2013. sze 17.

Mire jó egy zseb?

írta: Régiségek blog
Mire jó egy zseb?

zseb10

Anyai családom női felmenőinek - akik hárman voltak, nagymamám, anyám és nagynéném – minden létező ruhadarabján volt zseb. Valamelyik ruhafélén egy, de legtöbbön inkább kettő. Voltak ezek között normálisan is zsebbel készülő ruhák, mindenféle kabátok, kosztűm-felsők, egyebek. Számomra legtalányosabbak azok a zsebek voltak, melyek később kerültek az adott ruhaféleségre: kötényre, pongyolára, zseb nélküli pulóverre, kardigánra, meglepő módon még hálóingekre is. (Szerencsére a fürdőruhák kimaradtak a sorból.)

Miből is készültek ezek a zsebek? Többnyire kötött és horgolt darabok voltak. Úgy emlékszem, hogy az esztétikai szempont a zsebek esetében eltörpült az egyébként kitűnő ízléssel rendelkező szeretteim zsebsokszorosító munkásságában a praktikusság követelményei mellett. Ugyanis elképesztően tarka, és színekben egyáltalán nem a ruhadarabhoz illő zsebek jutnak eszembe. Különböző maradék fonalakból készítve leginkább csíkosak voltak. (Képzeljünk el gyorsan egy csíkos zsebet egy takaros tyúklábmintás mellénykén.) A nagyszámú zseb feltűnő csúfságát a használat közbeni kinyúlás csak fokozta. Mert akkor feltárult a zsebek tartalma.

zseb1

Mit is rejtett egy-egy zseb (zsebecske)? Anyámét tudom legrészletesebben felidézni, mert ezeket láttam legtöbbet. Elsősorban minden zsebben kellett lenni gyufának. Aztán nélkülözhetetlen volt egy kis madzag, fonál, ha hirtelen át kell kötni valamit. A zsebkendő akkoriban még nem papírból készült, hanem jó minőségű textilekből. Még a női változat is terjedelmes volt, pedig kisebbre szabták a férfi változatnál. Anyám zsebei természetesen számtalan tükröt és fésűt rejtegettek, azt hiszem annyit, ahány zsebe volt. Anyám talán még a hálóinge zsebében is tartott fésűt, mert este mindig megfésülködött. Volt a zsebekben még néhány nylonzacskó, esetleg néhány szem csomagolt cukorka, zsebnaptár….

Nagyanyám és Julika nagynéném zsebeiben persze volt gyűszű, cérnagombolyag, beletűzött tűvel, láttam cipőfűzőt is, szabásmintákat kicsire összehajtva, valamint kis teleírt cetliket, és ki ne felejtsem a pici ceruzákat. Nem csoda, hogy a zsebek dagadoztak, kinyúltak. A dolgok időnként kihullottak belőlük, és együtt szedegettük fel. Soha nem értettem a zsebekben felhalmozott kis tárgyak nélkülözhetetlenségét, praktikumát.

zseb6

Mígnem a minap hazajöttem és sehol nem találtam gyufát. Horgolok is holnap egy zsebet a ruhámra!

Lea

 

 

Szólj hozzá

emlékek gyermekkor Lea SZÉPIRODALOM