Külsőségek kellenek ahhoz, hogy ünnepi hangulatba kerüljünk?

Régi karácsonyok járnak az eszemben, amikor a testvéremmel a csodát vártuk! Már a Mikulás eljötte is jelezte, jók voltunk-e, vagy csak virgácsot várhatunk. Mint minden kisgyermeknek, nekünk is voltak csínytevéseink, rosszaságaink, amit utólag megbántunk ugyan, de meg nem történtté tenni már nem lehetett. Igyekeztünk hát legalább decemberben jónak lenni, kimutatni az igyekezetünket, segíteni, jól tanulni, hogy egy zacskó ötöst is fel lehessen majd akasztani a karácsonyfára. Szegénységben éltünk, sokszor csak képzeletbeli volt a karácsonyfa: Luca naptól fogva egy kis tálban búzát csíráztatott-nevelt édesanyánk, a közepébe gyertyát állítottunk és azt tettük a karácsonyi asztalra. Boldogok voltunk, meghatottan énekeltünk.

Később, amikor a TITOK már csak titok lett, mi magunk is igyekeztünk valamilyen kedvességgel, magunk kitalálta meglepetéssel megajándékozni a szüleinket. Édesanyám varrónő volt, még 24-én is varrt, hogy a megrendelő számára elkészüljön az új ruha, kabát. Estefelé pedig ott állt a szobában az üres fenyőfa, rajta egy levélkével: „Mivel igyekeztetek jók lenni, jutalmul ti díszíthetitek fel a karácsonyfát!” Testvéremmel nevetve versengtünk a szaloncukor, a régi, kedves díszek felakasztásában, majd az angyalhaj következett. Az egyszerű vacsora idejére meggyújthattuk a kis gyertyákat, és a semmihez sem hasonlítható friss fenyőillat betöltötte a házat. Maga volt a varázslat!

Tudom, gyermekkorunk régi karácsonyai már sohasem térnek vissza, megszépülnek emlékeinkben. Megismételhetetlenek, mert akik akkor szerettek minket, és akiket szerettünk, már csak a szívünkben élnek. A hagyományok is változnak, alakulnak. Gyermekeink felnőttek, saját családjukban új hagyományokat is kialakítanak. Mégis, az adventi időszak egyre hangosabb-harsányabb megjelenése engem mélységes szomorúsággal tölt el. Biztos, hogy ez a zaklatott jövés-menés, a már október végén feldíszített mű-karácsonyfák, a szinte mindenütt (még a kerítéseken is) lógó műfenyő girlandok, a színes műanyag csecsebecsék, rénszarvas fejdíszek, az üzletekben, utcán vég nélkül hallható „dzsingobelsz”, a fényfüzérek és egyéb külsőségek kellenek ahhoz, hogy ünnepi hangulatba kerüljünk? Lehet, hogy pont ezzel tűnik el az ünnepvárás varázsos, meghitt hangulata?

Évek óta próbálom kikapcsolni a tudatomból az agresszív reklámokat, a harsány, betolakodó zajokat, hogy békésen és örömmel tudjam megélni az ünnepeket. Egyszerűen nem veszem tudomásul a ricsajt, amellyel épp a karácsony megható pillanatai, lélekhez szóló üzenete tűnik el. Sok helyen december 6-a után is kinn maradnak a színes Mikulás figurák (ablakokban, üzletek dekorációjában, köztereken, óvodákban, stb.) A családok meghitt együttléte helyett el kellene fogadnunk a külsőségek kiabáló diadalát?

A minap véletlenül meghallottam, ahogy egy 8 éves forma kislány kérdezgette a szüleit?

- Akkor most a Mikulás a Jézuska? –

A karácsony a szeretet, az újjászületés és összetartozás ünnepe. Lélektől lélekig hat. Ha hagyjuk, és ha meghalljuk.

 A mézeskalácsok Kristóf Márta népi iparművész alkotásai

Fodor Anna

Látogass el közénk, blogunk

  facebook csoportjába,  

ahol reggel és este is valami érdekessel várjuk követőinket, kedvelőinket. 

Iratkozz fel blogunk

VIDEÓ CSATORNÁJÁRA is,

hogy értesülj legújabb videóinkról!