A kelt tésztából sütött kis madárkák vidám hangulatot kölcsönöznek a tavaszi süteményes tálaknak, de a húsvéti ünnepi asztalon is jól mutatnak. Az elkészítése nagyon egyszerű, alkalmas arra is, hogy a konyhába csalogassuk kíváncsi unokáinkat és velük együtt „alkossuk” meg a süteményfigurákat.

Készülhet édes vagy sós kelt tésztából (például a bukta tésztájának receptje alapján, de a vajas kalács tésztája is kiválóan alkalmas erre). Amikor a tészta megkelt, kisebb zsemlényi darabokat veszünk belőle és egyenletes sodratot készítünk. A gyerekek nagyon szeretik a sodrást, gyurmából vagy só-liszt keverékből sokféle alakot csinálnak, nagy élvezettel. Csakhogy az igazi, könnyű tésztából készült figurát azután jóízűen meg is lehet enni!

Tehát: a kb ujjnyi vastagságúra sodort tészta végére csomót kötünk, úgy, hogy a madárka „feje” jól kiemelkedjék a „szárnyai” közül. (A csomó maga képezi a fészkén ülő madár szárnyát). A tésztasodrat másik végét, a csomótól kb 4-5 cm-re elvágjuk, és 2-3 vágással kialakítjuk a farok tollazatát. A sodraton további csomókat kötünk és kialakítjuk a madárseregletet. (Egyik pufókabb lesz, másik kisebb vagy keskenyebb – nem baj.) Kivajazott sütőlemezre tesszük őket, nem túl közel egymáshoz, hiszen a sütés alatt tovább kelnek.

A madárkák kialakítása után még legalább fél órán át hagyjuk kelni őket. Ez alatt megigazítjuk a fejüket, lenmagból, vagy mandula-, diódarabokból kialakítjuk a szemét, tojás sárgával, ecsettel megkenjük úgy, hogy a szárnya, feje és a farka tollazatát utánozzuk.

Jól előmelegített sütőben (180-200 C°) kb. 20 percig sütjük. Minden madárka más és más lesz, de kis alkotóik biztonságosan felismerik majd azt, amelyiket ők maguk formálták.

Egy lehetséges kelt tészta recept:

Hozzávalók:

50 dkg liszt

10 dkg vaj

2 egész tojás + 1 sárgája a kenéshez

2-3 dl langyos tej

1-2 dkg élesztő

3 ek. cukor (ha édes kelt tésztát készítünk)

pici só

Az élesztőt 1 dl langyos tejben, 1 teáskanál cukorral felfuttatjuk. Egy nagy tálba szitáljuk a lisztet, elkeverjük egy mokkáskanálnyi sóval, és a vaj felét elmorzsoljuk benne. (Ha édes kelt tésztát készítünk, ekkor adjuk hozzá a cukrot, ha sósat, a megfelelő mennyiségű sót.) Hozzáadjuk a tojásokat és annyi tejet, hogy rugalmas, nem túl lágy tésztát kapjunk. Jól eldolgozzuk, majd dagasztás közben hozzáadjuk a vaj másik felét is (puha vagy olvasztott formában).

Langyos helyen, letakarva, kb. a duplájára kelesztjük. (kb. 1 óra) Ha megkelt a tészta, újra összegyúrjuk, 3-4 kisebb cipóra osztjuk és kb. hüvelykujjnyi vastag sodratot készítünk belőle. Ebből a mennyiségből kb. 20-25 madárka készülhet.

Nagyon szép történetem is kapcsolódik a kelt tésztából sült madárkákhoz. Egyetemistaként egy évig Moszkvában tanultam, ösztöndíjasként. Tanárnőnk, Natalia Vlagyimirovna, igazi pedagógus volt, nem csak szavaival, hanem minden tettével tanított. Általa ismerhettük meg az orosz emberek gondolkodásmódját, a természet, az irodalom, a művészetek szépségét, sajátosságait. És ő volt az, aki az orosz néphagyományokat is megismertette velünk. Nem rekedtünk meg a „trojka-szamovár-pirog-balalajka” sztereotípiánál, hanem sokkal rejtettebb, a természet változásaihoz jobban kötődő népszokásokat is megtanított nekünk.

Egy február végi hétfőn, a reggel 8-kor kezdődő óránkra szép szőttes szalvétával letakart kosárkával érkezett. Elmondta, hogy az előző vasárnap volt a „Madarak első megszólalásának ünnepe”. Ilyenkor minden édesanya, nagymama kalácstésztából kis madarakat süt a gyermekeinek, unokáinak. S bár február végén még mindenütt hó van, és hideg is, a közeledő tavaszt érezve ilyenkor szólalnak meg először az énekesmadarak. És az emberek szivében újra bizseregni kezd valami: hamarosan elmúlik a hosszú, sötét, hideg tél, és minden újjászületik. Miközben saját gyermekének sütötte a kalács-madárkákat, eszébe jutottunk mi, a tanítványai is. – Vajon nekünk ki süt madárkákat? Édesanyánk 2 ezer kilóméterre van, itt, távol tőle, nem részesülhetünk ilyen örömökben. – És nekünk is sütött egy-egy madárkát, boldogan kínált bennünket.

Hétfő reggel volt, éhesen, reggeli nélkül mentünk az órára. Természetes volt, hogy mindenki azonnal beleharapott. Első lendületből én is ezt tettem volna … aztán meggondoltam magam. A madárka olyan kedves figura volt, a tanárnő „anyapótlásként” sütötte nekünk – úgy gondoltam, hogy ezt édesanyámnak is meg kell mutatnom. Eltettem hát, sztaniolba csomagolva, kőkeményre száradva haza is hoztan júniusban. Édesanyám meghatódott, megbeszéltük, hogy ilyet mi is tudunk sütni, majd egyszer, ha ráérünk.

Teltek az évek, magam is édesanya lettem, tennivalóm mindig több volt, mint amit el tudtam végezni … a madárka-sütés egyre csak tolódott. Óvodások voltak a gyermekeim, a nagymamáéknál nyaraltunk falun, ahol szabadon játszhattak, szaladgálhattak a jó levegőn. Az egyik idős szomszéd, Kata néni egyik délután titokzatos arccal jött az udvarunkra: a kötényében meglepetést hozott. A kispadra ülve maga mellé szólította a gyerekeket és óvatosan lesimította a kötényét. Két, egymásra borított, hamvas vöröskáposzta levél volt benne. –Figyeljetek! – mondta a kíváncsi gyerekeknek. – Csak csöndesen, nehogy elszálljanak a bíbicek! – és levette a felső káposztalevelet. Az alsón ott ült két kis kalácsmadárka! Éppen olyan, mint amilyet 2 ezer kilóméterre innen Natalia Vlagyimirovna sütött.

A moszkvai tanárnő és a madarasi Kata néni sohasem találkoztak, egymás szokásait nem ismerhették. De ismerték azt az örömet, amivel a gyermekeknek kedvezhettek. Akár a kenyértészta maradékából alkotott kis madárkákkal is.

Próbáljuk meg mi is!

Fodor Anna