Én a karácsonyt az anyósomtól tanultam. Férjem családjában ugyanis a karácsony volt az ünnepek ünnepe. S mikor bekerültem  a családba, az első karácsonyom mesésre sikerült. Minden karácsonykor eszembe jut, így most is.

Kezdődött az élő liba vásárlásával, amiért elautóztunk a szomszéd faluba. Mindig ugyanoda, mindig ugyanattól a családtól. Az évek alatt nemcsak libák adódtak, hanem receptek cserélődtek, barátság született. Az otthoni folytatás is izgalmas volt, igaz, hogy életemben először kellett forró vízben libát kopasztanom. Mondhatom, meglepő volt. A libából aztán sok minden készült: leves, libasült, ludaskása, töltött libanyak.

Délután beutaztunk a közeli városba halat venni. Nem akármilyen mélyhűtött halszeleteket, hanem élő, ficánkoló tavi pontyot vittünk haza. A halacska aztán egészen karácsony napjáig vidáman lubickolt a fürdőkádban.

A sütemények készítéséből kimaradtam, mert már régen elkészültek, mire én odaértem. A non- plusz-ultra névre hallgató kis korongok, és a speciális „bejgli”, azaz a kókuszos keksztekercs, a kamrában várta sorsát.

S eljött a nagy nap. Csomagolás zaja, papírzizegés és borleves illata járta át a házat, a kertben apósom feldíszített fenyőjének égői villogtak. Anyósom utasítása szerint hozzánk az angyal fog megérkezni, pontosan 4 órakor. Mindig látta az angyalokat elsuhanni az ablak előtt. Persze nem hiányzott a kicsi csengő sem, hogy jelezze majd, beléphetünk a titokzatos szobába. És megpillanthattuk az égig érő karácsonyfát. A csillagszórók fényénél el is felejtettük az angyalokat, inkább egymás tündöklő arcát csodáltuk.

Speciális volt még az ajándékok felbontása: egyenként kellett kinyitni és együtt örülni. Ehhez annyi olló dukált ahányan voltunk. A megszámolhatatlan csomag, csomagocska az egész lakásban a földön hevert, így a bontogatás órákig is eltartott. Persze  hangos ó de szép, ó de jó felkiáltásokkal kisérve. Akkorra már nagyon éhesek voltunk.

Mehettünk vacsorázni, mindig ugyanazt. Halászlé, rántott hal és krumplisaláta előzte meg a finomabbnál-finomabb süteményeket. Aki nem szerette a halászlét, az illatozó borlevest kapott.

Mikor először éltem át ezt a varázslatos karácsonyt, már a pocakomban rugddalózott elsőszülött kisbabám, aki lánynak született. Gondolom neki már akkor, és ott is tetszett ez a dolog. Ma már negyven éves, mégis évről évre elhangzik tőle és öccsétől a kérés: Karácsony este minden  ugyanúgy legyen!

És most  mind a négy unokámnak is örökül jut a mindig ugyanaz karácsony.

 Lea