Mostanában egyre több példát látok környezetemben, hogy mennyire különbözik a nők és férfiak viszonyulása az öregedéshez és a nyugdíjba vonuláshoz.

Távol áll tőlem bármiféle általánosítás, sőt a férfiak védelmében próbáltam olyan cikkeket olvasgatni, amelyek esetleg genetikai okokra vezetik vissza pesszimistább szemléletüket életük utolsó felvonásában. Próbáltam megérteni, mi az oka annak, hogy a nők hatvanon túl is boldogok, vagy igyekeznek azok lenni, új utakat keresnek, még fejlődni akarnak legalább önismeret terén, sőt bontakoztatják szunnyadó képességeiket, míg ezt a vágyat sokkal kevesebb férfinél vélem felfedezni. Az is igaz, hogy kevesebb férfi-, mint nőismerősöm van. Az elmondottakhoz hozzájárul az a szomorú tény is, hogy több az egyedül maradt özvegy asszony, mint férfi, azaz a férfiak halandóbbak, rövidebb a várható élettartamuk.

Igaztalan lennék azonban, ha a pozitív példákat nem venném észre. Néhány férfiút is példaként emelnék a gondolatbeli piedesztálra. Egyik férfirokonom, - igaz, hogy részmunkaidőben még dolgozik 70 évesen -, de emellett lélekmelengető szösszeneteket vet papírra, majd a szellemi tevékenységtől feldobva ízletes ebédeket "dob össze" felesége és saját maga legnagyobb örömére. Mindemellett öt unoka szuper nagyapja. Gondolom, nemcsak a genetikájának köszönheti, hogy húsz éve nem öregszik. Egy másik férfiismerős csodás főztjeit is volt alkalmam ízlelgetni. Harmadik követendő példámnak csak a nejét ismerem, akitől megtudtam, hogy 60-as férje túrázni jár barátaival. Távolabbi ismeretségi körömben egy férfi fiatalkori passzióját valósította meg idős korára, és zenekart alakított. Egy másik idős ember, aki komoly szellemi munkát végzett évtizedeken át, nyugdíjasként gazdálkodásra adta fejét szüleitől örökölt birtokán.

Úgy tapasztalom azonban, hogy míg a férfiak zöme csapásként éli meg teljesítőképessége csökkenését úgy fizikailag, mint lelkileg, és nyugdíjba vonulásával üresnek érzi az életét, addig a nők nagy része örömmel várja a munkából felszabadult ideje kellemes eltöltését, addig elmaradt kedvteléseinek bepótlását. Lehet ez rendszeres színház-, mozi-, képtárlátogatás, utazások rég áhított helyekre, nagy séták, kirándulások hazánk szép tájaira (hiszen 60 felett kedvezményesen, 65 felett ingyen utazhatunk), cukrászdai nevetgélős terefere barátnőkkel, vagy olyan mozgásformák keresése, amit fizikai állapotunk megenged, és ami fittebbé tesz. Ilyen pl. az aquafitnesz, amiről korábban már beszámoltam. Hetente kétszer egy órán át vidám zenére egy 22 éves fiatalember irányításával jó hangulatban mozgatjuk meg rozsdásodó csontjainkat, ízületeinket. Mit gondolsz, kedves Olvasó, hány férfi vesz részt ezeken? Egyetlenegy, az edzőnk édesapja, aki feleségével együtt tapossa velünk a vizet.

Egy barátnőm mesélte, hogy férje egyre inkább magába roskad és panaszkodik: - megöregedtem, elhíztam, alig tudok mozogni. Felesége belefáradt már, hogy életmódváltásra ösztökélje. Talán a mi medencénk mellett is elsántikált, vagy messziről szemlélődött néhány hasonló panaszos, de a tettekig nem jutott el. A nők növekvő érdeklődése viszont már szinte mozgalommá duzzasztotta fitneszünket. Köszönhető ez lelkes edzőnknek, aki nemcsak elfogad, de szeret is bennünket. A minap edzés után leült közénk römizni, és barátnője telefonhívására így válaszolt: "kártyázom a mamákkal". Kedvesen és őszintén hangzott tőle ez a titulus, valóban a nagymamái lehetnénk.

Többször elgondolkodtam, hogy a férfiakat vajon miért nem vonzza az effajta mozgás, vagy akár más testmozgás forma (tisztelet a kivételeknek). Egyik válaszom, hogy mi nők bátrabban felvállaljuk testi tökéletlenségünket, sajátos elváltozásainkat, ezáltal felszabadultabbak vagyunk. A férfiak szégyenlősebbek, zárkózottabbak. Rájuk ebben a korban már nem illik a mondás "Az igazi férfi mindig kész feltárni másik lénye lényegét, mert nem fél megmutatni önmagát." ? Vagy ezt csak szűk körben teszik? A másik okot abban látom, hogy mi nők egészségtudatosabban élünk. A mozgásterápia mellett rendszeresen járunk szűrővizsgálatokra, panaszunkkal gyorsabban orvoshoz fordulunk, nemcsak magunk, hanem családunk miatt is. Szeretnénk minél tovább támaszuk lenni, és persze önző módon a lehető legtovább tanúi lenni életüknek, unokáink cseperedésének. "...nagy törődéssel és gonddal éljük az életünket, ameddig csak lehet, ahogyan egy szappanbuborékot is a lehető legnagyobbra és jó hosszan fújunk, jóllehet, bizonyossággal tudjuk, hogy szét fog pukkanni." (Schopenhauer)

A Natursziget egyik írásában arról tájékoztat, - amit eddig is sejtettünk -, hogy pl. rákos betegségek esetén a férfiak túlélési esélyei kisebbek, mert későn fordulnak orvoshoz, valamint kevesebben vannak tisztában a betegségek, ill. a helytelen életmód kockázati tényezőivel. Nagy-Britanniában történt felmérések alapján kiderült, hogy a férfiak többségénél már csak az optikusok diagnosztizálják a cukorbetegséget, ami már kb. 8 éve meglévő diabetesre utal. Infarktuson átesett férfibetegeknél előfordul, hogy gyógyszereiket vagy ki sem váltják, vagy nem szedik rendesen, sőt abbahagyják. Sajnos ez az adat nemcsak a brit férfiak egészség-tudatlanságára jellemző.

Érdekes az is, hogy csoportos utazásokon csak olyan férfiakat láthatunk, akiket feleségük elcipelt, vagy ha kényszer nélkül élvezik is a látnivalókat, de sosem egyedül, hanem életük párjával. A nők akkor is útra kelnek, ha egyedülállóak, lelkesedéssel szívják magukba más vidékek atmoszféráját, túráznak, várost néznek, gyönyörködnek. Régebben olvastam, hogy a nők agya természeti szépségekre, művészi alkotásokra, míg a férfiaké a női test csodálatára fogékonyabb. Úgy látszik, ez az elmélet nem ismer korhatárt.

Környezetemben ismerek olyan férfiakat, akik hobbi híján a munkát folytatják nyugdíjasként (egyre kevesebb anyagi haszonnal), mert nem tudják másképp hasznosítani magukat. Ehelyett lehetne új dolgokat kipróbálni, esetleg tanulni. Nőismerőseim igen sokféle hobbit űznek: egyik családfakutatásban, mások írásban, nyelvtanulásban, agyagozásban, ékszerek készítésében, kertészkedésben, az internetezés rejtélyeinek bogozásában lelik örömüket,  (az unokákkal való programokon kívül), ily módon „újrahasznosítva” magukat.

Tudományos kutatások azt is igazolták, hogy a női agy sokkal több agysejtet tartalmaz, mint a férfiagy, struktúrája bonyolultabb, és képes a jobb és bal agyfélteke együttes, ês egy időben való alkalmazására. Ennek tudható be, hogy a nőknél nagyobb mennyiségű információ cserélődhet ki, ami lehetővé teszi a megosztott figyelmet. A nők jobban odafigyelnek a részletekre, a férfiak elsiklanak felettük, ők inkább lényeglátóak. Ez is a genetikának köszönhető, hiszen a nőknek periférikus a látása, míg a férfiaknak csőlátása van. Pl. tévénézés (főleg meccsnézés) közben hiába kezdeményezünk velük beszélgetést.

Miután befejeztem hasonlítgatásaimat, mintegy rácáfolva azokra, városunk egyik mediterrán teraszán két asztalnál is békésen kártyázgató férfi régiségeket vettem észre. Egy-egy pohár sör tette még boldogabbá őket, és megnyugvással konstatáltam, hogy van még remény!

Annaróza