forrás:graphícs. elysiumgates.com

Már régóta beszéltünk arról, hogy anyámnak valamikor fel kell jönnie – illetve Esztergomból nézve le kell jönnie - Pestre hogy az egynapos szürke hályog műtétjét elvégezzék a Mária utcai Szemklinikán.

Múlt évben anyám feljött végül Pestre. Busszal. 86 éves volt és nagyon picike. A kisszobában aludt, már felnőtt unokái egyikének ágyában, gyerekágyban, de még abban is szinte elveszett. Két szatyorral érkezett, melyek tele voltak hasznos és haszontalan dolgokkal. Az egyik szatyorban szatyrok és nylonzacskók voltak, rongyzsebkendők és papírzsebkendők. Mindegyikből sok. A másikban némileg hasznos dolgok, hálóneműk, fehérneműk. Ezeket éjjel suttyomban kimostuk és a hiányzó dolgokat is pótoltuk.

A reggel meseszerű volt. Anyám korábban kelt, mint mi és a konyhai asztalra varázsolta gyerekkorom csodáját. A mai napig sem tudom utánozni, ahogy a reggeli asztalt már este elkészítette. Megterített az öblös teáscsészékkel, alattuk tányér, bennük a cukor, s még a kanál is beletéve. A teáskanna vízzel telve a gáztűzhelyen, csak alá kell gyújtani. Kenyeres kosárban a konyharuhával letakart kenyér, mellette a vágódeszka, s a kés. A vaj, hogy puha legyen, vajtartóban előkészítve, mellette méz és lekvár. Csodás reggeli volt.

Aztán elindultunk. Taxival. Anyám azonnal szóba elegyedett a reggel miatt még kicsit morcos taxisofőrrel. Elmesélte, hogy Esztergomból jött, ami az ő imádott városa. A taxisofőr természetesen meglágyult anyám meséitől, majd megérkezéskor óvatosan kisegítette az autóból, és jó egészséget kívánva elrobogott.

A Mária utcai szemklinika folyosója hihetetlenül zsúfolt volt. Zsúfolt és feszültséggel teli.

Két fekete ruhás, berliner vállkendős parasztasszony ült az egyik padon. Viseletük nógrádi, palóc eredetükre utalt. Anyám annyira szorongott, hogy szokásától eltérően nem szólalt meg, csak egy biccentéssel fordult az asszonyok felé, akik ezt széles mosollyal viszonozták. Szerencsére gyorsan mentek be egymás után a betegek, így reméltem, hogy anyám hamarosan sorra kerül. Rutinvizsgálat lesz, ahhoz, hogy be tudjon feküdni az egy napos szürkehályog műtétre. Anyám szemészeten dolgozott, asszisztensként az esztergomi kórházban. 20 év alatt szinte orvosi tudásra tett szert, kényesebb vizsgálatokat is elvégzett, orvosi kontroll mellett szemüvegrecepteket is írt fel. Városszerte ismerték, becsülték. Örömtelen életének talán ez volt az egyetlen kiteljesedése. Büszkén elmosolyodott, mikor úgy emlegették, az a kicsi, ősz asszony a szemészetről. Tudott tehát mindent, hogy mi fogja várni, mégis szorongott. Nem akarta, hogy bekísérjem, egyedül tűnt el az ajtó mögött, mikor sorra került.

Nem tudom, mi történhetett odabent, de pár perc múlva kivágódott az ajtó, anyám rohant kifelé, mögötte egy asszisztens, aki a következő szavakkal követte anyám rohanó kis alakját: - De tessék visszajönni, nem fog fájni… Ezzel a kiáltással próbálta anyámat beérni. De hasztalan. A fürge kis alak már le is huppant mellénk a padra, s magából kikelve, mint egy gyermek méltatlankodott, - …még hogy szemmosás, hát mit képzelnek, az nagyon fáj, szó sem lehet róla. Alig kapott levegőt, remegett, a sírás fojtogatta. A két asszony kicsit ijedten, tanácstalanul nézett. Én is megijedtem, és tehetetlenül próbáltam megnyugtatni, karját simogatva. Egyszer csak megszólalt az egyik asszony: - Ne tessék annyira félni, biztosan jót akarnak odabent az orvosok. A másik meg hozzátette: - Mi is jó messziről, Balassagyarmatról jöttünk ide, mert bennük itt nagyon bízunk.

Anyám, mint akit áram ütött, hirtelen elnémult, pupillái kitágultak, arca felderült, s megkönnyebbülten csendes hangon odafordult az asszonyokhoz: - Balassagyarmatról? Hát én minden nyaramat ott töltöttem a háború előtt az én imádott Eszti nénéméknél. Üvegüzletük volt a főtéren, a piac sarkán. Óvatosan odapillantottam, megnézve az asszonyokat, vajon éltek-e már abban az időben, amiről anyám beszél? Bár tudhattam volna fekete öltözetükből, hogy elég idősek már ahhoz, hogy anyámmal együtt emlékezni tudjanak. Megkönnyebbültem.

S elkezdődött a csoda. Mintha angyalok szálltak volna le az égből, hogy anyámat megnyugtassák, felvidítsák, felbátorítsák. Egymás szavába vágva idézték fel a régi Balassagyarmat városát, az üvegüzletet, a piacot, a kereskedőkkel teli utcákat. Mindhárman kipirultak, az asszonyok újra balassagyarmati kis parasztlányok lettek, anyám pedig az a serdülő bakfis, akit a gyermektelen nagybácsi-nagynéni nyaranta kis hercegnőként babusgatott, kényeztetett. Ők hárman most filmet láttak, egy együtt megélt lüktető, eleven világról. Ismertem ezt a világot anyám meséiből. Ezek a mesék elbűvölőek voltak, de mindig úgy végződtek, hogy ők már rég nem élnek. De most itt, a szemklinika folyosóján Eszti néni és Miksa bácsi élt. Újra éltek. S ők hárman pedig ragyogtak az emlékektől. Aztán hirtelen elhallgattak. Anyám felállt és rákacsintott a két asszonyra. Bemegyek, mondta és nyugodt léptekkel elindult a rendelő ajtaja felé.

Én meg ottmaradtam az angyalokkal.

Lea