatilag nem tudtam főzni. Gyerekkoromban sokat segítettünk a ház körül: részt kellett vennünk a takarításban, a háziállatok gondozásában, a kert művelésében. Miután családunk konyhájában három felnőtt asszony is sürgölődött – anyukám és két nagymamám – , így ott mi lányok csak az előkészületekben segédkeztünk: zöldséget tisztítottunk, habot vertünk és krémeket kevertünk a süteményekhez. Egyvalamit tökéletesen megtanultam: palacsintát sütni, de ezzel tulajdonképpen ki is merült a főzési tudományom. Az egyetemi éveim alatt kollégiumban laktam, a menzán étkeztünk, tehát ott sem kellett szakácskodni. Amikor negyedévesen külföldre kerültem, már néha kezembe vettem a fakanalat, ha nagyon meguntam a diákmenzát, de akkor is legfeljebb paprikás, rakott vagy sültkrumplira futotta a tehetségemből.
Egyik sokat forgatott szakácskönyvem
Aztán ottragadtam abban az országban. Mit tehet az egyszeri fiatalasszony, akinek a férje sem jeleskedik a konyhaművészetben, anyósa nincs, anyukája pedig több ezer kilométerre él? Megtanul főzni. Beszereztem egy helybeli és két magyar szakácskönyvet. A szó szoros értelmében rongyosra nyűttem őket. Az egyikből mára csak lapok maradtak, azt sem tudom, ki írta, mi a címe. Nagyon hasznos könyv volt egyébként, mert nem csak recepteket tartalmazott, hanem praktikus tanácsokat is: hogyan kell rántást csinálni, a maradékokat felhasználni, kevés pénzből is változatos, ízletes ételeket készíteni. Lassacskán beletanultam. Eleinte társbérletben laktunk, figyeltem a szomszédasszonyokat, próbáltam ellesni tőlük a fortélyokat. Amikor pedig hazalátogattam Magyarországra, anyukámtól kértem tanácsokat.
saját felvétel
Megszülettek a gyerekeim, négy tagúra bővült a családunk. Nem voltunk túlságosan eleresztve anyagilag, beosztással éltünk. Tudvalevő, hogy a házikoszt a legolcsóbb (na meg a legegészségesebb is), ezért minden nap főztem, a nasit pedig saját készítésű süteményekkel, édességekkel váltottam ki. Konyhám ötvözte a helyi és magyaros jellegű ételeket. Mindig volt leves és második fogás. Egy időben elég drasztikus áruhiány uralkodott az országban, de mi otthon ezt nem éreztük. Egyszerű hozzávalókból is lehet tartalmas, finom ételeket kreálni. Kialakult egy szép, nagy baráti körünk, jeles napok, ünnepek alkalmával összeruccantunk. Ilyenkor két nappal előbb már elkezdtem készülődni, igyekeztem elkápráztatni őket a főzési tudományommal, ami sikerült is.
Vendégség otthonunkban
Szerettem és most is szeretek főzni. Az alábbi idézetek tükrözik az én véleményemet is a konyhaművészetről.
„A főzésben (...) van valami varázslat: a hozzávalók megválasztásában, a keverésben, a reszelésben, az olvasztásban, a töltésben, az ízesítésben, a régi könyvekből merített receptekben, a hagyományos háztartási eszközökben.” Joanne Harris
„A főzés voltaképpen szeretetteljes és önzetlen tevékenység, ami a szakács számára is örömmé válik a hozzáértő vendég révén.” Stefan Andres
montázs saját főztöm fotóiból
Valóban van abban valami misztikum, amikor a nyersanyagokból egy kis fantáziával és türelemmel egy ínycsiklandó, szemet gyönyörködtető, gyomrot kényeztető fogás sikeredik. Azt gondolom, hogy igazán jó szakács abból válik, aki maga is szeret enni, aki nem sajnálja az időt egy kis pepecselésre, a tűzhely melletti ácsorgásra. Valakitől hallottam: azért utál főzni, mert kiborítja, hogy a családtagok percek alatt elpusztítják az ételt, aminek az elkészítésére a drága idejét áldozta, esetleg több órát is. Nem értek egyet vele. Én annak örülök, ha szemlátomást ízlik a főztöm, ha repetát kérnek, ha kiürül a lábas és esetleg még meg is dicsérnek.
montázs süteményeim fotóiból
Amikor kirepültek a gyerekeink és kettesben maradtunk a férjemmel, kissé alábbhagyott a lelkesedésem. Továbbra is főztem, ám most már diétásan, mert a párom cukorbeteg lett. Aztán ő is elment, én pedig visszaköltöztem Magyarországra.
Egyik unokám
Most egyedül lakom, de ez nem jelenti azt, hogy kulcsra zártam a konyhám ajtaját. Egymagamra is főzök, egyrészt, mert időm, mint a tenger, másrészt nem szeretem a gyorséttermi kosztot. Pár évvel ezelőtt eltörtem a jobb vállam és rákényszerültem az ételszállításra. Mit mondjak, alig vártam, hogy használni tudjam a kezem és a saját főztömet ehessem. Ritkábban megengedek ugyan magamnak egy-egy étteremből rendelt fogást, leginkább valami egzotikusabb, keleti ételféleséget, amit itthoni körülmények között nehéz lenne elkészíteni. Hétvégeken nagyobb főzést és sütést csapok, mert ilyenkor eljön a lányom és az unokám.
Másik unokám
Igyekszem a kedvükben járni, a kedvenc ételeiket készíteni. Mindig fel is pakolom őket különböző finomságokkal. Újabban nyaranta savanyúságokat, zöldségkrémeket teszek el, amikből szintén bőven juttatok lányom új, nagy családjának.
montázs saját fotóimból
Öregségemre blogírásra adtam a fejem. Akik gyakran olvassák a Régiségeknek blogot, valószínűleg találkoztak már a receptjeimmel. Ez adta az inspirációt, hogy lefotózzam a „műveimet”. Idővel egészen belejöttem a gasztrofotózásba. A közösségi oldalakra is ki szoktam tenni a képeimet. Egyfajta időtöltés ez, az olvasás és keresztrejtvény-fejtés mellett.
Kép forrása: Pixabay
Cikkemet Szabó T. Anna idézetével zárom, amelynek minden szavával egyetértek: "Aki szeret főzni, tudja, milyen jó érzés, amikor a munkából nagyon gyorsan érzéki öröm lesz mások számára. Azok az asszonyok, akik életük nagy részét a tepsik és fazekak közt töltik, nem tárgyakat vagy műveket teremtenek, hanem otthont, ahová mindig visszavágyik az ember. Nem az evés a lényeg, hiszen tele a világ gyorséttermekkel és gyorsételekkel: itt az együttlét a fontos, az ízek és illatok nyugodt biztonsága, rituális ismétlődése."
Első kép forrása: all-free-download.com
