A blogfüggőség a netfüggőség egyik fajtája. Nekem most ilyenem van. Ezt tegnap konstatáltam egyértelműen, bár már korábban is voltak sejtéseim erről. Mint minden függőség, ez is azt jelenti, hogy az embert valami rabul ejtette, fogva tartja. Például most, miközben ezt a bejegyzést írom, időnkén kilépek innen és rákattintok a blogomhoz tartozó Google forgalomszámlálójára, hogy lássam, mi történik a blogon, olvassa-e éppen valaki. Enyhe rosszkedv tör rám. Gyér a forgalom. Egy órával ezelőtt sokkal nagyobb volt, akkor a kedvem is jobb volt.

A függőségek közül a dohányzást ismerem, jó 25 évig dohányoztam, 15 éve hagytam abba. A dolgok gyökere közös. Az ember örömet akar szerezni magának, csinálni valamit, ami jól esik, amivel egy időre ki lehet lépni a „muszáj” teendőkből. A dohányzásnál reggel azzal kezdődik, hogy az ember (jelen esetben az asszony) meggyújtja a cigarettát. Ez nagyon jól esik. Aztán szívja. Az első néhány slukk még vérré válik, a többi egyre kevésbé. Főként ha nem lehet kényelmesen, jó körülmények között elszívni. Estére az ember szájának olyan íze van, mint egy pöcegödörnek (lehet), köhög, krákog, a feje szét akar repedni, stb. Az asszony elhatározza, hogy ez volt az utolsó bűzrúd. Iszonyatos ez a kiszolgáltatottság, egy szenvedély rabjának lenne, ami irányít és fogva tart. Aztán másnap reggel megint rágyújt.

Írás közben nemcsak a blogot nézem, hanem az ahhoz tartozó FB oldalt is. Már hétkor feltettem egy szuper képet – alig néhányan lájkolták. Nagyon gáz, ez se megy. Velem lehet valami baj, pedig úgy éreztem, valami nagyon jót írtam a hétvégén, olyat, ami sok mindenkit érdekel. De ki se emelték, nem tették fel egyetlen portálra se. Ez a felismerés tegnap délután fogant meg bennem. Gyorsan bezártam a gépet. Elmentem úszni. Az uszoda ablakán keresztül a virágzó bokrokat nézve, a hűs vízben úszkálva valami iszonyú lehangoltságot éreztem. Mi bajom van? – kérdeztem magamtól. Nem pörög a blogom! – válaszoltam magamnak. És akkor majdnem hangosan felnevettem – kínomban. Teljesen abszurd! Nonszensz, hogy ennyire függjön a kedvem egy blogtól, attól, hogy ismerős, de főleg ismeretlen emberek olvassák-e azt, amit én, Cecilia, a virtuális térben útjára indítottam.

Olyan ez, mint egy mákony. Amikor egy forgalmas portálra kikerül a blog egy bejegyzése és látom, ahogy a forgalomszámlálón pörögnek a számok, , mohón vetem magam az adatokra: nézem, hogy a világ mely pontjáról, melyik bejegyzést olvassák. Bizonyára ilyen eksztázist éreznek a drogosok, amikor magukba fecskendezik az anyagot. Lehet bármilyen fontos, sürgős dolgom, nem mozdulok a monitor elől. Fogva tart, oda vagyok ragasztva. Pedig már minden bajom van, éhes vagyok, szomjas vagyok, fáj a karom, szétdurran a fejem, de nem bírok elszakadni. Aztán egyik pillanatról a másikra abbamarad a pörgés, a bejegyzést levették a forgalmas helyről. Vége az extázisnak, magamhoz térek. Egy napig kifejezetten elégedett és boldog vagyok, de már töröm a fejem a következő bejegyzésen. Megírom, felteszem és kezdődik minden elölről.

A dohányzást hosszú, sikertelen próbálkozás után egyik napról a másikra hagytam abba, véglegesen. A fizikai rossz állapot vett rá a döntő lépésre. A neten már volt korábban egy másik függőségem. Internetes topikfüggő voltam. A dolgok mechanizmusa hasonlóan működött, de ott nickneves emberektől való függés volt a tét. Akkor vetetettem véget a dolognak, amikor felismertem, hogy több rossz, mint jó dolog származik belőle számomra.

Húgom férje hozzám hasonlóan, vagy még nálam is jobban netfüggő. A húgom teljesen ki volt akadva, komoly családi konfliktusok származtak abból, hogy a  férje naphosszat a gép mellett ült, ő  pedig még a számítógépet se tudta bekapcsolni. - Vannak gyerekeink, unokáink, barátaink, lakásunk, telkünk, imádunk utazni és társaságba járni, együtt lenni a családdal. Minek akkor a netezés? - borult ki többször a testvérem. De nem sikerült a férjét eltéríteni a komputertől. A probléma mégis megoldódott, kapott a férjétől egy tabletet. Most azt nyomkodja egész nap. Csönd van náluk mostanában.

Nem tudom, a blogolással hogyan alakulnak majd nálam a dolgok. Jó lenne egészségesebb mederbe terelnie ezt a lassan irányíthatatlanná váló függőséget .... Most mindenesetre megnézem, hogy áll a blog nézettsége. Ebédidő van és az emberek ilyenkor körülnéznek a neten. Megnéztem. Pörgés van. A Facebookon kukkolják a legújabb posztomat. Hurrá! Ebédelnem kellene, de még maradok egy kicsit a gépnél, látni akarom, hogy hányan és honnan nézik.

Ha TE is hasonló helyzetben vagy, érdekelne a véleményed!  Ha nem, akkor is!

Cecilia