Családi összejövetelek, ünnepek gyerekkoromban
Vidám, jó szüleim voltak
A háború utáni nemzedékhez tartozom. Szűkös anyagi helyzetben élő szüleim nagy örömére, végre megszülettem 10 év házasság után, mikor már nem is remélték hogy lesz valaha is gyerekük. Az első ünnep, amit megtarthattak volna, az én keresztelőm lett volna. Minden különösebb ünneplés nélkül megkereszteltek, keresztszüleim mindig mellettem álltak. Másutt sem hallottam nagy keresztelő ünnepségekről akkoriban. Egyszerűen csak örültek nekem.
Kép forrása: Fortepan, Glazer Attila
Születésnapok, névnapok a családban
Amíg férjhez nem mentem és gyerekeim sem voltak, nem csináltunk "nagy ügyet" sem a névnapból, sem a születésnapból.
Természetesen az ünnepeltet felköszöntöttük, kapott valami szerény ajándékot is, de pl. születésnapi torta sosem volt. Nem is hiányzott, mert senkinek sem volt, gyertyák és kis tűzijáték nem is létezett. Bezzeg a gyerekeimnél! Torta mindig volt megfelelő számú gyertyával vagy az életkort jelző felirattal. A kislányomat a születésnapján fényképészhez vittük, ahol néhány aranyos kép készült az ünnepeltről. Hozzátartozott az ünnepi rituáléhoz. Minden évben, egészen 6 éves koráig. Addig volt természetes a mosolya, utána már csak feszengett, nem volt kedve jönni sem. De sokszor megnézegetem ezeket a képeket! Műtermi, fekete-fehér képek, de nagyon kedvesek a szívemnek.
Saját fotó
A névnapok sem jártak hatalmas ünnepléssel, nem emlékszem hogy valaha is dáridóba, mulatozásba csapott volna a köszöntés. Virágot és csokoládét kapott az ünnepelt, no meg természetesen könyvet, amit aztán mindenki elolvasott. Esténként olvastunk, nem volt televízió. Úgy emlékszem 14-15 éves lehettem, amikor tévét vettünk. Boldogan ültünk előtte, olykor a szomszédok is átjöttek nézni. A Ki mit tud? adásait el nem szalasztottuk volna!
Kép forrása: Fortepan, Bauer Sándor
Karácsony
A karácsony és a húsvét volt az a két nagy ünnep, amit kislányként nagyon vártam. A karácsony misztériuma minden gyereket lenyűgöz, a Jézuska-várása, az ajándékozás öröme, a karácsonyfa a díszekkel, szaloncukrokkal... izgatott és titokzatos volt ez az egész. Akkoriban télen csak egy szobát fűtöttünk, volt egy ún. hideg szobánk, ahová nem mehettem be, nehogy megfázzak. Teljesen kézenfekvő volt, hogy ott legyen a fenyőfa, amit anyukám lopva feldíszített. Némi ajándék is volt a fa alatt. A szomszéd Maris néni a résnyire nyitott ablakon egy csengőt rázva jelezte, hogy megjött a Jézuska! Nagy izgalom, gyors kabát és sapka felvétel és berontottam a hideg szobába. Gyertyácskák égtek, csillagszóró sziporkázott, olyan szépséget gyerek még nem látott... én sem láttam a nagy fényességtől az ajándékot. Vadonatúj piros kisbicikli állt a padlón a fa alatt. Szóhoz sem jutottam, mint egy álom olyan volt. El nem tudom képzelni, hogy szüleim és keresztszüleim honnan jutottak hozzá akkor, a negyvenes évek végén, a háború után, amikor semmit sem lehetett kapni! Egy babát is kaptam, az örömöm nagyobb nem is lehetett volna.
Kép forrása: Fortepan
A karácsonyi vacsora általában szárma, azaz töltött káposzta volt, sütemények és házi gyártású málnaszörp. Másnap, karácsony napján tyúkleves, paprikás volt. A disznóvágásból maradt tepertőből leveles pogácsa, a hájastésztából pedig krémest sütött anyukám. Volt egy - illetve ma is megvan és nagyon féltve őrzöm - nagyon szép süteményes tál. A krémest mindig arra tettük, és csak a krémest és semmi mást. Így adtuk meg a módját az ünnepnek. Délután aztán vagy hozzánk jöttek, vagy mi mentünk rokonlátogatásra. Megcsodálni mások fenyőfáját, onnan is kapni egy-két szem finomságot... A felnőttek beszélgettek, apukám úgy mondta: "politizáltunk egy kicsit".
Kép forrása: Fortepan, Főfotó
Az unokatestvérek játszottak, nekem nem volt testvérem, de unokatestvéreim voltak és vannak. Akkor nem tévéztünk, látogatóba jártunk beszélgetni. Másoktól hallottam, hogy ilyenkor kártyáztak. Nálunk ez nem volt szokás, de nagyokat nevettünk a felnőttek mókás történetein. Volt hogy szánkóval húztak el a vendégségbe, akkora hó volt, ropogott a talpunk alatt. Olyankor gumiból készült, patentgombokkal záródó hócipőt húztak a rendes cipőm fölé, nehogy átázzon a drága bőrcipő. Akkoriban műbőr nem létezett és nem voltak csizmák sem a gyerekeknek.
Kép forrása: Fortepan, Martin Kornél
Nagy öröm volt a szánkózás, mert apukám úgy húzta a szánkót, hogy közben ficánkolt, dobálta a lábát és nyerített, mintha ló lett volna... visítottam a gyönyörűségtől. Anyukám csitította: "Jancsi ne bomolj már!" De csak nevettünk mindhárman.
Húsvét
A húsvétot a hétfői locsolkodók miatt vártam. Régen nagy divat volt, hogy a rokonságban a férfiak a fiúgyerekükkel felkeresték a lányos házakat, ahol a fiúk rövidebb-hosszabb versikét mondtak, a vége mindig az volt, szabad-e locsolni.
Kép forrása: Fortepan, Kieselbach Tamás
Persze szabad volt, kölnikkel locsoltak, piros tojást és némi pénzt is kaptak cserébe. Egyébként semmi másban nem különbözött ez az ünnep a többi vasárnaptól, finom ebéd, délután pihenés, olvasgatás, apukám rejtvényt fejtett. Békesség honolt nálunk, a cicák doromboltak az ölünkben, néha egy-egy vendég törte meg a csendet. Ajándékot ilyenkor nem kaptam, csak édességet, csoki tojást, nyuszit, bárányt. Ugyanígy volt Mikulás idején is, édesség és kész. Ajándékozás név- és születésnapkor, valamint karácsonykor volt.
Forrás: Fortepan, Kieselbach Tamás
Játékok terén nagyon szerény volt a kínálat, azokkal nagy kényeztetés nem volt lehetséges, nálunk többnyire könyv volt az ajándék. Megfizethető árú könyvek voltak, akkor alapoztam meg zsúfolt könyvtáramat.
Kis családunk legboldogabb időszaka volt, minden nehézség ellenére. Talán kiderül ebből a kis írásból, hogy mennyire jó, vidám szüleim voltak.
Első kép forrása: Fortepan, Korenchy László
Brigitta
