Lift nélküli házban emeleten lakni, idősen? 

„Egy lakás értelme nem a bútorok, hanem az érzés, amely eltölti ott az embereket.”  Márai Sándor

Ötvenkilenc éves voltam, amikor a  jelenlegi lakásomat vettük. Akkor még külföldön éltem férjemmel, erre az ingatlanra egyrészt azért volt szükségünk, hogy ha Pestre jövünk, legyen hol laknunk, másrészt egy darabig a lányom is itt élt újdonsült családjával.

Csomagjaim beköltözéskor   Kép forrása: saját felvétel

Aztán nagyot fordult a sors kereke. Férjem elhalálozott, és én végleg hazatértem. Lányom egy másik lakásba költözött, én pedig berendezkedtem új otthonomban. Szerettem, szeretek itt lakni. Mielőtt anno megvettem, rengeteg ingatlant tekintettem meg. Valami egyikben sem stimmelt – vagy a négyzetméter, vagy a szobák száma, vagy a fekvése, elhelyezkedése, vagy az állapota. Ám amikor hosszú keresgélés, sok-sok csalódás után beléptem ebbe  a lakásba, azonnal tudtam – megtaláltam, ez az! Szerelem volt első látásra. Túl azon, hogy az előbb felsorolt minden paraméternek megfelelt, még az is nagyon vonzó volt, hogy a belvárosban helyezkedik el. Csendes kis utcában, ám karnyújtásnyira a nyüzsgő körúttól, a villamostól, metrótól, a színházaktól,  múzeumoktól, üzletektől. Gyalogosan elérhetők az orvosi rendelők, közintézmények, szolgáltatók.

A lakóközösséggel is elégedett vagyok. Igaz, a 23 lakás közül csak tízben élnek a tényleges tulajdonosok, a többiben albérlők, többnyire fiatalok, egyetemisták laknak, de csak elvétve fordul elő emiatt probléma. Békés környék, nyugodt ház, amit ráadásul nemrég tataroztak.

                                         Kép forrása: saját felvétel

Álljunk csak meg egy szóra, mondhatja az olvasó. Ha ilyen ideálisak a körülmények, miért is gondolkodom én költözésen? Nos, van egy, számomra komoly probléma. Nincs lift.  A lakás vásárlásakor az is szempont volt, hogy ha lift nélküli a ház, akkor az első emeletnél ne legyen magasabban. Földszintit nem szerettem volna, és akkoriban,  a hatvanas éveim környékén még sokkal könnyebben mozogtam. Első emelet, nem olyan vészes, gondoltuk. Ám azóta eltelt 16 év. Ízületi fájdalmak, porckopás, csontritkulás, meszesedés – soroljam? Bizony, egyre nehezebb a lépcsőzés. Eleve négy méter a belmagasság. 28 lépcsőfok, pihenő nélkül, félig  csigalépcső. 75 évesen én is csigalassúsággal közlekedem rajta. A pandémia alatt ugyan rászoktam a bevásárlások házhoz szállítására, de a piacról például nem lehet. Ha netán utazom, a bőröndöm sem magától sétál le vagy fel a lépcsőn.

Kép forrása: Fortepan Horváth Péter

Ezért merült fel a lakáscsere gondolata. A nyár végén ránk zúduló gáz- és villanyárak megugrása is erre ösztönöz. Egy kisebb, alacsonyabb belmagasságú otthonban nyilván kevesebbet kellene fűteni, kisebb lenne a rezsi.

A gyerekeim eltérően viszonyulnak az ötlethez. Fiam szerint ez a napi lépcsőmászás fitten tart. Lányom, aki szemtanúja föl-le araszolásomnak, noszogat és sürget. Mindenképpen azt szeretné, hogy költözzek liftes házba. Már megtekintettünk néhány lakást, de  a látottaktól lelombozódtam. Mint mondottam, nekem az kell, hogy ha belépek, azonnal tudjam – igen, itt szeretnék élni. Ezt eddig egyetlen helyen sem éltem át, igaz, nem sokat néztem meg.

A másik dolog: tizenegy évvel ezelőtt egy 40 éves háztartást kellett felszámolnom. Még friss az emlék, nagyon is tisztában vagyok egy költözés horderejével, nehézségeivel, és ez már önmagában visszariaszt. Újra becsomagolni, bedobozolni a rengeteg könyvet, edényt, mütyürt? Jaj! Ám ami a legkomolyabban visszatart ettől a lépéstől, az az, hogy egyáltalán nincs kedvem megválni a szépen,  saját ízlésemnek megfelelően berendezett, barátságos lakásomtól. Ha találnék is olyat, ami árban, méretekben és beosztásban megfelelne, akkor is szükség lenne bizonyos átalakításokra, ha másra nem, egy tisztasági festésre legalábbis. Zuhanyfülkére a fürdőszobában. És akkor megint lakhatok egy ideig dobozok között, aztán meg kicsomagolni, elrakodni, mindennek megtalálni a helyét... Elképzelni is rossz.

Kép forrása: Pixabay

Szívem szerint, ha lenne annyi pénzem, csináltatnék itt a házban egy liftet. De ez csak hiú ábránd, így a költözés témáját egyelőre elnapoltam. Viszont mi lesz, ha a lábaim végképp felmondják a szolgálatot? Egyszóval, dilemma a javából.

 Első kép forrása: saját felvétel

      Miranda

Látogass el közénk, blogunk

  facebook csoportjába,  

ahol reggel és este is valami érdekessel várjuk követőinket, kedvelőinket. 

Iratkozz fel blogunk

VIDEÓ CSATORNÁJÁRA is,

hogy értesülj legújabb videóinkról!